Képviselőházi napló, 1901. III. kötet • 1902. február 17–márczius 3.

Ülésnapok - 1901-63

246 63. országos ülés 1902 márczius 3-án, hétfőn. Csávolszky Lajos: Mindig az utólagos jóváhagyás reményében! Széll Kálmán miniszterelnök: Nem, kérem. Itt van előttem a legutolsó törvény, az 1900-iki, a melyben egy póthitel megszavazásáról van szó és meg van mondva, hogy ennek a fedezésére a közös aktívák használhatók fel és erre adatik a kormánynak felhatalmazás. Ilyen törvényt nem egyet tudnék idézni, a hol egyrészt közösügyi, másrészt pedig rendkívüli közösügyi költségek fedezésére használtattak fel a közös aktívák, a mi által azután megkíméltetett speczialiter a magyar állam kincstára, hogy direkte járuljon azokhoz hozzá, hanem indirekté járult hozzá a magyar kincstár a törvény utján utalványozott közösügyi költségeknek ilyen természetű kiadásaihoz a közös aktívák egy részével, 1888-tól fogva, a mikor először a Wenczel-féle hátultöltő puskák hozattak be. Ekkor, ha jól emlékszem, 28 millió forint lett erre a czélra megszavazva. Később ismét volt egy ilyen rendkívüli fölszerelés a hetvenes években. Azután 1878-ban a boszniai hadjáratra megszavazott 60 millió forint egy nagy része, talán 23— 24 millió forint, lett ismét a közös aktívákból megszavazva. Ezután ismét jött egy rendkívüli hadi fölszerelés, de, nem tudom, hány millió forint lett akkor fölhasználva. Végre, a mióta a berlini mandátum alapján Boszniát adminisztráljuk, a képviselőház tudja, hogy a bosnyák vasutak kiépítésére a közös aktívák terhére törvény által előlegeztetett kisebb-nagyobb összeg. így áll az aktívák kiadásainak kérdése. Biztosithatom a képviselő urat, hogy nemcsak mostani minőségemben, de mióta ezen kérdésekkel foglalkoztam, harminczöt esztendő óta, egyetlenegy krajczár vagy fillér a közös aktívákból a magyar országgyűlés által megszavazott törvényes meghatalmazás nélkül nem adatik ki. Oda nem nyúl bele a hadügyminiszter, de egyáltalán nem nyúl bele senki, hanem époly gondosan és époly lelkiismeretesen kezeltetik az, mint bármelyik más vagyona az országnak. De nincsenek is ott valami nagy készpénzek. Felkopnék az álla a pénzügyminiszternek, még ha abban turkálhatna is, ha ezen készletekre rászorulna, mert a közösügyi kiadások egy bizonyos része fedeztetik azokból, azután boszniai vasúti költekezésekre és előlegekre fordíttattak ugy, hogy ennek a vagyonnak legnagyobb része teljesen fel lett már emésztve és használva. Készpénz, állampapírokban, vagy más realizálható és igy a kézpénznek megfelelő egyenértékben ottan vagyon egyáltalában nincs is. Hanem vannak követelések, a melyek a törvény által megszavazott előlegek folytán Boszniába, a boszniai adminisztráczióba lettek belefektetve, s mint ilyenek követelésképen a közös aktívákhoz tartoznak. így áll a kérdés, t. ház. Nincs itt sok milliókról szó, hanem csak igen kevés millióról, de ez is követelésekben van meg. Csávolszky Lajos: A miniszterelnök ur, mint a pénzügyi bizottság előadója 1873-ban azt mondta, hogy legalább is 117 millió forintról van szó. Széll Kálmán miniszterelnök: Igaza van a t. képviselő urnak; annak azonban épen huszonkilencz esztendeje. Akkor annyi volt, de az imént mondottam el, hogy majd hadifelszerelésre, majd a boszniai okkupáczióra és azóta történt hadügyi felszerelésre utalványoztatott ki ezen 117 miüó, a melyből még egy bizonyos összegű követelés áll fenn. Én állithatom, hogy ez igy van és minden perczben képes is vagyok ezt bebizonyítani. De ne higyjen a t. képviselő ur az én szavamnak. Én és a pénzügyminiszter ur sohasem csináltunk titkot abból, de nem is lehet és nem is szabad belőle azt csinálni, hogy a közös aktívákkal mi van. mert azoknak az ország, a törvényhozás a gazdája mindkét állam részéről. A j>énzügyi bizottságban nem egyszer terjesztettünk mi elő kimutatásokat és valamint az utolsó esztendőben, most is hajlandó vagyok erre. Ezért kérem a t. képviselő urat, hogy a maga részéről ne is tartsa fenn határozati javaslatát. Nincs arra semmi szükség, mert én hajlandó vagyok alkalmas időben, e perczben ugyanis nem állanak rendelkezésemre az adatok, a pénzügyminiszterrel egyetértőleg előterjeszteni ezen kimutatást, a melyből a t. képviselő ur szavaimnak igazságáról meg fog győződni. A tétel megszavazása előtt leszek bátor még Major Ferencz t. képviselő urnak a múlt ülés végén felhozott azon állítására reflektálni, hogy a keleti akadémián és konzulátusainknál a magyar nyelv nem vétetik kellő figyelembe és hogy ezeknél magyar erő alkalmazva nincsen. (Halljuk! Halljuk!) E tekintetben hivatkozom a t. képviselőház kebelében a múlt országyülés alatt már két ízben adott felvilágosításomra és válaszomra épen Major Ferencz t. képviselő ur interpellácziójával szemben. Akkor kifejtettem, (Halljuk/ Halljuk/) hogy én teljesen jogosultnak és egészen helyesnek tartom azt a felfogást, hogy minél több magyar ember alkalmaztassák a külügyi hivatalnál, a külügyi szolgálatnál, a diplomácziánál. és in specie a konzulátusoknál és különösen szükségesnek tartom, hogy nem a tiszteletbeli konzulátusoknál — mert oda az neveztetik ki, a ki véletlenül abban az országban hajlandó elvállalni a konzulátusi teendőket és oda néha magyar emberéket nem igen lehet kapni, hanem a valóságos, reális konzuli hivataloknál mindenütt legalább egy magyar ember legyen, hogy ha magyar ember jön oda, az a maga ügyét saját nyelvén, a magyar állam nyelvén tudja előadni. (Helyeslés a jobb- és a baloldalon.) Ezt én feltétlenül szükségesnek tartom; erre törekszik is a külügyi hivatal és a keleti akadémiában kötelező tárgyat képez a magyar nyelv és a ki magyar nyelvből nem tud vizsga-