Képviselőházi napló, 1901. II. kötet • 1902. január 16–február 15.
Ülésnapok - 1901-51
392 51. országos ülés 1902 február lk-én, pénteken. A mi igaz, az igaz és az előtt legalább mi papok szemet hunyni nem szoktunk. Tény, hogy a Kárpátoknak egyik és másik oldalán is ittott megtévesztett ember van. Tény, hogy a muszka Amerikán keresztül befolyást akar gyakorolni erre a népre, a vallásváltoztatás ürügye alatt magának le akarja kötelezni s a magyarság ellen fel akarja lázítani. E czélból óriási pénzáldozatokkal és nagy sajtóval működik már évek óta Amerikában. (Halljuk! Halljuk a néppárton.) Én voltam az, a ki a dologra a magas kormány figyelmét rávezettem és az ügyet lelepleztem. (Éljenzés a néppárton.) Mindezek mellett azt, hogy Sáros vármegyében a nemzetiségi aspiráczióknak talaja volna és pedig éppen a »Krestyán« lap olvasásának kifolyásából, kereken tagadom. Először is ezen lapnak legszélesebb körű terjesztője, támogatója és legnagyobb meczenása Bornemisza Lajos t. képviselőtársam volt és azért ehhez a hazafiatlanságnak még csak árnyéka sem férhet. (Tetszés a néppárton.) Ennek tehát még a lehetőségét is kizártnak tartom. Másodszor ezen lap, ha még oly gonosz irányú is volna, a mi népünkben kárt nem tehet azért, mert annak nyelvét a mi népünk, épugy, mint Bornemisza Lajos t. képviselőtársam, nem érti. (Derültség balfclül.) És végül, a mit első sorban kellett volna előadnom, annak a népnek a vezetője a paj)ság és ennél hivatásának tudata és múltja legnagyobb garancziája a hazafiságnak. Azért világos, hogy milyen igazságtalanság a népet és az annak élén álló papságot hazafiatlansággal megvádolni. (Nagy zaj.) Elnök: Csendet kérek a ház minden oldalán. Nem értem a szónokot. Buzáth Ferencz: Majd mi is fogunk lármázni, ha odaát beszélnek! Artim Mihály: Továbbá, hogy milyen nagy fontosságú egy szegény papnak a missziója s hogy azt a pozicziót, a melyet ő tölt be, ezer katona se tudná betölteni és mégis nyomorúságban él azért, mert többen a nagy urak közül azt gondolják és hiszik, hogy a szegény pap tiszta oxigénből is megél. (Tetszés a baloldalon.) E népnek nem a nemzetiségi aspirácziók vannak eszében, de a megélhetési gond, a küzdelem a létért. Egész tavaszon, egész nyáron át éhezik, nincs a min sót vegyen magának; őszkor pedig vagy kétségbe esik, hogy honnan fizesse meg nagy adóját, a kelletlen büntetéspénzeket, a melyeket a hivatalos önkény reá ró és az uzsorások kamatját. Ez az oka a kivándorlásnak, ez az oka az elégedetlenségnek. T. ház! Én a legszerényebb tagja vagyok e háznak, de engem nagyon meglepett az, hogy az ember itt mindennel bőviben találkozik: hazafisággal, tudománynyal, ékesszólással; csak egynek vagyunk szükiben, a mi a komoly tanácskozáshoz legszükségesebb, t. i. a szeretetnek. Ha mi mindnyájan csak tapsolnánk a hatalomnak, vagy nem tudom miféle áramlatnak, a mint tapsoltak a Bőmát felgyújtó Nérónak és nem cseréinők ki véleményeinket, ez nemcsak hányingert okozna a gyengébbeknél, de még parlament sem volna. (Ugy van! a néppárton.) Mi, ellenzékiek, néppártiak, nem vagyunk mi ellenségek, mi csak politikai ellenfelek vagyunk, (Ugy van! a néppárton.) hogy összemérjük érveinket, hogy annál inkább kiderüljön az igazság, mert a mint a latin bölcs mondja: opposita juxta se posita magis elucescunt. Quot capita, tot sensus, azaz lehetnek különféle véleményeink, lehetnek különféle utaink, hogyan lehetne ezt a hazát nagygyá, hatalmassá, boldoggá tenni, . . . Förster Ottó : Őrlési forgalommal! Artim Mihály: ... de egyben egyesülni kellene mindnyájunknak, t. i. a hazát átölelő szeretetben és azt nem volna szabad kétségbe vonni alaptalanul, nemcsak rosszakaratból, de boszantásból sem. Egymás véleményét kölcsönösen tisztelni kell, és azt az érvek súlyának alá kell rendelni, mert azt mondja a latin, hogy errare humánum est, sed nullius nonnisi insipientis in errore perseverare. Én mindenkinek a véleményét tisztelem, de az enyémet csak az érvek súlyának adom fel. (Helyeslés a néppárton.) T. ház, én szeretem a hazámat, mert ez ápol és eltakar; (Helyeslés a néppárton.) de nemcsak testből állunk, hanem lélekből is, és én nemcsak kenyérből táplálkozom, de az Isten malasztjából is, azért szeretem az Istent és az ő intézményeit. Azért szerettem volna én látni azt a tollatlan kétlábú madarat, a mely nekem azt bebizonyítaná, hogy, miután én szeretem a vallásomat, hogy az erkölcstelenség és hazafiatlanság. T. ház ! Habár az én tudásom, mint egyszerű falusi embernek a tudása, elenyésző csekélység ahhoz a nagyszabású tudományhoz, melylyel az én pártombeli t. képviselőtársaim rendelkeznek, mindazonáltal bocsánatot kérek, nem az önök tekintélye, hanem a keresztség és papi hivatásom élénk tudata hozott engem e padokra. (Helyeslés a néppárton.) Hogyan tudnék én olyan ember lenni, hogy a minek a búvárkodására szenteltem ifjúságomat és férfikoromat, a minek a búvárkodására annyit áldozott az én szegény eperjesi egyházmegyém, a mit én — többszöri eskü mellett fogadtam és tettem életem feladatává, hogy azt nem tudom miféle stréberség kedvéért, nem tudom kiért és miért most letagadjam. (Helyeslés a néppárton.) T. ház! Az a kéz, mely annyiszor esküdött Krisztushoz és az ő intézményeihez, az a felekezetlenség és nem tudom miféle szabadkőművesség szekerét nem tolhatja, (Helyeslés a néppárton.) és én azt hiszem, hogy ha találkoznék ilyen pap, azt az egész minisztérium és minden becsületes ember meggyülölné és megvetné legalább szivében. (Igaz! Ugy van! a néppárton.) Most azonban látva pártomban azt a finom egyenesszivüséget, azt a lángoló hazaszeretetet,