Képviselőházi napló, 1901. III. kötet • 1902. február 17–márczius 3.

Ülésnapok - 1901-58

130 58. országos ülés 1902 február 25-én, kedden. szolgabírót és tudjuk, hogy a választások alkalmával mi módon mozdította elő a csendességet és békességet!« Ekkor a közjegyző ur neki tápászkodott és azt mondta: »Ugy-e, tehát izgatással, bujtogatással vádolja a szolgabírót? Ezért megüti a lábát!« A szegény ember izgatottságában azt mondta: »Ha izgatás, hát legyen izgatás,« Es ezért a szolgabíró beperelte, és megbüntették, elmarasztalták ezt az embert, a kit a közjegyzőnek helytelen eljárása sodort bele ebbe a dologba. T. képviselőház! Nagyon ideje volt, hogy a miniszterelnök ur azt az intést bocsátotta ki a közigazgatási tisztviselő urakhoz a napokban, hogy e haszontalanságokért a szegény polgárokat ne vexálják, ne ítéljék el, ne zaklassák; és jó lenne, ha a t. miniszterelnök ur egyik szeme legalább egyszer-másszor elvetődnék a békési járás főszolgabírójának lakása felé. (Egy hang a szélsöbaloldalon: Még Békésben sincs béke! Derültség.) Hát az igazságszolgáltatással hogy vagyunk, t. képviselőház? Az igazságszolgáltatás is, mindnyájan tudjuk, hogy nagyon sok kívánni valót hagy fenn; ügyvéd nélkül a jogkereső nemigen boldogul, az ügyvéd uraknak a reszelője pedig, mint tudjuk, meglehetős drága szokott lenni. Pár esztendővel ezelőtt egy napilap hozott egy czikket, a melyben feltárja azt a dolgot, hogy mi módon szoktak eljárni a jogkereső emberekkel az ügyvéd urak közül igen számosan. Azt gondolta volna az ember, hogy széttépik azt az embert, a ki ezt irta, hogy nem ér véget a sajtőpöre, és annak idején a hajaszála sem görbült meg. Mindnyájan tudjuk, t. képviselőház, hogy ötven-hatvan írtból mi módon lesz csakhamar 100—150, meg még több írt. Ebben a tekintetben szintén nagy ideje van a törvényhozási intézkedésnek, annak, hogy megakadályozza a törvényhozás azt, hogy a szegény embert 5—6 írtért forgassák ki házacskájából és foszszák meg a földjétől. Békés községben történt, ezelőtt pár évvel, hogy egyik ügyvéd 3 írtért vette meg a szegény embernek a szőlejét. Ez, t. kéjjviselőház, az ügyvédi gazdagodásnak a legkönnyebb útja, és ennek elejét lehetne és elejét kellene is venni. A mi a hadügyet illeti, t. képviselőház, — ezt csak épen érinteni akarom — csak rá akarok mutatni arra, a mi legközelebb történt Triesztben. A lapoknak közlései szerint, abban a csapatban, mely ki volt vezényelve a rend helyreállítására — mint a lapok írták, — magyarok is voltak. Hát kérdem, t. képviselőház, mi érdeke volt a magyar nemzetnek abban, hogy oda magyar fiukat vezényeljenek ki, a kiknek vért kellett ontaniok egy osztrák társaság kedvéért, a mely, mint tudjuk, a magyar kereskedelemnek versenytársa! Még csak a közgazdaságról kivánok egy pár szót szólani. Népünk, mint látjuk, folytonosan szegényedik és vándorol ki, hol Amerikába, hol Romániába. A szegény nép előtt a megélhetésnek majdnem minden forrása kiszáradt. Azelőtt néhányan éltek fuvarozásból, mások a dohánytermelésből, ismét mások a magyar népnek régi kedvencz foglalkozásából, a vadászatból, halászatból, éltek a szőlőmunkából, a kukoriczakapálásból. Ma ezektől is elestek, ma már a tengerit is eke-kapával munkáltatják és az emberi munkára egyáltalában nincsen szükség. S még azt mondják azután, hogy miért nem dolgozik a munkás ? Mit dolgozzék ? Erre tessék válaszolni. A szegény népnek helyzete mind rosszabb és kétségbeejtőbb. Hosszú időn keresztül egyáltalában nem törődtek vele, megélhetési forrásai kiapadtak, s nem nyitottak neki más forrásokat. Csak a legújabb időben kezd a törvényhozás ismét velük foglalkozni, de a nagybirtokosság most is alig gondol velük, és épen a nagybirtokosoknak ez az indolencziája van a legelkeserítőbb hatással rájuk. A munkásosztállyal foglalkozni kell, és pedig buzgóbban és hazafiasabban, mint eddig. A mi eddig történt, nagyon szerény és nagyon csekély kezdet, a mivel nagyon keveset érünk el. Ott van a munkástörvcny. Azt föltétlenül reformálni kell, mert az a szegény munkást csak sújtja, mint a hogy ő maga is panaszolja, ellenben a dúsgazdag embert nem fogja. Meg kell hallgatni a szegény munkásokat, mert azok meghallgatása nélkül nem lehet egészséges intézményeket létesíteni. Meg kell azután szabadítani a szegény munkás népet a vállalkozók zsarolásától és visszaéléseitől és létesíteni kell már valahára az önálló vámterületet. (Ugy van! a szélsőbaloldalon.) A miniszter uraknak, ugy látszik, kevés hajlandóságuk van erre. mert parancsot kaptak Bécsből és minden valószínűség szerint minden áron ki fognak egyezni. A veszekedő osztrákok számára most is mi leszünk a kompenzáczió szubjektumai; továbbra is az osztrákok tributáriusai maradunk. Pedig a szaktestiüetek véleménye eléggé meggyőzhetne bennünket arról, hogy valóban helyes volna az önálló vámterület behozatala. Ebben a meggyőződésemben engem közelebb egy szaktekintély erősített meg, a ki nem más, mint "Wekerle Sándor, a ki a múlt hetekben (Ralijuk! Halljuk! a szélsöbaloldalon) egyik nyilvános felolvasásában azt mondta, hogy czélszerünek látná a termelésnél a fogyasztási adó alá vetett czikkekre vonatkozólag a teljes elkülönítést, (Mozgás balfelöl.) hogy a fogyasztási adó alá eső czikkek előállítása a hazai termelésnek biztosittassék, és hogy az Ausztriával szemben való súrlódási pontok kevesbittessenek. A ki ezt mondja, t. ház, az féllábbal már az önálló vámterületen van, akármit beszél is. Förster Ottó: Ugy van! Kecskeméthy Ferencz: T. ház! Ez az a liberális politika, a melyet a1. miniszterelnök ur és az ő barátai olyan nagyon magasztalnak ? Ez az a politika, a melyi-ől azt mondják, hogy ezt köve-