Képviselőházi napló, 1901. II. kötet • 1902. január 16–február 15.

Ülésnapok - 1901-52

414 52. országos ülés 1902 február 15-én, szombaton. épitő bank 11 millióval megbukik. Ez olyan nagy csapás volt, hogy csak egy odavaló tudja, hogy mi volt. Sopron városában, de még a megyében is, a családok körében ma még az arczokon öröm, boldogság sugárzott, élénk sürgésforgás volt ott igen sok üzletben; nagyon sok előkelő üzlet, igen sok vállalat szorgalmas tulajdonosa örömmel ment az irodába, az üzletbe és másnap, mintegy romboló orkán, elsöpörte ez a csapás a boldogságot és örömöt sok család tűzhelyéről, tönkre tett üzleteket, virágzó vállalatokat és mindezt tette egyszerűen egy különben meglehetősen magyarellenes bankigazgatónak a csalása. Az ilyenekkel szemben mégis csak kell tenni valamit. Hisz itt közvagyonról meg anyagi erőről is van szó. Ezt mi tétlenül, összetett kezekkel nem nézhetjük; mert ha annak a társadalomnak azon rétegei, a melyek hivatva volnának itt felügyelni, nem teszik meg kötelességüket, őrködjék akkor az állam felettük, mert ránk nézve az nem lehet mindegy, hogy számos család kifosztatik vagyonából, üzletek tétetnek tönkre, templompénzek, alapítvány pénzek, magán-pénztárak raboltatnak ki és a milliók Bécsben játszatnak el egy bankigazgató csalárd cselekedetei miatt. A felügyeleti jog megteremtésének egyik fő kellékét abban látnám, hogy először is — és ez volna a legnehezebb lépés — egyöntetű könyvelést és kezelést kellene behozni előzetesen, azonkívül pedig ki kellene mondani, hogy a pénzintézeteknél az alapot jobban szilárdítsuk, az alaptőkének egy bizonyos minimális nagyságát kellene megállapítani és a hol ez nincs meg, záros határidőt kellene adni, hogy az az összeg előtereintessék. Azonkívül nagyon szigorúan kellene még intézkedni arról is, hogy a pénzintézetek ne fogadhassanak el több betétet és több letétet, mint alaptőkéjüknek legfeljebb nyolczszorosát vagy tízszeresét, hogy alajjtőkéjüket túlnyomó részben magyar állampapirosban biztosítsák ós csak részben egyéb értólqjapirokban. (Helyeslés jobbfelöl) Ne várjunk ősi szokásunk szerint, niig ujabb ily meglepetés, ily katasztrófa ér, mert hisz úgyis az a bajunk, hogy mikor az ilyen dolog történik, — és ezt láttam Sopronban is, — mindenki, az egész vármegye, az egész város feljajdul, mozog, tervezget, tanácskozik, hogy miképen és mit kellene tenni, hogy ilyen baj ne történjék és azután egyszerre csak megint szép álomba merülünk és nyugodtan lessük, várjuk, mig egy ujabb katasztrófa ébreszt fel. (Igaz! Ugy van! jobb felöl.) Méltóztassék megengedni, hogy egész röviden felemlítsek még egy dolgot, a mi épen a mezőgazdákat érinti. Előre kell azonban bocsátanom, hogy, noha Magyarország mezőgazdasági állam, a miért a mezőgazdaság érdekeit előmozdító minden intézményt a legmelegebben pártolnom kell, (Helyeslés jobbfelil.) mégis azt tartom, hogy egy pillanatra sem szabad megfeledkeznünk arról, hogy, mikor a mezőgazdasági termények értékesítésének előnyeiről van szó, nem szabad a mostohaanya szerepét játszanunk a kereskedelemmel szemben, mert hiába, ez a kettő közeli rokonságban van. Ez tagadhatatlan, ezen vitatkozni nem lehet. Az egyiknek az érdeke szoros összefüggésben áll a másiknak az érdekével. Egy dolgot azonban nem hagyhatok felemlités ^nélkül és ez a fedezet nélküli határidőüzlet. Én is határozottan kívánom, hogy az vagy töröltessék el, vagy pedig szigorittassék meg oly módon, hogy kötelezővé tétessék a termény beszállítása. Ez által az a papiros-buzakereskedő előre tudni fogja, hogy vagy egyáltalában nem képes majd kötelességének eleget tenni, vagy pedig csak drága pénzen kaphatja meg a búzát. Eltekintve attól, hogy ez által kiküszöbölnők a már sok családot tönkretett erkölcstelen terménygabona-hazárdjátékot, elérnők azt, hogy a mezőgazdasági termények áralakulását r szolidabb, biztosabb mederbe szoríthatnék. (Elénk helyeslés a jobboldalon.) Végül még magára a költségvetésre térek rá. Én a költségvetést reálisnak tartom, még pedig két szempontból. Először azért, mert ezt a költségvetést olyan kormány tagjai terjesztik elő, a mely iránt én feltétlen bizalommal viseltetem. Másodszor pedig a pénzügyi bizottságban olyan szakértő képviselőtársaim vizsgálták át alaposan a költségvetést, hogy ez is biztositékát képezi annak, hogy ez a költségvetés reális. Különben is én az állami gépezet működését költségvetés nélkül el nem képzelhetem. Mindennap vannak kiadásaink, azokat fedeznünk kell. Én tehát, eltekintve a bizalom és bizalmatlanság kérdésétől, ugy is elfogadnám a költségvetést. Mielőtt azonban ezt tenném, méltóztassanak megengedni, hogy egy-két pontra néhány megjegyzést tegyek. (Halljuk! Halljuk!) Először is foglalkozom a tisztviselők fizetésének javítására felvett 3 millió koronával. (Halljuk! Halljuk!) Nagy összegnek látszik ez, de tulajdonképen mégis csak kis töredéke annak, a mire szükségünk volna, ha a tisztviselők helyzetén gyökeresen akarnánk segíteni. A baj, mely előidézte a jelen helyzetet, szerintem kétféle: jogos és kevésbbé jogos. Hogy a megélhetési czikkek, általában a megélhetési viszonyok határozottan és rohamosan emelkedtek, drágultak, ez bizonyos. E tekintetben tehát alapos a baj és ezt összetett kezekkel nem nézhetjük. A baj másik oka az országosan dívó és folytonosan emelkedő luxus és nagyzás, a mely ma már nemcsak kivételesen egyes osztályoknál uralkodik, hanem — és erről volt alkalmam meggyőződni — általában oly nagy mérveket ölt, hogy még szegény tűzhelyeknél is találkozunk ezt a nagy társadalmi bajt frappánsul jellemző esetekkel. (Ugy van! jobbfelöl.) Ha csak ezt tekinteném, nem is volnék • hajlandó megszavazni a tisztviselők helyzetének