Képviselőházi napló, 1901. II. kötet • 1902. január 16–február 15.
Ülésnapok - 1901-50
50. országos ülés 1902 február 13-án, csütörtökön. 381 igenis a kisérő egyének kiválasztásában is jelölési vagy tanácsadói jogát nem érvényesítette ? Mert két esetet tudok elképzelni. Vagy igaz, hogy udvariassági tény, mint a t. miniszterelnök ur mondja, akkor ka igazán csak egyszerűen udvariassági tény, kogy ezen uraknak semmi egyéb kötelességük nincs, csak enni, inni, színházat látogatni és vadászni, ka csak ez a kötelességük, és hogy tulajdonképen az egyénben nem az állami reprezentáczió jut, habár csak formailag is, kifejezésre: akkor minek avatkozott bele elkésetten? Ha pedig nem egyszerű udvariassági tény, hanem politikai aktus, akkor a t. miniszterelnök urnak két ponton meg kellett volna szilárdul állni : először a megelőzés szempontjából, a mi alkotmányunk respektálása szempontjából, hogy kellő időben ott legyen, tanácsot adjon és tanácsát érvényesítse, és utólagosan, hogy, ha a t. miniszterelnök ur módját ejtette annak, kogy a trónörökös által kiválasztott egyén mellőztessék, keresztül vigye a saját akaratát, vagy ha ezt nem tudja, az alkotmányos felelősség elvei szerint vonja le ebből a következtetést. (Helyeslés és felkiáltások a szélsöbaloldalon: Mondjon le! Vagy hallgatnak rá, vagy nem hallgatnak rá! Ellenmondás jobbfelöl.) A t. miniszterelnök ur azonban egyiket sem tette, sőt a feltett konkrét kérdésekre vonatkozó válaszadást is megtagadta. Ennélfogva nem vagyok abban a helyzetben, hogy a t. miniszterelnök ur válaszát tudomásul vegyem. (Helyeslés a szélsőbalon.) Széll Kálmán miniszterelnök: T. ház! Ismétlem, hogy én a konkrét kérdésre megfeleltem. Már csak azért, hogy a naplóban legyen nyoma és a ki elfogulatlanul értesít a házban történtekről, igazán elfogulatlanul értesíthessen: tárgyilagosan kell, hogy megmondjam, hogy nem áll a mit a képviselő ur mond, hogy én megtagadtam az érdemleges választ. Egyetlen egy pontra feledtem el a választ abból, a mit Komjáthy képviselő ur mondott, és arra leszek bátor e felszólalásom végén felelni. Én válaszoltam érdemileg. A képviselő ur azt mondja, hogy én devalváltam és minden politikai fontosságból kivetkőztettem ő fensége útját. Nem ezt, hanem azt devalváltam, a mit a képviselő ur mondott. Én megmondtam, hogy ő fensége utjának van politikai jelentősége; hosszasan beszéltem arról a kívánatos állapotról, hogy mi meleg viszonyban, egyetértésben találjuk magunkat Oroszországgal. De a képviselő ur azt mondta, hogy micsoda utasítások voltak itt, micsoda uj külpolitika, micsoda uj gazdasági politika, készül; csinált egy nagy és az egész politikára nézve alapvető fontossággal bíró tervet ujságkimetszésekből, és pedig nem a leghitelesebbekből. Ezt akartam devalválni. Azt mondja a képviselő ur, hogy megelőzte ezt az 1897 iki találkozás. Persze, hogy megelőzte, mert az 5 évvel ezelőtt volt. (Derültség.) De hogy azért ez a 97-iki találkozás, a hol ő Felsége jelen volt, a ki határoz a külügyek ben az ő parlamentáris értelemben felelős miniszterei tanácsára, s a hol jelen volt a külügyminiszter, a hol valóban politikát csináltak, hogy, mondom, ez előzte volna meg ezt az utat a tekintetben, a mit a képviselő ur mondott, ezt az utat, a hol Ferencz Ferdinánd trónörökös ment el két »Ehrencavalier«-ral: hogy ez készítette volna elő ezt az utat, azt komolyan vitatni e házban nem lehet. (Igaz! XJgy van! jobbfelöl.) Azt hiszi a képviselő ur, hogy annak az osztrák urnak, vagy a kiszemelt magyar urnak lett volna feladata ott politikát csinálni? Visontai Soma: Hát akkor miért nem mehetett Zichy János? Széll Kálmán miniszterelnök: Megmondtam. Miután tisztába volt hozva, hogy magyar ember is megy, ép ugy, mint osztrák és tudtam, hogy politikai misszió karakterével a dolog nem bir: nem helyeztem súlyt a személyre. De megmondtam, hogy csak két személy ellen tettem volna kifogást, a két ellenzéki vezér ellen, mert azoknak kiválasztása állásfoglalást jelent, a mit parlamentáris értelemben nem lehet tenni, akár van politika benne, akár nincsen. Ezeket kérem, méltóztassék arra vonatkozólag, a mit a képviselő ur előbb mondott, kiegészítésül tekinteni. A miről elfeledkeztem érdemileg felelni, az Komjáthy képviselő urnak utolsó kérdése. 0 t. i. azt mondja, hogy ő fensége nem fogadta Széchenyi ő Felsége személye körüli miniszter urat és ezzel őt jogainak gyakorlatában akadályozta. (.Felkiáltások a szélsöbaloldalon: Csak kérdezte !) Igen, kérdezte. Erre vonatkozólag igen szívesen és készségesen azt a választ adhatom, hogy ő fensége gr. Széchényi elfogadását nem tagadta meg, de nem volt otthon, mikor jelentkezett, (Mozgás és zaj a szélsőbaloldalon.) Pichler Győző: Nem volt ottkon! Széll Kálmán miniszterelnök: Ezt méltóztatik vitatni akarni? Ha a képviselő urat holnap valaki meg akarja látogatni és nincs otthon, vájjon kérdezhetem-e v hogy hát akkor hol volt ? Pichler Győző: Én azt mondtam, hogy tudom, hogy nem volt otthon, hanem a Semmeringen volt már! Széll Kálmán miniszterelnök: Én azt hittem, hogy gúnyosan mondja! Pichler Győző: Véletlenül igazat adtam a miniszterelnök urnak! Széll Kálmán miniszterelnök: Akkor én bocsánatot kérek; különben nem tettem volna e megjegyzést. A mi j>edig azt illeti, hogy a miniszter ur ennek folytán nem gyakorolhatta alkotmányos jogait: erre azt jegyzem meg, hogy Széchenyi gróf nem ő fensége melletti miniszter, hanem ő Felsége mellett, s így ott alkotmányos jogok gyakorlatáról nem lehetett szó. Ott volt szó egy informáczióról, egy előterjesztésről, hanem az alkotmányos jogokat a miniszter ő Felsége mellett gyakorolja. (Elénk helyeslés a jobboldalon. Zaj a szélsöbaloldalon.)
