Képviselőházi napló, 1901. III. kötet • 1902. február 17–márczius 3.

Ülésnapok - 1901-53

53. országos ülés 1902 február 17-én, hétfőn. :> a legközelebbi jövőben alig van kilátás, vagy pedig a gazdákat nem hozzuk abba a szeren­csésebbhelyzetbe, hogy tisztességes munkájukkal a földből nagyobb értéket teremthessenek, ez által vásárolni képesekké váljanak, addig meddő­nek tartok minden egyoldalú iparpártolást, mert hiszen a mint a kereskedelmet nem tisz­tán a kereskedők, ugy az ipart sem tisztán a gyárak képezik; mindkét közgazdasági ágnak létalapja a biztos piacz, a vásárló közönség, a mely nélkül mindkét ág csak melegházi plánta, melyet ideig-óráig éltet a mesterséges meleg, de a mely kitéve a szabad verseny fuvallatának, nem edződik meg, mint más életerős növény, hanem elsenyved, elfonnyad. Szivemből kívánom, hogy az ipar és keres­kedelem reális, biztos alapokon felviruljon. Ki­vánom és szükségesnek tartom, hogy az állam, anyagi erejének megfelelő segélyben, támogatás­ban, védelemben részesitse. Midőn azonban ugyanezt a védelmet, ugyanezt a támogatást a három közgazdasági ág primus inter pares-e, a mezőgazdaság részére is kivánom, nem vélek egyoldalú czélt szolgálni. Meggyőződésem, hogy a midőn a gazdák a minden értékek ősforrásá­ból, az anyaföldből tisztességes munkájukkal több milliót keresnek, akkor minden ilyen millió az ipar és kereskedelem fejlődésének is egy hatalmas tényezőjévé válik, és a midőn azok, a kik megélhetésüket a földből merítve, szokás­ból és hivatásból azzal magukat azonosítják, annak érdekeit hangoztatják, minden más érdek­nek tiszteletben tartásával, nem azoknak rová­sára törve, de parallel haladva velük, akkor ez a gazdaközönség nem osztályérdeket, de a valódi közérdeket szolgálja, mert az országban, az ország közvéleményében és e közvélemény góczpontjában, a parlamentben kell, hogy minden jogos és méltányos érdek támogatásra találjon, hogy azután a törvényhozás összessége és a kormány a különböző érdekeket kellőképen kiegyenlíthesse, és azokat a közre való hatásuk fontosságának sorrendjében, s az ország anyagi erejének mértéke szerint ki is elégíthesse. (Igaz! Ugy van! a jobboldalon.) Örömmel és megnyugvással látom, hogy ugy a kormány munkaprogrammjában, mint a jelen költségvetésben mind a három közgazdasági ág egyaránt fontos és gondos méltánylásban része­sül. És ez azon meggyőződóst kelti bennem, hogy a jövő parlamenti és kormánytevékenység leg­fontosabb feladatainál, az Ausztriával és majdan a külfölddel létesítendő kereskedelmi és vámszerző­dések megkötésénél a kormány azon mindnyájunk által követelt szempont szemelőtt tartásával fog eljárni, hogy a nemzeti vagyon, a nemzeti munka, a nemzeti termelés az eddiginél hatályosabb vé­delemben részesüljön. Ezen czél tekintetében — azt hiszem — egyetértünk mindnyájan. Külön­bözünk azonban a czél elérhetésére alkalmazandó eszközökre nézve. A t. függetlenségi párt e czél elérésére egyedüli alkalmas eszköznek a külön vámterületet ismeri. (Igás! Ugy van! a szélső­baloldalon.) Ez igen természetes és igen érthető, mert hiszen a külön vámterület a függetlenségi párt politikai ideáljának, az önálló és független Magyarországnak olyan természetes attribútumát és kiegészítését képezi, hogy a benne rejlő poli­tikai momentumoknál fogva azt a függetlenségi pártnak kívánnia, sőt követelnie kellene ínég ak­kor is, ha annak közgazdasági előnyös voltáról kevésbbé lenne is meggyőződve, mint ahogy tény­leg van. A kiegyezés alapján álló pártok túlnyomó része és köztük szerény magam is, ezzel szemben azon nézetben vagyunk, hogy a külön vagy ön­álló vámterület kérdése egyszerűen eszköz a leg­magasabb czél elérésére, t. i. a nemzet anyagi fejlődésének biztosítására. Én nem tekintem ön­álló czélnak sem az egyiket, sem a másikat, én nem tekintem abszolút jónak az egyiket, vagy abszolút rossznak a másikat sem. Egyszerűen eszközök a kitűzött magasabb czél elérésére. Teljesen helyeslem a t. miniszterelnök ur azon eljárását, hogy a midőn egy czél elérésére két eszköz áll rendelkezésére, először is ahhoz nyúl, a mely minden esetre kisebb rázkódtatással jár és a melyhez a nemzet organizmusa, hogy ugy fejezzem ki magamat, mintegy adoptálódott, s a melylyel a czélt, feltételezve a kölcsönös méltá­nyosságot, éjDugy el lehet érni, mint a másik drasztikus eszközzel. A miniszterelnök ur ezen eljárásában megnyugtat engemet, különösen a felirati vitában tett azon őszinte kijelentése, hogy: ha pedig a kitűzött czélt ezen eszközzel elérni nem lehet, akkor igenis rátérünk a külön vámterületre, a melynek jogi állapota már úgyis törvénybe van iktatva és a melytől félni annál kevésbbé van okunk, mert — hogy itt ismét a miniszterelnök ur szavaira hivatkozzam — a mig minálunk a külön önálló vámterület csak ideig­lenes zavarokkal jár, a melyek palliativ eszkö­zökkel enyhíthetők, addig ugyancsak a külön vámterület Ausztria közgazdaságának legfonto­sabb ágára: az iparára halálos csapás lenne. T. ház ! A költségvetési vita mai előrehala­dott állapotában türelmükkel élnék vissza és szerénytelen lennék, ha a költségvetés részleteibe bocsátkoznám. Ezt tennem annál is inkább feles­leges, mivel azt előttem mások, mindenesetre na­gyobb sazkértelemmel és nagyobb szaktudással már úgyis megtették. Szabadjon azonban az előttem szólott egynémely képviselő urak beszé­dére reflektálnom. (Ralijuk! Halljuk!) Először is reflektálni akarok a Sándor Pál t. képviselőtársam által elmondottakra. (Halljuk! Halljuk!) Eleve is kijelentem, hogy én nagy örömmel veszem, ha ebben a parlamentben az ipar és kereskedelem praktikus, az ipar és kereskedelem viszonyait nem szürke elméletekből, de a valódi életből ismerő, szakemberek által lesz képviselve és mint a kereskedelmi téren ilyen szakembert, Sándor Pál képviselő urat a parlament porondján örömmel üdvözlöm. Én a

Next

/
Oldalképek
Tartalom