Képviselőházi napló, 1901. II. kötet • 1902. január 16–február 15.

Ülésnapok - 1901-34

38 Bt. országos ülés 1902 január 20-án, hétfőn. a börtönben, végre revíziót kap és a másik Ítélet megczáfolja az előző ítéletet, de helybenhagyja a rendelkező részét: ez az állapot tarthatatlan ! Ne méltóztassék azt hinni, hogy szenzácziókban utazom, mikor ezt itt felhozom, mert ha ezt akarnám, akkor részleteket hoznék fel, nagyon érdekeseket. De ezt nem cselekszem, nem is volna helyes dolog, de hogy ha ilyen ítéletek hozathatnak a XX. században, akkor arról beszélni, hogy a katonai büntető törvény csak egy perczig is életben maradhat, lehetetlenségnek tartom. (Elénk tetszés a szélsöbalóldalon.) Itt van egy szomorú jelentés, az öngyilkosságokról. Nem arra vagyunk mi kíváncsiak, hogy hány ember lett öngyilkos. Az a szám rideg, azt a hadsereg nagy létszámával arányba hozva, még mindig beszélhet arról a miniszter ur, hogy nem magas! Csakhogy nincsen statisztika arról, hogya polgárság közül hányan lesznek öngyilkosok. És higyje el a miniszter ur, hogy bár a polgárság jóval számosabb, a hadseregbeli öngyilkosságok arányszáma sokkal nagyobb, mint volna a polgárságé. Különben ez is a közös hadsereg specziális érdeme. Nagy hadi tetteket nem lehet még betudni neki, talán a jövő fogja majd meghozni, de egyben vezet az összes európai hadseregek közt: az öngyilkosságok számarányában. Sehol a világon öngyilkosságok olyan nagy számban nem történnek, mint nálunk. Németországban 67 történt, — tíz évvel ezelőtt, a Liebenféle kimutatás szerint, a melyet már egyszer bátorkodtam felemlíteni — Olaszországban 40, Francziaországban 92, Belgiumban 21, Angliában 23, a kancsuka országában, Oroszországban pedig 20. No már, kérem, igen tisztelt képviselőház, ha erről a dicsőségről szaval majd a miniszter ur, ebben a dicsőségben — épen ugy, mint a hogy az előbb ő volt velem egy véleményen — én is egy véleményen vagyok a miniszter úrral. Itt vannak a tiszti áthelyezések. A számok nem bizonj'itanak semmit. Méltóztassék előhozni az okokat és minden egyes esetben itt a ház asztalára letenni és akkor ki fog tűnni, hogy mi az oka. Érzelmeink nem vonzanak a hadsereghez. Nincs az a magyar ember, a ki büszke volna a közös hadseregre; de nincs az a német ember, a ki nemzeti hadseregére büszke ne volna. A miniszter ur felhozta Francziaországot a múltból. Francziaországban a hadseregről nem írnak. Tudja-e a miniszter ur, hogy a franczia nemzet a nemzeti gloire-t, a nemzeti dicsőséget látja abban ? Onfiaiban látja azt; és annyira látja, hogy a midőn az erőszak, a túlnyomó erő letörte azt a nemzetet, a midőn leigázta Poroszország, a gloire iránti érzelmekből milliárdokat áldozott azért, hogy nemzete megmaradjon, hogy hadseregét újra szervezhesse. Ütt megvan az a nemzeti érzés; ott ép ugy, mint Németország iskoláiban, mikor tornázik az a gyermek ós kezében a buzogánynyal moulinet-kat csinál, mikor lelkesedve csinálja és kérdezik tőle, mit fáradsz: azt mondja: én Németországnak csinálom ezt. Ép ugy megvan ez Francziaországban is. De minálunk mi vonzza oda az ifjúságot? Mi adjon neki otthont abban a közös hadseregben, a mely érzelemben, gondolkozásban és nyelvben tőle idegen? Az elhagyatottság és a félelem érzete az, a mely megszerezte a közös hadseregnek azt a dicsőséget, hogy a legnagyobb száma legyen az öngyilkosságok tekintetében. • (Élénk helyeslés a szélsöbalóldalon.) A mi pedig a tiszti áthelyezéseket magukat illeti, erre nézve egyszerűen furfangos politikát folytat a t. miniszter ur. Mert én nem reflektálok az egy évre szóló kimutatásra. Én csak azt tudom, hogy tiz év alatt, a mióta a t. miniszter ur ott ül, több mint 700 katona lett áthelyezve a közös hadseregből a honvédségbe (Félkiáltások a szélsöbalóldalon: Ez az!) előmenetel, haladás, avancement alakjában. S a mi ezt az áthelyezést illeti, én ezzel a kimutatással nem is törődöm; a mióta megcsinálta a miniszter ur a honvédelemre nézve a közös vezérkart, azóta kiölték a magyar honvédségből az ambicziót, a katonai pálya iránti szeretetet. És most, hogy felakarták azt buzdítani és gr. Apponyi Albert kisajátított programmja alapján akadémiákat állítottak és megígérték, hogy ott nem lesz német tanítás és nem lesz német nyelv, aztán a legfontosabb tárgyakat a magyar honvédiskolákban mégis németül tanítják, a honvédelmi miniszter ur oda léphet a legfelsőbb hadúr elé és mondhatja: »Ich habé meine Aufgabe gut durchgeführt.« (Ugy van! a szélsöbalóldalon.) Ezekben akartam elmondani azokat, a mik vezetik személyemet, a midőn e törvényjavaslatot el nem fogadom és vezetni fogják mindaddig, a mig nem tartják meg törvényeinket, a mig minden törekvés oda nem irányul, hogy meglegyen mihez ősi jogunk van: nemzeti, független magyar hadseregünk. A törvényjavaslatot nem fogadom el. (Élénk helyeslés és éljenzés a szélsöbalóldalon. Szónokot többen üdvözlik.) Elnök: Az ülést öt perezre felfüggesztem. (Szünet után.) Elnök: Az ülést újból megnyitom. Következik a tárgyalás folytatása. Kubik Béla jegyző: Nessi Pál! Nessi Pál: T. képviselőház! (Halljuk ! Halljuk ! a szélsőbalon.) A tárgyalás alatt lévő javaslat, a mely a f. évben kiállítandó ujonezok megajánlásáról szól és a mely a ma elfogadott javaslaton alapul, súlyos véradót ró a nemzetre. (Igaz! Ugy van! a szélsöbalóldalon.) A magyar törvényhozás mindenkor ugy fogta fel az ujonezok megajánlásának jogát, mint egyik nagy alkotmányjogi garancziát. (Igaz! Ugy van! a szélsőbalon.) Ezt számos törvényünk bizonyítja, de bizonyitj IX,- aZi <% körülmény is, hogy az 1867 : XII. t.-cz. is 12. §-ában uj bástyákkal támogatta és vette körül ezt a garancziát, a mikor