Képviselőházi napló, 1901. II. kötet • 1902. január 16–február 15.

Ülésnapok - 1901-50

368 50. országos ülés 1902 fi mindig meg volt, sőt még ma is fentartja magát és ma is életet követel. (Igaz! Ugy van! a szélsőbaloldalion,) Ennek a nemzetnek a hűségé­ről az egész világ beszél, ennek a nemzetnek odaadó szeretete, áldozatkészsége néha még a józan ész rovására is olyan nagy volt, (Igaz! Ugy van! a szélsöbaloldalon.) a milyent nemzet nem tud felmutatni. És ha végig nézünk a tör­ténelmen, mondja meg nekem akárki e hazában, liogy érdemesitettek-e bennünket csak arra is azok, kik felettünk uralkodnak, hogy édes hazánk zengzetes nyelvét megtanulják? (Igaz! Ugy van! a szélsöbaloldalon.) Mindig megvetett volt a magyar, mindig az volt a törekvésük, hogy a jogaiéit küzdő népet lealázzák, megsem­misítsék. Csak a legutolsó évek történelmére gondoljunk vissza, midőn akad egy királyfi, trónörökös, ki e néj>et kezdte megkedvelni, nyel­vünket megtanulta, még tudományos mozgal­maink iránt is érdeklődést mutatott, nagy re­ményt kötött hozzá a nép, hogy talán megvál­tozik a helyzet és lesz egyszer igazán szere tett uralkodója a népnek; azt sem eresztet­ték közibénk lakni soha, hanem oda parancsol­ták, hol mindig a magyar nemzet ellen szoktak fegyvert kovácsolni. (Igaz! Ugy van! a szélsö­baloldalon.) Ennek bizonyságát látom én abban a tény­ben, a melynek ötletéből kérdést akarok intézni az igen t. miniszterelnök úrhoz. Az ország egész közvéleménye j>ártkülönbség nélkül aggo­dalommal vett arról tudomást, hogy estei Fe­rencz Ferdinánd főherczeg ur az orosz czári udvarnál tett látogatása alkalmával Magyaror­szágból senkit sem vitt magával. Nem szabad elfelednünk, t. képviselő urak, hogy Ferencz Ferdinánd főherczeg urnak kettős jellege van. Várományosa a magyar trónnak, várományosa az osztrák trónnak. A magyar nemzet önálló­sága megköveteli azt, hogy akkor, a midőn a magyar trón örököse bárhol megjelenik, megje­lenésében és kíséretében a magyar állam önál­lósága, Magyarország függetlensége nyilvánvaló legyen és kidomborittassék. (Mérik helyeslés a szélsöbaloldalon.) Minden, a mi ezzel ellenkezőleg történik, a magyar állami eszmének fumigálása, a magyar nemzet önérzetének arczul csapása. (Igaz! Ugy van! a szélsöbaloldalon.) Mert akár egyszerű udvariassági aktus volt az a látoga­tás, akár. mint mondják, politikai háttérrel bír, az tökéletesen mindegy, mert idegen hatalomnál a magyar trónörökösnek, mint ilyennek kell megjelennie, és idegen hatalomnál a magyar állam különállásának, önállóságának kidombori­tását elmulasztani nem szabad. (Igaz! Ugy van! a szélsöbaloldalon. A karzatról papírokat dobnak a terembe. Mozgás. Zaj. Halljuk! Hall­juk !) Elnök: Csendet kérek! Komjáthy Béla: Annál inkább sérelmes tehát ez a tény, hogy Ferencz Ferdinánd főher­czeg ur látogatásánál magyar részről senki sem már 13-án, csütörtökön, volt kíséretében, mert a mint a hírlapok közlik, a mi még eddig megezáfolásra nem talált, ezen látogatás előkészítése bizonyos változásoknak, melyeket a magyar állam politikai összeköttetésé­ben terveznek. Sőt az sincsen kizárva, a mint ugyancsak a hírlapokból értesülünk, s a mi szintén nem talált megezáfolásra, hogy még a közgazdászati téren való összeköttetésekben is változásoknak nézhetünk elébe. Méltán aggodalmat kelthet tehát, t. kép­viselőház, az, ha ily körülmények és események között nincsen senki, a ki a főherczeget magát is informálja, mert fájdalom, az az ur nem oly nevelésben részesült, nem is tanították arra, hogy Magyarország érdekeit ismerje, Magyarország jogait tudja. (Élénk tetszés. Igaz! Ugy van! a szélsöbaloldalon.) Pedig első sorban arra kellett volna oktatni . . . (Zajos tetszés és helyeslés a szélsőbaloldal o n.) Olay Lajos: Csehül beszél! Magyarul nem tud. (Zaj.) Komjáthy Béla: . , . mert nemcsak ő rá, de nagyon kevés kivétellel századokon át, minden trónörökösünkre elmondhatjuk azt, hogy törvé­nyeinket nem tudják, szokásainkat nem ismerik, asjűrácziőinkkal ellentétes irányban neveltetnek, és minden törekvésük, minden irányuk a nem­zeti önállóság megtörésére irányul, (igaz! Ugy van! a szélsöbaloldalon.) De hát lehet-e azon csodálkozni, t. képvi­selőház, ha a t. főherczeg urak, a kiket tisztán és kizárólag katonáknak nevelnek, a kiknek talán a nemzet történelmébe mélyen belepillan­tani rangjukon is alul van, de nem is szokás, a kik a tudományosság terén magukat kiművelni a katonásdi miatt talán nem is képesek, mon­dom, lehet-e csodálkozni, ha ezek talán így gondolkoznak: mikor ott túl az osztrák állam­ban még tudós emberek is, még a mai világban is. csak a legközelebbi múltban is írnak mun­kákat, a melyek Magyarország önállóságát, Ma­gyarország alkotmányát, Magyarország törvényét megtagadják és ugy tüntetik fel ezt az országot, mint ha ez az ország, midőn jogait követeli, midőn törvényeinek végrehajtásáért küzd, fellá­zadna a törvényes felség ellen. Csak most más­fél esztendő előtt jelent meg egyik német tudós­nak munkája, a mely egész határozottan előadja azt, hogy Magyarországnak 48-diki alkotmánya nem volt konstituczionális, az rendi alkotmány volt; azoknak a magyaroknak, a kik ott részt vettek, nem volt joguk törvényt alkotni, csak legfeljebb könyörögni és kérni valamit az állam fejétől. (Zaj a szélsöbaloldalon.) Egész tudomá­nyosan igyekszik bebizonyítani, hogy a bécsi központi hatalomnak mindig joga van a magyar ügyekbe betekinteni, és egész határozottan azt tanítja, hogy mikor 1804-ben az osztrák császári czimet felvette Ferencz, az összes a Habsburgok uralma alatt levő országoknak külön közjogi titulusa és önállósága megsemmisült.

Next

/
Oldalképek
Tartalom