Képviselőházi napló, 1901. I. kötet • 1901. október 26–deczember 18.

Ülésnapok - 1901-8

8. országos ülés 1901 november l'i-én, csütörtökön. 37 kül, hogy vagy az egyik, vagy a másik államnak kárára ne döntsön. (Igaz! Ugy van! a szélsöbaloldalon.) így van az, hogy királyi döntéssel emeltetett a magyar kvóta és hogy a közérzület mindig a királyi akaratot állítja fel mint olyant, a mely nem engedi azt, hogy Magyarország a közgazdasági téren a megváltáshoz, az önálló vámterülethez közeledhessék. (Igaz! Ugy van! a szélsöbaloldalon!) Az a kinos helyzet, melyet igy röviden jeleztem, még azt is eredményezi, hogy a monarchia nem valóságos nagyhatalom: mert olyan monarchia, a melynek két állama egymással ellenséges viszonyban van, nagyhatalom valóban nem lehet . . . Továbbá ezen kinos helyzetnek az is a következménye, hogy az egész világ előtt ugy tűnik fel az uralkodó és a nemzet, mintha bizonyos kérdésekben nem értenének egyet egymással. Ha tehát valóban munkálkodni akarunk azon, hogy a magyar államiság ki legyen építve, akkor első sorban el kell hárítani azon akadályokat, melyek 34 év óta hátráltatták azt, hogy megszerezhetők legyenek a magyar államiságnak fő attribútumai. Mik a magyar államiságnak fő attribútumai? Az önálló magyar hadsereg, az önálló magyar külügy, az önálló vámterület, az önálló magyar kereskedelemügy és az önálló nemzeti bank. (Igaz! Ugy van! a szélsöbaloldalon.) A mi a magyar hadsereget illeti, ennek a létezését 1867: XII. t.-cz.-nek 11. §-a is elismeri és a magyar hadsereget az összes és nem a közös hadsereg kiegészítő részének rendeli. (Ugy van! Igaz! a szélsöbaloldalon.) Egy szóval sem említi a 67-es törvény a közös hadsereget. Igaz, hogy a 67-es törvény a vezérletet, a vezényletet és a belszervezést az uralkodóra bízza, de ezen jogok nem mehetnek addig, hogy megsemmisítsék a magyar hadsereg létezését és a magyar hadsereget a közös hadsereg egyik hányadává, kiegészítő részévé sülyeszszék le. (Helyeslés a szélsöbaloldalon.) A hadsereg vezérlete, vezénylete és belszervezése mindenütt, ahol monarchia van, uralkodói jogot képez, de a magyar törvény ezt a jogot nem az osztrák császárnak adta, hanem a magyar királynak. (Elénk helyeslés a szélsöbaloldalon.) És e jog, amint mondtam már, nem mehet odáig, hogy a nemzetet önálló haderejétől megfoszsza és védtelenné tegye; ugy, hogy a nemzetnek védelme csakis egy szomszédállamnak hozzájárulásától függjön és máskéj;) érvényesíthető ne legyen. Ez a hozzájárulás távolról sem folyik az 1723 iki magyar törvényből, mert ez a magyar törvény kölcsönös védelmet rendel el és állapit meg, nem pedig azt, hogy a magyar nemzeti érdekek egy közös hadsereg által védessenek meg, még pedig oly közös hadsereg által, melynek zászlaja császári, nyelve német és szelleme osztrák. (Élénk helyeslés a szélsöbaloldalon.) T. ház! A Habsburg uralkodóknak nem volt soha okuk megbánni azt, hogyha a magyar hadsereg harczolt az ő jogaikért. Nem volt oka megbánni Mária Terézia királynak azt, hogy százezer magyar vitéz harczolt érte az örökös tartományok területén. Miképen érzett a veszély perczében Mária Terézia a magyarok iránt, mutatj levél, a melyet Pálfi'y nádorhoz intézett a magyarok lauterburgi győzelme után, s a melyben Pálfi'y nádort atyjának nevezi és igy szól: »Tudja a nádor, mily nagy volt mindig szeretetem és bizodalmam a nekem annyira drága nemzet iránt és nincs semmi, mit az ország iránt hálás szívvel tenni kész nem volnék.« (Mozgás a szélsöbaloldalon.) Igy nyilatkozott a magyar király akkor, mikor a magyar haderőre szüksége volt, (Igaz! Ugy van! a szélsöbaloldalon); és mi lett volna az örökös tartományokból akkor, hogyha az 1.741. LXIII. t.-cz. el nem rendeli a magyar ezredeknek felállítását azzal a föltétellel, hogy ezen ezredekben a főtiszteket a király fogja kinevezni, de a többi tiszteket a kapitányokig, ezeket is beleértve, a megyék fogják kinevezni. Még ily katonai szervezet is hasznos volt ós üdvösnek tekintetett akkor, mikor a Habsburgokat veszély fenyegette. Később ismét eljött az a kor, midőn a magyar haderőre nagy szükség volt az I. Napóleon ellen folytatott háborúkban. Lássuk, hogyan nyilatkozott 1808. november 5-én Ferencz császár és király. Azt mondja: »Szivemnek legkedvesebb magyarjai. (Derültség a szélsöbaloldalon). Megtettétek azokat, melyek a ti ősi tulajdonságtokhoz, a király iránt való hűségtekhez ós a ti becsületetekhez illendő. Meg fogja látni egész Európa," hogy a ti királyotok véletek úgy egyetért, hogy sem nekem, sem nektek semmi sem kedvesebb, mint a mi régi polgári alkotmányunkat minden tehetségünkkel az utolsó csepp vérig védelmezni akarni. Egyek voltunk, egyek vagyunk és egyek maradunk mindaddig, mig a halál bennünket el nem választ.« Igy szólt Ferencz császár 1808 november 5-én. Nem szükséges megmondani, mi történt néhány rövid évvel azután. Madarász József: Mindenki tudja: Zsarnokság ! Kossuth Ferencz: Azért olvastam fel ezen két királyi nyilatkozatot, hogy megmutassam, hogy az ékesszólás a királyi székben nem mai találmány. (Tetszés a szélsöbaloldalon.) Ékesen szólottak a mi uralkodónknak ősei is; reméljük, hogy a most elhangzott ékesszólásnak több tényleges eredménye lesz, mint volt az azelőttinek. (Helyeslés a szélsöbaloldalon.) Ha ki akarjuk épiteni államiságunkat, akkor — a mint már megjegyeztem — szükségünk van az önálló külügyre is, azért, hogy államunk elfoglalhassa azt a helyet a világ államainak társaságában, a mely őt úgy kiterjedésénél, népességének számánál, mint történelmi múltjánál és művelődésének kifejlettségénél fogva megilleti, (Tetszés a szélsöbaloldalon.) Önálló külképviselet nélkül egy állam sem érvényesítheti befolyását