Képviselőházi napló, 1901. III. kötet • 1902. február 17–márczius 3.

Ülésnapok - 1901-57

114 57. országos ülés 1902 február 24-én, hétfőn. van! balfelöl.) Az alárendeltséget, a melybe D Magyarország van, nem mutatta ki senki. Ebből kifolyólag az általános vitából azt a tanulságot vonom le, hogy ez az általános vita a kormányra bizonyos tekintetben erkölcsi vereséggel járt, mert tényleg nem akadtak lovagok, a kik igazolni tudták volna, hogy a kormány minden irányban helyt állani képes. (TJgy van! TJgy van! a szélsöbaloldalon.) Az igaz, hogy a t. túloldal a végén mégis csak beadta derekát és a miniszterek és különösen a miniszterelnök ur minden szavára elzengette a Gott erhaltét, de beszédüknek többi része inkább vád volt önökkel szemben, mintsem dicséret és megelégedés. És, t. ház, a pénzügyminiszter ur maga is beismerte budgetbeszédében, hogy Magyarország vagyoni helyzete nyomorúságos. De ki idézte ezt elő? Hiszen a függetlenségi párt 34 éven keresztül mindig figyelmeztette a kormányt arra, hogy hibás a politikája! Azt tartom, hogy ha maga a pénzügyminiszter ur is kénytelen beismerni, hogy az ország gazdasági állapota válságos, mivel ő, mint hivatalnok, mint államtitkár és mint miniszter az azt előidézett politikának egyik exponense volt, kellene, hogy levonja a konzekvencziát, hogy lemondjon és másnak engedje át helyét, olyan embernek, a ki helyesebben tud intézkedni, mint a pénzügyminiszter ur. (Az elnöki széket Dániel Gábor foglalja el.) Elnevezték őt Bécsben a kabinet gyöngyének; mi ; —ónban itt Budapesten hamis gyöngynek tartjuk. Holló Lajos: Fejérváry a gyöngy Bécsben! Várady Károly: De a főok, a miért a költségvetést nem fogadom el, az, a mit már többen felhoztak: hogy minden bajunk oka a hagyományos osztrák politika, (TJgy van! TJgy van! a szélsöbaloldalon.) a melyet önök képviselnek és a mely udvari politika inkább, mintsem magyar nemzeti politika. (TJgy van! TJgy van! a szélsöbaloldalon.) Különösen közjogi és közgazdasági kérdésekben nem lehet ezt elvitatni, mert egy tekintet mutatja, hogy a kormány tényleg udvari politikát űz. Igen t. elnökünk, gróf Apponyi Albert, megnyitó beszédében rámutatott arra, hogy a j^arlamentnek sulylyal, tekintólylyel, hatalommal és fenséggel kell birnia, mert a jjarlarnentben összpontosul az intézmények súlypontja. Én kérdem, t. ház, van a mi parlamentünknek tekintélye, súlya, ereje, tehetsége? Mi döntünk az állami kérdések felett? (Tetszés a szélsöbaloldalon.) Meg kellett volna azt az elnöki tanitást szívlelni, mert tényleg az a népképviseleti állam alapelve, hogy a súlypont ne az udvarnál, ne a fejedelemnél, hanem a nemzetnél legyen és a parlamentben jegeczesedjék ki. (TJgy van! TJgy van! a szélsöbaloldalon.) Nem ér az semmit, ha a t. kormány rendezi a közigazgatást, az igazságszolgáltatást, az adózást, ezek mind formai kérdések, a melyek nem a nemzet fő anyagi erejét kéjrviselik; a fő az ipar, a kereskedelem és a mezőgazdaság, és ezek terén a t. kormány nem meri azt a politikát követni, a melyet Magyarország igazi érdekei megkövetelnek. Hiába fog a miniszterelnök ur fenomenális közigazgatást létesiteni, hiába fogja a pénzügyminiszter ur az adóreformot behozni, hiába kodifikál az igazságügyminiszter: ezek formai dolgok, ebből nem fog senki kenyeret enni. A mezőgazdaság, ipar és kereskedelem az, a mire a nemzetnek és a kormánynak a fősúlyt helyeznie kell. De hogy udvari az önök politikája, és nem magyar nemzeti, épen most mutattam ki a statisztikával, a melyből, aztán igen érdekes további tanulságok folynak. Én t. i. összeadtam, hogy a hadügyre Magyarország 34 év alatt mennyit költött el, és mennyit költött el másra, és ez a statisztika megdöbbentő. (Halljuk! Halljuk!) Magyarország a hadügyre 34 év alatt 1500 millió forintot költött el. Tessék ezt kiszámítani a törvényekből! Senki meg nem czáfolhatja! Ellenben elköltött a vallásügyre és a közoktatásra 256, a belügyre 411, az igazságügyre 406 millió forintot és így tovább; de 1500 millió forintot ezek közül egyikre sem költöttünk. Ez az óriási különbség, hogy a vallás- és közoktatásügyi ügyekre csak egy batodrész, az igazságügyi és belügyi költségekre egy harmad- vagy egy negyedrésze költetett el annak, a mit a hadügyre költöttünk; ez mutatja, hogy nem jár a kormány a maga lábán, hanem hogy tényleg az udvari politikának az uszályhordozója. (TJgy van! a szélsöbaloldalon.) De, t. ház, látjuk ezt legújabban is. A pénzügyminiszter ur szombaton maga is beismerte, hogy ő a készleteket a hadsereg reformjára is gyűjti, — gyűjti a tisztviselői fizetések emelésére, gyűjti a közigazgatásra, de a hadsereg reformjára is. Nem elég tehát az az 1500 millió forint, a mely 34 év alatt a hadseregre költetett, hanem jönnek most még a további milliók a rendes költségeken kivül. Ez mind azt bizonyítja, hogy a politika, a melyet követnek, nem felel meg a nemzet érdekeinek és érzelmeinek. De további bizonyítéka van ennek a külügyi dolgokban is. Nagykövet van hat osztrák, két magyar; miniszter-rezidens van három osztrák és egy magyar sincs; első osztályú követségi tanácsos van nyolez osztrák, két magyar; másodosztályú hat osztrák, egy magyar, szóval a külügyi, a diplomácziai főbb személyzetben 51 közül 14 a magyar. Még azt sem érte el tehát a t. kormány, hogy legalább a quóta arányában volnánk képviselve e tekintetben a diplomácziánál és a konzulságoknál. A miniszterelnök ur nagy kirohanást intézett, midőn Komjáthy Béla meginterpellálta, midőn azt mondotta, hogy szolidaritást vállalt Komjáthy képviselő ur azon mondásával, a melyet szívesen ír alá, hogy ott, a hol az ország