Képviselőházi napló, 1901. II. kötet • 1902. január 16–február 15.
Ülésnapok - 1901-52
420 52. országos ülés 1902 február 15-én, szombaton. senki a kopogást és ne is láthassa senki, hogy a szavazó melyik ládába dobta a golyót. Ez lesz. t. ház, az igazságos választás. Ekkor fog megnyilatkozni az igazi nemzeti érzület, s nem most. S ezzel, t. ház, elérjük még azt is, hogy az a szegény képviselőjelölt megspórolhatja magának azokat a szerencsétlen alkotmányos költségeket, és nem lesz kéoytelen egy személyben képviselőjelölt, kocsmáros, mészáros, r kenyérsütő, eszkortó'r és kitűnő szónok lenni. (Elénk derültség.) Ezekből ugyanis most nem maradhat el egy minősége sem, mert különben megbukik. Próbáltam, hát mondhatom. (Derültség.) így azonban, a mint én tervezem, tiszták lesznek a választások. Történjék azután, a mi történik, de azt hiszem, akkor azután keresztülviszszük mi azt, a mit mi akarunk. Ez volt a harmadik tétel. Most pedig a t. kormánypárti képviselő uraknak elmondom azt, a mit prograinmbeszédeikben, tudom, mindnyájan elmondtak, nemcsak önök, de velük szemben fellépett kormánypárti képviselőjelöltek is, a kik persze megbuktak, hogy t. i. az állami hivatalnokoknak emeljük a fizetésüket. ígérték ezt, de pénzt nem adtak hozzá. Én azt is adok. A költségvetésben van másfél millió frt. Éti többet adok. Ott van az a 33 millió frt, a melyet Ausztriára költünk évenkint. És itt jön az én negyedik és legfőbb tételem: az önálló magyar hadsereg, magyar vezényszóval, magyar katonatisztekkel. Az a legénység, a melyet Szatmár megyéből soroznak be, Szatmár megyébe beosztott ezrednél feküdjék ; az, a melyet Szilágy megyéből soroznak be, feküdjék Szilágyba beosztott ezrednél, s az a katonatiszt alattvalóját ne ugy szólítsa: Du verfluchter Kossuthhund, a mint ezt teszik. Hallottam eleget, a mikor szolgáltam. Nekem ugyan nem mondta, mert én keresztüllőttem volna, Hanem fiának vagy öcscsének tekintse a tiszt az alantasát, a legény a tisztjét meg bátyjának vagy apjának. Ilyen katonával azután viselhetünk háborút. S a mikor ezt keresztülvittük, akkor jön azután az, a mit el akar érni egész Európa: akkor hozom én be az általános lefegyverezést. (Hosszantartó zajos derültség.) T. ház, ez öli meg az összes államokat. Az örökös fegyverben létei, a fegyveres béke. Mire a rengeteg katonaság, ha szabad tudnom ? Csak azért, hogy Peldzeugmeister Szakrametovitsnak, Feldmarschallieutenant Kukuljevicsnek és Generalmajor Bukovicsnak két katonaposzt sétáljon plein páradban a háza előtt, a mely nem is az övé? (Derültség.) Minek az Augarten őrzésére 63 ember, a mikor úgyis annyi invalidus osztrák van, a kik csücsülve őrizhetnék a kertet? (Derültség.) Nem elég oda, ha már épen kell, tizenegy fegyveres ember: egy altiszt, két frájter és 8 közlegény? (Derültség) Vagy minek kell a Transzportház vártájához hét ember; nem elég oda egy is? A Burgban tartott fővártára pedig minek megy 83 ember, holott ott van az Arciére-garde, a testőrség, a burgzsandárok, hiszen ez a sok fegyveres ember csak a lármát szaporítja és nem hagyja öreg királyunkat aludni. (Nagy derültség.) Szóval bizonyos, hogy arra a rengeteg katonaságra nincs szükség; 50.000 katonát azonnal haza kell kergetni. (Derültség.) Erre az 50.000 katonára 24.600.000 forint megy el évenkint. Vagyis ezt odacsapva az előbbi 34 millióhoz, már közel 60 milliót takaríthatnánk meg. De még mit nyerünk? Azonkívül annak az 50.000 fiatal embernek erős, munkabíró karját megnyernők és azzal a kivándorlás által okozott munkáshiányt pótolhatnék. Ismerek egy szegény öreg parasztot, a kinek most két fia játszik katonásdit; kis gazdaságát egyre pusztulni látja; marháját nem tudja gondozni, búzáját későn aratja, nem konkolyozhatja ki, nem tisztithatja, nem javíthatja, s nem képes adóját fizetni. Bezzeg, ha hazajönnének katona fiai, mindjárt lefizethetné az adót. Most pedig azt mondja: »Télire nem jut csizmára! Bocskorban telelek vénségemre.« Háború sem volt 1866 óta. (Felkiáltások a szélsőbaloldalon: Hát Bosznia ?) Ohó, pardon! (Derültség.) Jó, hogy ezt fölhozták, most kitérek erre is. Én Bosznia és Herczegovina okkupáczióját akkor sem tartottam, most sem tartom háborúnak, hanem rablóhadjáratnak, (Mozgás.) épen olyannak, a minőt most Angolország a becsületes, tisztességes, szorgalmas, jóravaló és istenfélő bur nemzet ellen folytat. (Ugy van! Ugy van I a szélsobaloldalon.) Igen kívánatos volna, hogy az igen t. kormány egy körjegyzéket intézzen az összes többi államok, a nagyhatalmasságok kormányaihoz, ad circulandum, (Általános zajos derültség. Elnök csenget.) a melyben szólittassék fel az angol kormány, (Halljuk I Halljuk!) hogy azonnal vonja vissza seregét Dél-Afrikából; még most tisztességesen visszavonulhat, de ha ezt nem teszi, akkor egyik állam sem fog lovat szolgáltatni neki a burok elleni háborúra. Ha még akkor sem, hát legj r en eszibe juttatva, hogy 30 éves háborúja talál lenni, sőt az, a mit a nagy német politikus, Bismarck herczeg, a vaskanczellár megjósolt, hogy Angliának a burföld, vagyis Pretoria lesz a koporsója. Én azt toldom hozzá, — de ez is benne legyen ám a jegyzékben, — (Altalános derültség.) hogy kik lesznek Angliának a sírásói: nem más, mint azon czivilizált és modern államok, a melyek nem akadályozzák meg a további háborúskodást, a melyek nem akadályozzák meg az angol népet abban, hogy azt a bur népet, a mely épugy az Isten képére és hasonlatosságára van teremtve, mint az angol, vagy épen az angolok királya, mint a mérges legyeket, kiölje csak azért, hogy az arany- és gyémántbányákat samberelje be. (Derültség.) Tehát 1866 óta Magyarországnak háborúja
