Képviselőházi napló, 1901. II. kötet • 1902. január 16–február 15.
Ülésnapok - 1901-52
424 52. országos ülés 1902 február 15-én, szombaton. Én, t. ház, ennek az állapotnak az orvoslását ugyan megindítva látom abban a törvényben, a mely kimondja, bogy a törvényhatósági közkormányzat államosítása be fog következni. Igen ám, de messze látom én még azt az időt, a mikor ez bekövetkezik. Messze látom azért, mert hiszen az előkészületek igen csekélyek és az állajjot igen sokáig nem tűri meg a jelenlegi helyzetet. Én azt óhajtanám, hogy igen t. kormányunk a közigazgatás reformjának kérdését a tisztviselői kar államosításának elvén mielőbb foganatba venné. (Helyeslés.) E mellett, t. ház, én a szolgálati jiragmatika, a rendszeres előléptetési szabályzat mellett nem akarom az állami és kormányzati hatalmat oly fokra emelni, hogy itt nálunk, a hol nemcsak hozzá vagyunk szokva, de a múltnak tapasztalataiból is tudjuk, milyen nagy kincs rejlik a törvényhatósági jogkörben, ez a jogkör teljesen megsemmisíttessék. Azt óhajtom és kívánom, hogy a törvényhatósági jogkörbe a közigazgatás reformjának keresztülvitele alkalmával is bevonassák az ellenőrzési jog, a mint különben is a törvényhatóságok, mint közvetlen részesei és érzői a gyakorlati közigazgatásnak, ezt legjobban tudják ellenőrizni. A kormányok el vannak foglalva az egész ország közigazgatásának összpontosításával s hogy a törvényhatóságoknak a közigazgatásra még ellenőrzési befolyásuk se legyen, s az ellenőrzés tisztán és egyedül a parlament ellenőrzésének jogában nyilvánulhasson: ezt a törvényhatósági életre s magára az adminisztráczióra is veszélyesnek tartom. Más tekintetben pedig, t. ház, nézetem szerint a közigazgatás reformjának biztos, szilárd, igazságos alapra való fektetése egy másik, mindnyájunk előtt tudott és bensőleg is mindnyájunkat foglalkoztató kérdés rendkívüli enyhítésével járna. Ez a kérdés a nemzetiségi kérdés. (Helyeslés.) Tapasztalhatjuk, de tudjuk is mindazok, a kik különféle nemzetiségek által lakott vidékeken élnek, hogy milyen rendkívüli befolyása van a népre, a mely nem magyar ajkú, de sok tekintetben magyar érzelmű, t. i. hazafias érzelmű, az oly közigazgatásnak, a mely igazán és behatóan foglalkozik a nép érdekeivel, szükségeivel; a mely igyekszik magához vonzani a nép minden rétegét. (Igaz! Ügy van! Helyeslés.) Viszont tapasztaljuk, hogy ott, a hol a közigazgatás rossz, a hol a népnek csak szenvednie kell annak visszaéléseit, (Ugy van! TJgy van! halról.) a nemzetiségi kérdés is mindig felüti fejét, érezteti az ő veszélyes voltát. (Felkiáltások balról: Igás! Ugy van!) Kendszeres közigazgatás, az alkalmazás, előléptetés tekintetében pedig méltányos közigazgatási rendszer mellett éle vétetik a nemzetiségi kérdésnek, elvétetik a talaj azoknak a lába alól, a kik azt a minden emberi szívben szunnyadó szeretetet az ő nemzetisége iránt ki akarják zsákmányolni, hazaellenes törekvésekre. (Ugy van! Ugy van! a jobboldalon.) Elvétetik a talaj, legyen meggyőződve a t. ház; egy igazságosan és jól kormányzott vármegye, bárminő nemzetiségek lakják is, soha sem lesz hazaellenes, tudom tapasztalásból. (Helyeslés.) A közigazgatás reformja és ezzel a nemzetiségi kérdés legveszedelmesebb oldala szerintem ezen az utón igen könnyen és igen hamar elintézhető volna. Én azoknak a hiányoknak, a melyeket különben tapasztaltam, felsorolásába bocsátkozni nem akarok és nem is fogok, de mégis kell, hogy egy-két kérdést érintsek. Az egyik a mi közegészségügyi adminisztrácziónk. T. ház! Ott künn a falvakban, a hol nincsenek kórházak, a hol nincsenek gyógyszertárak, a hol az emberek születnek, élnek és meghalnak, a nélkül, hogy a modern tudomány az ő fizikai lételükre legkisebb befolyást gyakorolna, ott látjuk és ott érezzük, hogy milyen siralmas állapot az, hogy betegségek vannak, de orvos nincsen. Az institticzió megvan, nem lehet mondani, hogy nincsen gondoskodás a törvényben. Ott vau a megyei főorvos, ott vannak a járási orvosok, ott vannak a községi orvosok kerületenkint csoportosítva, öt—hat—nyolez község ilyen orvosi körben, azok léteznek, de hogyan és hol? Mind a központban vannak. És miért ? Azt mondja az az orvos: Uram, hiszen én tanultam, orvosi diplomát nyertem, gyakorlatom van, nekem élnem kell az én költségesen és fáradságosan szerzett tudományom után, és hogyan éljek meg én ott, abban a faluban, a hol az egész járandóság nem több, mint egy pár száz forint ? Ahol az a nép szegény és nem bír megfizetni? és még gyógyszertárat is tartsak? Mindezek olyan kérdések, a melyek megkövetelik az állam gondoskodását és én fel akartam erre hívni az igen t. kormány figyelmét. Egy másik körülmény, a melyre szintén szerettem volna az általam oly nagyrabecsült és teljes bizalmamat élvező t. kormány figyelmét felhívni, a közoktatási állapot. Méltóztatnak tudni, hogy 1868-ban jött létre a népoktatási törvény. Igen szép, rendkívül becses és nagy mű. Be kérdem, t. ház, saját tapasztalataikból méltóztassanak önmaguknak felelni, vájjon ez a törvény hogyan van végrehajtva? Kern e törvény végrehajtatlanságában rejlik-e még mindig az oka annak, hogy az alsó néprétegek azon az alacsony műveltségi fokon állanak, a melyen, fájdalom, oly gyakran vagyunk kénytelenek őket látni ? Ott van a törvényben, hogy a hol azok a bizonyos tanfelügyelő urak, a kik egy-egy tankerületre kinevezve, a községi és felekezeti iskolákat látogatják, — notabene, hogy a felekezeti iskolákra különös gondoskodás fordítandó más szempontokból is — azt találják, hogy egy ily iskola nem a törvényben előirt mód és rend szerint van fentartva, az illető felekezeti felsőbb hatóság háromszor, félévenkinti időközökben, a kormány utján felszólítandó lesz a hiányok pót-