Képviselőházi napló, 1901. II. kötet • 1902. január 16–február 15.

Ülésnapok - 1901-50

50. országos ülés 1902 február 13-án, csütörtökön. 379 ide állítottam, a valósággal meg nem egyeznek. Köszönettel tartozom ezért, és ez mindenesetre férfias, és egy magyar emberhez méltó. Már most, t. ház, a dolog lényegére nézve van néhány megjegyzésem. (Halljuk! Halljuk!) A miniszterelnök ur azt mondja, hogy a trónörökös urnak utazása nem volt politikai természetű, annak nem volt különös politikai karaktere. Engedelmet kérek, egy trónnak a várományosa, ha egyszer megjelenik egy külország szuverénjénél, annak megjelenése mindig politikai természetű, mert nagyon helyesen jegyezte meg a t. miniszterelnök ur, hogy egy nem különösen politikai karakterű látogatásnak is nagy politikai hatása van, annak nagyon nagy politikai hatást tulajdonítanak. (Ugy van! Ugy van ! a szélsőbaloldalon. Nagy zaj. Elnök csenget.) Én nem akarok abba a vitába belevegyülni, hogy helyesen járt-e el a miniszterelnök ur akkor, a mikor a trónörökös által választott kísérőnek személye ellen kifogást tett, én csak azt kérdeztem az én kérdésemben és erre nem válaszolt a t. miniszterelnök ur, hogy vájjon volt-e tudomása arról, hogy ilyen látogatás készül, élt-e . . . Széll Kálmán miniszterelnök: Volt! Mondtam, hogy volt! Komjáthy Béla: Bocsánatot kérek, élt-e előzetesen azzal a joggal és azon kötelességgel, a melyet a törvény rá ró, élt-e, vagy nem ? Engedelmet kérek, ha a miniszterelnök ur ezen befolyását érvényesítette volna, akkor nem lett volna alkalma gr. Zichy János személye ellen kifogást tenni, mert akkor az ő akaratának kellett volna érvényesülni, pedig maga bevallotta, hogy csakis véletlenül jött tudomására, hogy a trónörökösnek választása kire esett. Széll Kálmán miniszterelnök: Mert nem tekintettem politikai természetűnek. Komjáthy Béla: T. miniszterelnök ur, az egész tényállásból (Halljuk! Halljak!) mindenki meggyőződhetik ebben az országban, hogy igenis önök nélkül, az önök megkérdezése nélkül, önhatalmúlag, tetszés szerint határozták el az utat, és önöknek ott egyáltalában beleszólásuk nem volt, (Igaz! Ugy van! a szélsöbaloldalon.) és csakis később igyekeztek azon, azután és szerencsére ő Felségének alkotmányos érzéke segítségül sietett, hogy mégis esetlegesen azokat a jogokat, a melyeket akkor már magának vindikált, érvényesíteni képes volt. Ez azonban az alaphibát, az alapmulasztást jóvá nem teszi. (Igaz! Ugy van! a szélsőbaloldalon.) Minden nemzetnek a világon őrködnie kell a felett, hogy a hatalomnál jogai respektáltassanak, mert a hatalommal mindig velejár az a törekvés és vágy, hogy túlterjeszkedik. Mennyivel inkább kell a magyar nemzetnek erre ügyelni, mikor, fájdalom, századokon keresztül ez a hatalom, mely felettünk állott, mindig a nemzet vitális érdekeivel küzdött és azokkal harczban állott. (Ugy van! Jjgy van! a szélsöbaloldalon.) Én nem vehetem tudomásul a t. miniszterelnök ur válaszát érdemben, de ismétlem, nagyon jól esett az, hogy azokat a tételeket, a melyeket felállítottam, hallgatag elismerte, mert egy olyan bölcs, egy olyan okos, a szónak annyira hatalmában levő férfiúról, mint ő, tudom, hogy ha czáfolatot látott volna szükségesnek, nem hallgatta volna el. Csak ezt tartottam szükségesnek elmondani, (Elénk helyeslés a szélsőhaloldalon.) Széll Kálmán miniszterelnök: T. képviselőház ! (Halljuk! Halljuk!) Csak egy rövid megjegyzést legyen szabad tennem arra, a mit Komjáthy t. képviselő ur mondott. Én kiterjeszkedtem arra a történelmi fejtegetésre, a melyet a képviselő ur eló'rebocsátott és megmondtam, hogy mi az, a miben egyetértek vele és mi az, a miben nem. Hát hogy én a magam részéről azt hallgatással mellőztem volna és ezzel elfogadtam volna, azt, bocsánatot kérek, a ki figyelemmel hallgatta beszédemet, nem mondhatja. A másik, a mit mondanom kell, azt mondja a kójjviselő ur, hogy nem feleltem arra a kérdésére, hogy tudomásom volt-e az esetről, és miért nem gyakoroltam befolyásomat? Én igen világosan megmondtam, hogy igenis tudomással birtam róla, arról is, hogy magyar ember megy és nekem egészen mindegy lett volna, bárkit választ ő fensége ez országban, csak politikai pártvezért nem. Igen egyszerű ez. mert politikai pártvezér kettő van az ellenzéken, csak politikai pártvezérnek, a parlamentarizmusnak, gondolom, elfogulatlan felfogása szerint, politikai pártvezérnek a választása, ez lepett meg, különben nem lévén politikai czélja, nem lévén közjogi aktus, tisztán személyes ügynek tekintettem és tökéletesen megnyugodtam a személy választásában, tehát mint feleltem is, csak a legkisebb aggály sem fordult elő, ha bárkit választ is az országban az ország bármely pártja közül, a néppártiak közül is, csak politikai pártvezért ne. Ez igen egyszerű; de az már alfája az alkotmányos parlamenti felfogásnak, hogy abban, a kiben kicsúcsosodik a parlamenti oppoziczió vezéri állása, abban mégis az elvi akadályt meg kell találni, a mit másképen a személyben nem találtam meg. (Élénk helyeslés jobbfelöl,) Pichler Győző: Ebben a kérdésben nem Kain volt a gonosz, hanem Ábel! Visontai Soma: T. ház! Én tisztelettel kijelentem, hogy a miniszterelnök urnak a válaszát nem veszem tudomásul. A t. miniszterelnök ur az érvelésnek egy különös módszerét követte, hogy kimentse magát . . . Széll Kálmán miniszterelnök: Nincs reá szükségem! Visontai Soma:... hogy kimentse magát abból a különös kátyúból, a melybe jutott, . . . Széll Kálmán miniszterelnök: Nincs semmi kátyú, sem mentség! Visontai Soma: . . . szükségesnek látta, hogy 48*