Képviselőházi napló, 1901. II. kötet • 1902. január 16–február 15.
Ülésnapok - 1901-52
52. országos ülés 1902 február 15-én, szombaton. 409 ban, mint a monarchia mindkét államának egymáshoz való viszonyában feltalálni nem lehet. Az a gazdasági háború, a melylyel Németország az osztrák-magyar monarchiát fenyegeti, csak Magyarországot sújthatja; a magyar nyersterményekről van szó, minthogy pedig csak oly magyar érdekeket kellene képviselni, a melyek az osztrák érdekekkel ellentétben állanak: a mi külügyminiszterünk nemcsak hogy nem képviseli a mi érdekeinket, sőt inkább ellenök cselekszik, és pedig azért, mert van még egy másik fontos nagy érdek is: az egységes összbirodalomnäk érdeke, a mely azt kívánja, hogy Magyarország egész mezőgazdasága Németországból kiszorittassék és hogy az az egész mezőgazdaság Ausztriának piaezára szoruljon. Midőn az uralkodó körök észrevették azt, hogy Magyarországon már nagyon is megerősödött az önálló vámterület iránti vágy, kiadták a jelszót, hogy ezt a vágyat az egységes összbirodalom érdekében le kell szerelni, és hogy Magyarországnak Ausztriától való különválását meg kell akadályozni. Ettől a különválástól az udvari körök valósággal rettegnek és irtóznak, mert ezt a gazdasági különválást a politikailag és közjogilag is teljes különváláshoz vezető első lépésnek tekintik. (Ugy van! Ugy van! a szélsöbaloldalon.) Ebben a különválásban ők az általuk annyira dédelgetett és egyedül üdvösnek tartott egységes összbirodalomnak valóságos végső veszedelmét látják. (Ugy van! JJgy van ! a szélsöbaloldalon.) Innen van az, hogy azok az udvari körök nem bánják, sőt óhajtják, hogy a magyar nyerstermények Németországból kizárassanak, s hogy azok a gazdasági termények egyedül Ausztria fogyasztási piaczainak legyenek kiszolgáltatva, mert ugy vélekednek, hogy ha mi búzánkat egyedül csak Ausztriában értékesíthetjük, akkor vajmi kevés kedvünk lehet Ausztriától elválni. (Igaz! Ugy van! a szélsöbaloldalon.) így állván a dolgok, azt kérdezem én : hogy a magyar nemzet önérzete, büszkesége megtürheti-e továbbra is azt a lealázó helyzetet, hogy legvitálisabb érdekei az uralkodó körök által még most is az egységes összbirodalom eszméjének áldoztassanak fel, annak a rettenetes összmonarchiai fogalomnak, a melyet mi magyarok -mindig a magyar nemzeti érdekek valóságos vesztőhelyéülismerünk fel. Megtürheti-e továbbra is ez a nemzet azt a lealázó hetyzetet, hogy a magyar önmagának ura ne lehessen, hanem, hogy Bécsnek és az uralkodó családnak legalázatosabb szolgája legyen? (Ugy van! Ugy van! a szélsöbaloldalon.) Azt kérdezem én: lehet-e nekünk, lehet-e önöknek tovább csak egy perczig is támogatni azt a politikát, azt a gazdasági rendszert, a mely a külügyi kormányzatot arra kényszeritette, hogy nekünk milliókra menő károkat okozzon, hogy a magyar létérdekeket feláldozza csak azért, hogy bennünket elszegényitve és elgyengitve, elgyengült állapotunkban továbbra KÉPVH. NAPLÓ. 1901 1906. II. KÖTET. is Auszü'iäval mindenféle, ugy gazdasági, mint politikai közösségben való maradásra kényszerítsen ? Nem, ez nem tűrhető! Nagy közgazdasági feladatok megoldása előtt állunk. A küszöböli lévő nagyfontosságú közgazdasági kérdések ma ennek az országnak, ennek a nemzetnek valóságos létkérdései. Ezen kérdések közül az első és mindenekfelett való kérdés az: vájjon a külön, avagy a közös vámterület alapján rendezzük-e Ausztriával gazdasági viszonyainkat? (Hálljiűc! Halljuk!) Én a külön vámterület álláspontján vagyok (Élénk helyeslés a szélsöbaloldalon.) és azt hiszem, hogy több mint harmincz esztendő szomorú és keserves tapasztalatai után ma már az önálló vámterület feltétlen szükségessége, a vitán kivül álló, bevégzett igazság értékével bir mindazokra nézve, a kik az országnak valódi, anyagi szükségletei iránt érzékkel birnak. (Ugy van! Ugy van ! a szélsőbaloldalon.) Ugyanis a népességnek oly nagy, előkelő és fontos eleme, mint az iparosság, már régen egyhangú meggyőződéssel követeli a külön, önálló vámterület felállítását; de követeli azt a földmivelő, a kereskedő és hangosan követeli a mi mindennapi megélhetésünk is. Az ország törvényhatóságainak legnagyobb része, az ipari és kereskedelmi kamarák valamennyien felírtak az önálló vámterület mellett. Az ország a politikai és gazdasági teljes függetlenség elvének alajjján száz országgyűlési képviselőt küldött ide ebbe a parlamentbe, sőt mi több, a kormánypárti férfiaknak is legalább egyharmad része azon az alapon lett országgyűlési képviselővé megválasztva, hogy a külön, önálló vámterület hívének vallotta magát. (Igaz! Ugy van! aészélsöbaloldalon.) Hiába csűrik-csavarják tehát némelyek a dolgot, annyi bizonyos, hogy a magya nemzet a külön, önálló vámterületet akarja. (Igaz! Ugy van! a szélsöbaloldalon.) A nemzet akarata ez. És ime mégis a magyar kormány, a magyar nemzet ezen akaratával szembeszáll és vele ellentétbe helyezi magát. A kormánynak ugyanis minden magatartása, működése arra vall, hogy mereven és feltétlenül elzárkózik minden oly politikától, a melynek következése a magyar államnak gazdasági önállósága lehetne. Ámde, tisztelt ház, hiába zárkózik ettől ez a kormány, mert az eseményeknek, törvényeinknek kéiielhetlen logikája bennünket szükségkép az Ausztriától való gazdasági elválásra, ennek folytán az önálló vámterületre vezet, (Igaz! Ugy van! a szélsöbaloldalon.) kényszerit, sőt sodor. A mi hazánknak Ausztriával való gazdasági viszonyát ugyanis az 1867 : XII. t.-cz. és az ennek úgyszólván kiegészítéséül szolgáló, Széliformula elnevezése alatt ismeretes 1899 : XXX. t.-cz. szabályozza. Utóbbi az Ausztriával való gazdasági dolgaink tekintetében a legközelebbi 52
