Képviselőházi napló, 1901. II. kötet • 1902. január 16–február 15.
Ülésnapok - 1901-48
48. országos ülés 1902 február 7~én, pénteken. 323 nul késziti elő a magángazdaság számára is a kedvezőbb idők visszatérését.« Ezzel tehát elismeri, hogy nincsen, hanem várja visszatérését, de bizik abban, hogy ezt a költségvetést majd eredményezni is fogja. így folytatja tovább (olvassa): »Az államháztartás biztosított egyensúlya puszta létezésével is már szolgálatot tesz a társadalomnak, mivel a közgazdasági helyzet jobbrafordultának és a társadalom előhaladásának az államháztartás egyensúlya az első feltétele.* Ebből mi következik ? Az, hogyha az államháztartás egyensúlyának biztosítottságához csak a legkisebb szó, a legkisebb mérvű aggály férkőzik is, akkor az előadó ur okoskodása megdől, és az a reménység, a melyet ő táplál, teljesülni, beválni nem fog. (Ugy van! a szélsöbaloldalon.) Én tehát azt fogom kimutatni, hogy az igen t. előadó ur által megnyugvással elfogadásra ajánlott költségvetés az állami egyensúly fentartásának, semmi néven nevezendő biztonságát fel nem tünteti daczára annak, hogy a mérleg szerint némi felesleget, némi maradványt tüntet fel. Elég volna nekem csak a t. pénzügyi bizottság jelentésére utalnom, hisz az a legfényesebb, a legeklatánsabb ellenbizonyitéka az előadó ur felfogásának. A pénzügyi bizottság ugyanis jelentésében ezt mondja (olvassa): »Látható a fenti kimutatásból, hogy az előirányzat az egyenes adóknál és a fogyasztási és az ital-adóknál együttvéve 22 millió koronával mögötte marad az 1900-ik évi zárszámadási eredménynek.« A hol a fősuly az adókon fekszik és a jövedelem szempontjából 22 millió csökkenés van konstatálva és alig 120—180 ezer korona a többlet, ott — gondolom — nem lehet azt mondani, hogy biztonságban vagyunk a költségvetés realitása tekintetében. Nem is vagyunk biztonságban t. pénzügyminiszter ur, különösen azért, mert, mint a pénzügyi bizottság jelentése tanúsítja és kétségtelenné teszi, igaz az, hogy a mi költségvetésünkben oly kiadási tételek, a melyek, fájdalom, évről-évre következetesen előfordulnak, s tulhiteli kiadások alakjában itt külön törvényes intézkedéseket igényelnek, következetesen nem illesztetnek be a kiadásokba azért, hogy azt az egyensúlyt, a melyre, ugylátszík, súlyt méltóztatnak helyezni, fentartsák. (Ugy van! a szélsöbaloldalon.) Pedig a valóság az, hogy végeredményében mínuszra dolgozunk. Hiszen azt mondja a pénzügyi bizottság jelentése, hogy kiderült a fenti kimutatásból az is, hogy hat év alatt a költségvetésileg rendelkezésére bocsátott hiteleken kivül még 106 és 1 /s> milliót voltunk képesek rendkívüli szükségletekre fordítani. Tehát évenkint kerek 27 milliót. Vájjon a t. pénzügyminiszter urnak nem volt mindezekről előzetes tudomása? Nem sejthette, nem gondolhatta, hogy azok felmerülnek ? Vájjon az a 27 millió olyan kicsiny összeg, a melyet nem lehet előre meglátni ? (Ugy van! a szélsöbaloldalon.) Azt mondja nekünk a t. előadó ur vigaszul, hogy nem kell aggódni, hiszen tiz év alatt alig 30°/ 0-kal emelkedtek az egyenes ós közvetett adók; holott ezzel szemben két minisztériumnál 70°/o-kal, a vallás- és közoktatásügyi minisztériumnál 170—171°/o-kal emelkedtek a kiadások. Hát én azt gondolom, hogy ha mi igazságos bírálatot, tárgyilagos véleményt akarunk kifejezésre juttatni, akkor nekünk nem tiz éves átlagban kell számítani, hanem bírálatunk tárgyává kell tenni a maga egészében t. ház, nem részleteiben, azt a gazdálkodási rendszert, a mely 67 óta az ő alkalmazásában idáig vezetett. (Ugy van! a, szélsöbaloldalon.) Hiszen még a szegénység közej)ette is lehet vigasztalást találni, de megnyugvást soha. Nézzük tehát a számításokat, a melyek tanúbizonyságot fognak tenni a mellett, hogy az a pénzügyi politika, melyet a kormány folytat, feltétlenül a nemzet anyagi bukására fog vezetni. (Ugy van! a szélsöbaloldalon.) Polczner Jenö: Máris oda vezetett! Babó Mihály: Minálunk az a rendszer, hogy ha némi kis remény mutatkozik, akár a közgazdasági viszonyok javulása, akár egyéb okokból, akkor a kormány lelki örömmel hirdeti, hogy íme a kedvező viszonyok, ez a mi érdemünk, a mi intézkedéseinknek következménye, s akkor jó hangulat keltésével fogadtatja el a költségvetést. Most, érezvén a közviszonyok súlyos voltát, megfordított hangulatot teremt, és a pénzügyminiszter elsírja fájdalmait, és önök a túloldalon, a helyett, hogy azt mondanák: ez a beismerés, a mit te tettél pénzügyminiszter, oly szomorú világot vet a mi gazdasági viszonyainkra, a melyet nem fogunk és nem is akarunk támogatni, készséggel meg fogják ezt a költségvetést is szavazni. (Ügy van! a szélsöbaloldalon.) Pedig gondolják meg önök, hogy azzal a kijelentéssel, a melyet a pénzügyminiszter ur e szavakkal vezetett be: »nem tehetünk egyebet, mint türelemmel bevárni a természetes gyógyulásnak proczesszusát, lefolyását,« Magyarország közgazdaságának sorsát, a mindenható Isten kezébe tette le, ele egyúttal kétségtelenül beismerte, hogy a vezetésre való hivatottság ä kormányban hiányzik. (Ugy van! a szélsöbaloldalon.) Nézzük most már közelebbről az előadó ur 31 ö /o-os adóemelését. Nem tiz évet veszek, de mint már jelezni bátor voltam, kiindulási pontul veszem az 1869-re készített, tehát a kiegyezés után való első költségvetést. Veszem a tiz éves számokat. Veszem pedig azért, mert nemcsak oly tételek fordulnak elő az illető költségvetésekben, a melyek kedvezőtlenek, de olyanok is, a melyek igen sokszor kedvező eredményt is tüntetnek fel az államháztartás tekintetében. 1869-ben a költségvetés szerint — kerekszámokban csak a milliókat veszem, mert a százezrek nem igen számítanak, — földadóban a költségvetés szerint előirányoztatott 34 millió frt, 1879-re 38 milló írt, 1889-re 35 millió frt, 1899-re 32 millió frt, 1902-re ugyanennyi. 41*
