Képviselőházi napló, 1901. II. kötet • 1902. január 16–február 15.

Ülésnapok - 1901-50

50. országos ülés 1902 február 13-án, csütörtökön. 357 mondotta nekünk, hogy pangermánok, vagy dákorománok, vagy ultraszerbek vagyunk; de hogy pánszlávok vagyunk azt folytonosan halljuk hangoztatni. Miért? Azért, mert sem a szászok, sem a románok, sem a szerbek között nem találtunk talajra, de igenis a tótok néhány néppárti képviselőt küldtek be az országházba. Hinc illae lacrimae, mert ezek a tót kerületek eddig, Ivánka képviselő ur megjegyzése szerint is, rendesen liberális képviselőket szállítottak az országházba. Miután tehát most elkezdtek nemcsak liberális képviselőt választani, innen a nagy harag, innen a nagy felbuzdulás, hogy t. i. minket a tótoktól, a tótokat meg mitőlünk elidegenitsék. Pedig hát ez nem fog sikerülni, mert mi meg nem ijedünk, és miként eddig .mentünk, ugy a jövőre is, akármilyen »Sáros« lesz is az a vármegye, el fogunk menni ismét azokhoz a tótokhoz, mert büszke öntudattal mondhatjuk, hogy mi kulturmissziót teljesítünk, midőn oda megyünk, hogy mi megtartjuk azt a derék népet az egységes, a nemzeti magyar államnak, a magyar állameszmének, a magyar t hazafiságnak. (Igazi Ugy van! a néppárton.) És itt engedje meg a t. képviselőház, hogy egy magyar népdalt travesztáljak és igy szólhassak a t. túloldalhoz : én is vagyok olyan legény mint te, — mi is vagyunk olyan magyarok, mint önök. Kubinyi György: Az ellen én tiltakozom! En más magyar vagyok! Buzáth Ferencz: Hangosabban beszéljen! Kubinyi György: Én más magyar vagyok. (Derültség és felkiáltások a néppárton: Igás! Ugy van!) Molnár János: T. Kubinyi György ur azt mondotta épen ebben a perezben, hogy más magyar, mint mi vagyunk. Hát én megengedem és nem is kívánok olyan magyar lenni, mint a képviselő ur, mert hallgassa csak meg, mi történt ott az ő hazájában. Az ő választása alkalmával a néppárt tábora felé közelgett a t. képviselő ur és ott találkozott Kuna Pál bellusi segédlelkész úrral. Áz irta meg nekem a dolgot és felhatalmazott, hogy itt is bátran elmondhassam. (Zaj a néppárton.) Félvén a káplán ur, hogy Kubinyi ur megjelenése, mert ellenjelölt vala, izgatottságot fog szülni a néppártiak között, kérte a képviselő urat, hogy távozzék. A t. képviselő ur szóváltásba elegyedett a káj3lán úrral, a ki végül azt mondotta neki: tudja, engem csak az boszant, hogy az ön kedves barátja — és itt megnevezte a barátját, a ki szintén jelölt volt, — majd elbukik és majd egy pánszlávot választanak meg helyette. Erre Kubinyi Gyurka képviselő ur magából kikelve, ezt felelte: »Inkább tiz pánszláv kerüljön a parlamentbe, mint egy néppárti.« (Nagy zaj és mozgás a néppárton.) Lássa, t. képviselő ur! (Nagy derültség a néppárton.) . . . Rakovszky István: Az ekzekutor! Folytatása a Bach-korszaknak ! Lekvárhazafi! (Folytonos zaj a szélsöbaloldalon és a néppárton. Elnök csenget. Halljuk! Halljuk!) Kubinyi György: Majd válaszolok erre! (Zaj. Halljuk! Halljuk!) Molnár János: Látja, t. képviselő ur, mi nem vagyunk ilyen hazafiak, mert mi nem azt kívánjuk, hogy 10 pánszláv jöjjön be az országházba, ós igy azt hiszem, hogy kvittek vagyunk. De még tovább is ment a t. képviselő ur. (Halljuk! Halljuk!) Förster Ottó: Még szobra sincs, már is leleplezik! (Derültség a néppárton.) Molnár János: Mert a mikor ezt válaszolta neki a képviselő ur, akkor az a káplán ur azt mondotta, hogy ez épen olyan beszéd, mint a mikor a képviselőházban Bánffy bukása idején azt mondotta a képviselő ur, hogy inkább Lobkovitz, mint Apponyi Albert legyen a miniszterelnök. (Nagy derültség a néppárton.) Erre Kubinyi György t. képviselőtársam azt felelte, hogy »Most is azt állítom, mert Apponyi egy jezsuita.* (Nagy derültség a néppárton.) Kubinyi György: Hazudott az illető káplán ur! Molnár János: Hát én gratulálok a ház t. elnökének, mert a jezsuitákat minden tekintetben kifogástalan és kitűnő egyéneknek ismerem és ezt az inczidenst csak azért hoztam fel, hogy egyúttal rámutassak arra a szoros egységességre, a mely a t. túloldal tagjai között dívik. És most folytatom a t. képviselő ur által megszakított beszédemet. Azt állítja a t. miniszterelnök ur, hogy mi azért haragszunk, mert odakünn az országban vele szemben elvesztettük a csatát és az ő lapjai ezen thémát ugy variálják, hogy a néppárt »csúfos bukást«, szégyenletes és »megsemmisítő vereséget* szenvedett. Széll Kálmán miniszterelnök: Én azt nem mondtam! Molnár János: Én sem azt állítom, hanem azt mondottam, hogy a. lapjai variálják igy. T. képviselőház ! Én szivemből, igazán, őszintén és melegen azt kívánom, hogy minket mindig ilyen »csuf bukás« és »vereség« érjen, önöknek pedig mindig olyan nagy diadaluk legyen, mint a minőt arattak az általános választások alkalmával. Mert a dolog ugy áll, t. képviselőház, hogy mi 14-en voltunk a választás előtt és most vagyunk 25-en, tehát a csúfos bukás 11 képviselőt hozott nekünk, vagyis ennyivel szaporodtunk, az önök fényes győzelme pedig azt eredményezte, ha jól emlékszem, hogy a pártjuk 30 vagy 40 taggal megfogyott. Kende Péter: Elegen vannak! (Derültség a néppárton; Felkiáltások: Még mindig sokan vannak!) Molnár János: De én ennek is megfejtem az okát. Már két évvel ezelőtt a »Magyar Szó« elkezdte hirdetni, hogy a néppárt 70, vagy 80 taggal fog a legközelebbi választások alkalmával szaporodni és a többi liberális hírlap utána