Képviselőházi napló, 1901. II. kötet • 1902. január 16–február 15.

Ülésnapok - 1901-39

114 39. országos ülés 1902 január 28-án, kedden. ha a recziproczitás meg lenne sértve, akkor Magyarországot rendkívül kedvezőtlen hely-' zetbe döntené, mert nemcsak Ausztriával szemhen lennénk folytonos provizóriumban, hanem az egész világ minden államával szemben. (Igaz! Ugy van ' a szélsőbaloldalon.) Ezt pedig a t, miniszterelnök ur nem akarhatja. Megjegyzem még azt is, hogy meggyőződésem szerint (Halljuk! Halljuk] a szélsöbaloldalon.) elkerülhetetlenül szükséges az, hogy egyidejűleg egy magyar automom vámtarifa is kidolgoztassák és meg legyen szavazva a ház által. {Igaz! Ugy van! a szélsobaloldalon.) A magyar autonóm vámtarifára ugyanis előbb kerülhet a sor, mint a közös autonóm vámtarifára. (Igaz! Ugy van! a szélsobaloldalon.) Mert a magyar autonóm vámtarifára rákerülhet a sor 1903 január 1-én arra az esetre, hogyha a bécsi íteichsrath nem szavazná meg a közös autonóm vámtarifát. (Igaz!.Ugy van! a szélsobaloldalon.) A t. miniszterelnök ur tehát, a ki fáradhatatlan államférfiú, mindenesetre gondoskodni fog arról, hogy az országgyűlés elé kerüljön a magyar autonóm vámtarifa is és hogy ez igenis meg legyen szavazva. De a közös autonóm vámtarifa addig ne legyen megszavazva Magyarországon, mig bizonyosok nem vagyunk abban, hogy Ausztriában is megszavaztatik és ott is törvénynyé válik. (Igaz! Ugy van! a szélsobaloldalon.) Hozzáteszem még azt is, hogy a közös autonóm vámtarifa kell, hogy lejárati idővel birjon. Mert ha nem birna lejárati idővel, akkor — már mosolyog a t. pénzügyminiszter ur — akkor ez egy második ischli klauzula lenne, (Igaz! Ugy van! a szélsobaloldalon.) mi pedig mindenesetre egész erőnkkel ellenállunk annak, (Helyeslés a szélsobaloldalon.) hogy a közös vámtarifa lejárat nélküli legyen és hogy Magyarország ki legyen téve annak, hogy lejárat nélküli közös vámtarifával örökös provizóriumos állapotban maradjon Ausztriával. (Ugy van! Ugy van ! a szélsőbalon.) Tovább nem akarok foglalkozni ezen tárgygyal és remélem, hogy azok közül, miket elmondani bátor voltam, több kérdés tekintetében a miniszterelnök ur velem egyetért. Áttérek a közös autonóm vámtarifa kérdésére, nagyon röviden, (Halljuk! Halljuk!) mert felszólalásom máris igen hosszura terjedt. Meggyőződésem, t. ház, hogy a közös autonóm vámtarifa a védvámrendszer mellett olyan nem lehet, hogy ezzel megvédhető legyen egy iparos és egy agrár államnak az érdeke. Ezt megkisérleni, szerintem, elméletileg és gyakorlatilag non sens, valóságos lehetetlenség. Nincs olyan ipar-állam, a mely abba belemenne nagy rekompenzáczió nélkül, hogy élelmi szereit és a gyárai által feldolgozandó nyersanyagokat önmagának megdrágítsa az agrár vámokkal. Ebbe belemegy, de csak ugy, ha az agrár állam ezt nagyon bőven megfizeti. Az agrár államnak elmulaszthatlan kötelessége önmagát védeni, tehát iparkodni azon, hogy erős vámok védjék a nyersterményeket; csakhogy mig az önálló államoknál ezen védelem nemcsak lehetséges, de mondhatnám kötelességszerű is és az egész világ történelme mutatja, hogy ezen védelem nagyon.hatályos, tehát kívánatos eszköz is, addig az összekapcsoltságban ennek a védelemnek az a következése, hogyha jó termés van Magyarországon, akkor a nyers termény kivitelre szorul, tehát a védvám nem érvényesül, ha pedig rossz termés van, akkor be kell hozni nyers terményeket és saját magának a gyomrát vámolja meg az ország. Ezek oly abszolút igazságok, melyeknek ellenmondani sem az elméleti,, sem a gyakorlati téren nem lehet. Ezért lehetetlen nem kívánni, hogy végre-valahára Magyarország megszerezhesse az önállóságot a vámpolitikában, a melynek első következménye mindenesetre az lenne, hogy Magyarország magát az agrár terményekre nézve is védvámokkal vegye körül, mert Magyarországon nem áll az, a mi Németországban áll, a hol az államnak fele iparral, fele mezőgazdasággal foglalkozik és ebből él, hanem nálunk a népességnek 76 százaléka él mezőgazdaságból és igy természetesen első sorban az ipar-érdekek elhanyagolása nélkül a mezőgazdasági érdekeket kell megvédeni, mint az ország túlnyomó többségének érdekét. (Helyeslés a szélsobaloldalon.) Ámde azon oknál fogva, melyet mondtam, közös vámterülettel a mezőgazdasági érdekeket megvédeni nem lehet, eddig sem lehetett, ezentúl sem fog lehetni, mert lehetetlenséget lehetővé tenni emberi hatalomnak nem lehet. (Elénk helyeslés a szélsobaloldalon.) Most befejeznem felszólásomat, (Halljuk! Halljuk! a szélsobaloldalon.) ha nem kellene még igen röviden észrevételt tennem arra vonatkozólag, a mit már beszédemnek egyik részében megemlítettem, hogy t. i. a 67-es alap ingadozik és a 67-es gépezet felmondja a szolgálatot. (Igaz! Ugy van! a szélsobaloldalon.) Ez a tény szükségszerüleg, természetszerűleg, ugy mint a helyzet logikai fejlődése, s a történelem logikájának következménye a nemzetet békés utón a perszonál-unió felé vezeti. Ha ezen békés fejlődést erőszakos kézzel megakasztani akarná valaki, ezzel mást nem érne el, mint azt, hogy azt a meggyőződést csepegtetné a nemzet hazafias részébe, hogy békés utón Magyarországnak örök jogait érvényesíteni nem lehet. (Élénk helyeslés a szélsobaloldalon.) Én nem hiszem, hogy nem lenne tanácsos ezt a meggyőződést csepegtetni a magyar hazafiak keblébe, mert kettő közül egy az igazság: vagy erős a nemzet, és akkor ez a meggyőződés veszélyes lenne még az uralkodóra nézve is, vagy pedig gyenge a nemzet és akkor el kellene mondani azt, hogy: Einis Hungáriáé. (Igaz! Ugy van! a szélsobaloldalon.) Az én meggyőződésem az, hogy a nemzet erős és hogy egy ezredévig fog még magyar élni a független magyar hazában. (Éljenzés a szélsobaloldalon.) Azokból kifolyólag, a miket elmondottam,