Képviselőházi napló, 1901. II. kötet • 1902. január 16–február 15.

Ülésnapok - 1901-39

39. országos ülés 1902 január 28-án, kedden. 105 talékokról gondoskodott. Hozzáteszi, hogy az utolsó három év folyamán az egyébként is kellően ellátott pénztári készletek 61 millióval szaporodtak. íme, t, ház, ezek a példák mutatják, hogy a mi költségvetési előirányzatunknak rendszere nem épen csak nekünk különös sajátosságunk, hanem hogy más államok is ugyanazt a rendszert követik a nélkül, hogy ebben akár az alkotmánynak, akár a társadalmi erők kim élésének sérelmét látnák. (Zaj a széhöbáloldalon.) Minthogy mi ugyanolyan kemény iskolán mentünk keresztül, mint az olaszok . . . Barta Ödön: Olaszország önálló és független! Neményi Ambrus előadó: ... mi is elfogadtuk azt a rendszert, a mely az államháztartásból lehetőleg kiküszöbölni iparkodik a véletlen esélyeket és a meglepetéseket. így jöttek létre azok a pénztári készletek, melyek körül egész legendakör képződött és melyekről még azt is irták, hogy hadi kincset jelentenek, pedig azoknak prózai rendeltetése (Zaj. Elnök csenget.) mindössze az, hogy az állam háztartásához — a legkisebb és a legnagyobb háztartásban egyformán nélkülözhetetlen forgó tőkét szolgáltassák. Ebből a rendeltetésből következik az is, hogy a pénztári készleteknek állaga folyton változik és hogy azt pontosan meghatározni igen bajos, mert joggal mondják, hogy minden kimutatás legfeljebb úgynevezett momentfotografia lehet. A főösszeg változik a szerint, a mint az évnek bizonyos részében az adók folynak be lassabban, más részében az évnek meg a vasúti bevételek szoktak elmaradni; viszont vannak idők, mikor szelvények beváltására és egyéb kiadásokra megfelelő összegeket kell készen tartani. De tegyük fel, t. ház, hogy nem ugy járnánk el, mint eddig, hanem hogy az előirányzatot ugy szerkesztenők meg, hogy körülbelül csak annyi maradjon, a mennyi mint készpénz az állam funkczióinak ellátására feltétlenül szükséges, ellenben minden más pénztári készleteknek gyűjtését kiküszöbölnők. Mi lenne ennek következménye? Ennek következménye csak kétféle lehet. Vagy az történnék, hogy valahányszor évközben valamely előre nem látott kiadás merülne fel, vagy pedig valahányszor rossz termés, elemi csapások és más okoknál fogva tetemes visszaesés mutatkoznék, akkor az állam egy-egy függő vagy állandósított kisebb-nagyobb kölcsönnel segítsen magán. De, t. ház, kell-e mondanom, mit jelentene az, ha oly országban, melynek kincstára hitelre, még pedig külföldi hitelre van utalva, oly országban, melynek közgazdasága szintén, sőt még inkább hitelre, még pedig külföldi hitelre van utalva, mit jelentene mondom, az ilyen országban, ha az állam évenkint egyszer vagy kétszer kilépne a piaczra és lefoglalná a jelzáloghitel elől és a kereskedelem elől a kínálkozó hitelforrásokat. Ezt a képet tovább folytatni nem is szükséges. KÉPVH. NAPLÓ. 1901 1906. II. KÖTET. Vagy pedig más rendszert követnénk, azt> a melyet igen gazdag országok követhetnek és követnek is, hogy t. i. minden egyes uj kiadás számára uj bevételi forrás jelöltessék ki. A mennyiben tehát évközben költségvetésen kívül bizonyos összegekre volna szüksége a kincstárnak, mindannyiszor vagy uj adónemeknek feltalálásán, vagy a létező adónemeknek fokozásán, vagy pedig más jövedelmi forrásnak a kitalálásán kellene kormánynak és törvényhozásnak közösen fáradniok. Ez sem volna tartható állapot. Annyira nem volna tartható állapot, hogy ha a pénztári készleteket az állam folyó jövedelmeiből nem lehetne előteremteni, akkor megfelelő időközökben erre a czélra szolgáló külön kölcsönöket kellene felvonni, a mint hogy ez nálunk több ízben így is történt és más államokban szintén történni szokott. ISTem hiszem tehát, hogy a mi előirányzási rendszerünk sérelmes volna akár a törvényhozásra, akár a társadalomra, mert a mely összegeket a kincstár az előirányzaton felül magához von, azok jórészt rendkívüli beruházások alakjában ismét alimentálják a forgalmat. De vájjon várhatjuk-e, t. ház, hogy ilyen rendkívüli forrásokra jövőre kevésbbé lesz szükségünk, mint a múltban? Én ellenkezőleg ugy hiszem, hogy legelső sorban a társadalomnak követeléseire való tekintettel nem volna megengedhető, hogy az állam eddigi jövedelmeinek bármely részéről lemondjon. A ki csak végighallgatta a pénzügyi bizottság költségvetési tárgyalásait, tapasztalhatta, hogy minden téren a követeléseknek szinte beláthatatlan sorát hozták fel, a melyekről a költségvetés kellőképen nem gondoskodhatott, bár szükséges voltukra nézve többnyire egyetértünk. Ilyenek az uj elemi iskolák és kisdedővoclák tételei; ilyen az, mikor látjuk, hogy az iparoktatás czéljaira olyan összegek vannak beállítva, a melyek alig egy ötödrészét teszik annak, a mit Ausztriában erre a czélra fordítanak. Előttünk áll a közigazgatás rendezése, a melyet akár az államosítás, akár az önkormányzat alapján, de mindenesetre csak milliókra menő áldozatokkal hajthatunk végre. Nap-nap után sürgetjük a telepítési ügynek felkarolását, a birtokpolitikai problémáknak állami eszközökkel való megoldását, a hitelügyi és a szövetkezeti uj alkotásokat, öntöző csatornáknak és egyéb gazdasági melioráczióknak a költógvetésbe való beállítását. Hiszen a társadalompolitikai kérdéseknek háromnegyed része alapjában véve csak költségvetési kérdés. De kérdem, t. ház, vájjon az oly állam, mely a legstriktebb megélhetés korlátai közé visszavonult, csak hozzá is nyulnatna-e a r nagy társadalmi feladatoknak megoldásához? És nem igazolják-e már ezek a feladatok is, ha azt állítom, hogy az államháztartás egyensúlyának ténye ma14