Képviselőházi napló, 1901. II. kötet • 1902. január 16–február 15.

Ülésnapok - 1901-34

.34. országos ülés 1902 január 20-án, hétfőn. 29 törvényjavaslat tárgyalásánál szót kérek, megengedi a t. ház, hogy mielőtt heszédem lényegére áttérnék, néhány szóval röviden reflektáljak arra, a mit a megelőző ülésen Münnich Aurél előadó ur és a honvédelmi miniszter ur itt felelet gyanánt az ezen oldalról felszólalóknak előadtak. Azért foglalkozom első sorban az előadó ur beszédével, mert olybá tűnt fel az előadó ur magatartása, mintha ő maga is átérezné annak a szükségességét, hogy kiegészítse a miniszter ur felszólalását, mintha átérezné, hogy igaza van a szélsőbalnak, igazuk van az ellenzéki pártoknak, hogy a miniszter ur következetesen követve immáron 11 év óta folytatott gyakorlatát, semmibe sem veszi az itt felhozott indokokat és azokat mint egy hadgyakorlatot egyszerűen lefújja. Szükségét érezte Münnich Aurél képviselő ur, hogy felszólaljon — bocsánatot kérek, ez nem akar gyanúsítás lenni, minden emberben lehet ambiczió fölfelé, különösen Münnich Aurél képviselő úrban — s felszólalása olyan volt, mintha ő ezen fejtegetéseiben olyan lojalitást akarna kimutatni minden kérdésben, mely katonai dologra vonatkozik, a mely lojalitás, engedékenység és szófogadás, mintegy predesztinál arra, hogy ha a jövőben bárminemű változás történnék, — hiszen örökké nem tarthat semmi, — akkor az ő személye teljes sulylyal figyelembe jöjjön. B. Feilitzsch Arthur: Most részletes tárgyalás van! Pichler Győző: Hogy méltóztatott mondani báró ur? B. Feilitzsch Arthur: Részletes tárgyalásban vagyunk, nem általánosságban! Elnök: Kérem, méltóztassék a szónokot meghallgatni. Pichler Győző: Ha a t. képviselő urnak kifogása van a tekintetben, hogy mi tartozik az én beszédembe, vagy hogy az, a mit mondok, a részletes tárgyaláshoz tartozik-e vagy nem, azt hiszem, teljes bizalommal lehet az elnök ur iránt, hogy ő fog felvilágositással szolgálni, nem pedig a képviselő ur. (Helyeslés a szélsöbaloldalon.) Én főleg egy kitételére akarok reflektálni a t. előadó urnak, a mely az u. n. 14 §-ra vonatkozik és a melyben kijelentette az előadó ur, hogy miután az az osztrák alkotmányosságnak kiegészitő része, minekünk semmi közünk nincs hozzá és mi azt egyszerűen elfogadjuk. Teljesen azonos ez a kijelentés azzal, melyet a t. miniszter ur más szavakkal tett: mit törődünk mi Ausztriával, ha Ausztria belenyugszik, mit törődünk mi azzai, mi történik odaát. Figyelmeztetem a t. előadó urat, hogy vegye elő a múlt évi naplókat. A miniszterelnök ur, ki egy kicsit hivatottabb ezen 14. §. értelmezésére, nem ment oly messze, nem állitotta fel ily ridegül ezt a tételt, s tavalyi felszólalásában utalt arra, hogy legyenek meggyőződve a képviselő urak, hogy a hol nem alkalmazható a 14. §., ott nem is lesz alkalmazva. Én csak ismételhetem azt, a mit már elmondtam e paragrafusról. E paragrafust először mint noth-paragrafust alkalmazták Ausztriában. Megindult egy, egész Közép-Európára szóló vita a jogászok köréhen e 14. §. felett. Voltak, kik azt elfogadhatónak, voltak, kik el nem fogadhatónak tartották; de egyben valamennyi jogtudós megegyezett: hogy ujabb .adózásokat, ujabb katonai terheket a 14. §. alapján elrendelni nem lehet és nem szabad. (Élénk helyeslés a szélsíibaloldalon.) A mit az összes nagy jogtudósok, még az ausztriaiak is, egyhangúlag elismertek, azt, mert a katonai érdek ma ugy hozza magával, letagadja és semmibe sem veszi az igen t. előadó ur. A t. miniszter ur felszólalásában utalt arra, hogy meddő és czéltalan vitákat folytat az ellenzék. B. Fejérváry Géza honvédelmi miniszter: Most, nem általában! Pichler Győző: Meddő és czéltalan vitákat folytat a katonai javaslatoknál. Ha az eredményeket tekintjük, igenis meddők és czéltalanok ezek a viták, mert semmiféle alkotmányos országban nem fog találni a t. miniszter ur olyan helyzetet, mint a minőt ő teremtett ezekben a kérdésekben itt a házban, hogy semmivel se törődve, egyszerűen, rövid, odavetett, kétes értékű vagy nagyobb értékű, nagyobb vagy kisebb valutájú vicczelődéssel üti el az ellenzéknek sokszor tanulmányok utján idehozott nagy és hatalmas érveit. (Igaz! Ugy van! a szélsiíbaloldalon.) Igen, meddő és czéltalan a vita; de miért ? Mert a miniszter ur lehet jő katona, de az ő fegyverzetében az első és legnagyobb fegyvere az: közjoggal pedig nem törődöm, teszek ugy, a hogy jónak látom katonai szempontból, Sie können mir lange plauschen. Ez a felfogás az, a miért meddő és czéltalan a vita. Csakis a miniszter ur negligencziája és a miniszter urnak azon álláspontja, hogy a közjogi kérdéseket semmibe sem veszi, oka annak, hogy e viták eredményre nem vezetnek; (Igaz! Ugy van! a szélsöbaloldalon.) és oka ennek főleg az, mert a miniszter ur sohasem merne ily magatartást tanusitani itt a házban, ha nem tudná azt, hogy a többség — tudva, hogy katonai kérdésekben nem jó ugrálni — nemcsak hogy nem ugrál, hanem mindenbe beleegyezik, a mit a miniszter ur mond. (Igaz! Ugy van! a szélsőbaloldalon.) Ha nem tudná a miniszter ur, hogy egy szervilis többség áll mögötte, a mely, ha esetleg — feltéve, de meg nem engedve — bármely más kérdésben megmozdulna is, de katonai kérdésben kezes bárány, sohasem merne a miniszter ur olyan hangon, olyan felületesen, olyan röviden és olyan hányi-vetien végezni az ellenzékkel. (Igaz! Ugy van ! a szélsőbaloldalon) T. képviselőház! Mikor látjuk azt, hogy a miniszter úrban felbuzdul a férfi-erélv, mikor látjuk azt, hogy felbuzdul a szenvedély, mikor látjuk azt, hogy átváltozik egész valója, és ki-