Képviselőházi napló, 1901. I. kötet • 1901. október 26–deczember 18.
Ülésnapok - 1901-27
412 27. országos ülés 1901 deczember 10-én, kedden. csendben, a házszabály szerint a szónokot közbeszólásokkal zavarni nem szabad. Széll Kálmán miniszterelnök; Most hallom először azt, hogy ipari czikk és termény között különbség van. Holló Lajos: Még pedig nagy! Széll Kálmán miniszterelnök: Hiszen talán én is tudom, hogy van, meg is mondtam múltkori beszédemben, amikor azt fejtegettem bizonyos osztrák felfogással szemben, hogy mennyivel értékesebb nekik a mi védett piaczunk, mennyivel nagyobbak az előnyök rájuk nézve és mennyivel károsabbak lennének a következmények. Megmondtam világosan. De azt a másik tant sem fogadom ám el, hogy a nyersterményben ne volna munkabér. (Helyeslés jobbfelöl.) Most hallom ezt először életemben. Sem teóriában, sem praxisban ez meg nem áll. (Helyeslés jobbfelöl.) Abban a lisztben, búzában, vajban, baromfiban, fában, borban, állatban, a mit kiviszünk, nincsen munkabér? Kubik Béla: Aránylag ugyan mekkora! Széll Kálmán miniszterelnök: Dehogy nincs. Igen nagy van. Mert nemcsak munkabér van benne, hanem van földbér, földkapitális, teher és minden. Hát én igen szívesen megcsinálom a számlát, sőt azt is megengedem, hogy az ipari czikkben több van. De azt már nem konczedálom, hogy azt mondjuk a munkásnak: 180 milliótól fosztanak meg benneteket ebben az országban a mi politikánk által, és elhallgassuk a többit. Mert ez a mérlegnek nem helyes felállítása, hanem tökéletes felforgatása. (Ugy van! TJgy van! jobbfelöl.) Polczner Jenő: Mégis csak 180 millió munkabért adunk az osztrákoknak! Széll Kálmán miniszterelnök: Hogy a t. képviselő ur, a kiről most megemlékezni szerencsém volt, még erősebben megfűszerezze az érvelését, azt mondja, hogy itt holmi spanyol inkviziczionális állapotok vannak és e miatt nem tudnak a munkások a maguk igazához jutni, s érdekeiket megvédeni. Két dologgal áll elő. Az egyik az a fölfedezés, a melyik csak azért nem egészen fölfedezés, mert nem valóságot fedezett föl, (Derültség) hogy t. i. a pénzügyi kormányzat egy felügyelői intézményt szervez az adóvégrehajtók felett oly czélból, hogy mennél szigorúbbá tegye az adóvégrehajtást. Én erről nem tudtam semmit és megkérdeztem a pénzügyminiszter urat, de ő sem tudott róla semmit. (Elénk derültség.) Hogy az adóvégrehajtókra felügyelni kell, de nem mindig a kincstár, hanem az adózók érdekében is, azt talán természetesnek tartják, de hogy valami felügyelői intézmény volna e részben foganatba véve, az — bocsánat: — a mesék országába tartozik. Azt mondja másodszor a képviselő ur, hogy megakadályozzák a munkások gyülekezési jogának gyakorlását, elveszik tőlük a jogot, hogy egyletileg szervezkedjenek, és fel is hoz egy rettenetes példát, midőn el lettek tiltva ettől és pedig azzal az indokolással, hogy más czélokat akarnak ott elérni, nem azon egyleti czélokat, melyek az alapszabályokban vannak és ezért nem hagyatott jóvá az alapszabály. Én magát a konkrét esetet nem ismerem, de elvileg kijelentem a képviselő urnak, — és tessék ezt nekem elhinni, — hogy én valahányszor ily egyleti, szövetkezeti és egyesülési ügyet tárgyaltam, mindig minden gyanusitási szándék nélkül, elfogulatlanul tárgyaltam azt. De az állami felügyelet felelősége engem terhel. Ha tehát az alantas hatóság, vagy az illető egylet vezetőinek, vagy alapitóinak, — mert nem mindig olyan föltétlenül tiszta jellemek ám ezek — a múltja vagy jelene nem nyújt garancziát arra, hogy ott valóban a munkások érdekét fogják szolgálni és nem talán mások érdekét vagy épen a magukét, — mert néha, elvétve ez is előfordulhat — (Derültség.) ha mondom, én ilyen gyanuokokat látok, akkor a munkások érdekében igenis megtagadom a jóváhagyást (Helyeslés a jobboldalon.) és gondolom, helyesen teszem. De a hol engemet felvilágosítanak, hogy a munkások érdekéről van szó, ott soha meg nem tagadom és soha meg nem tagadtam a helybenhagyást. Nem lehet ám olyan odadobott, általános, elvont thézisekből kiindulni, hogy a szabadság fogalmához tartozik, hogy mindenki gyülekezzék szabadon, szövetkezzék szabadon, akkor aztán boldog lesz a magyar. Ezt a tant én alá nem irom, mert itt oly sok nagy társadalmi és állami érdekről van szó, hogy ezt szabadjára hagyni nem szabad. (Helyeslés jobbfelöl.) És kormány bűnös és vétkes, a mely a maga felügyeleti jogát itt nem gyakorolja preventive, vagy nem gy r akorolja utólag akkor, a mikor kell. Itt van pl. egy eset. (Halljuk! Halljuk!) Kiházasitási egyletek czime és örve alatt alakultak szövetkezetek, a melyek igen szép humánus czélt tűztek ki maguk elé, igen jelentékeny társadalmi czélt: a család alapítás megkönnyítését, takarékosságot stb. És a mi szabad legiszlácziónk — mert igenis szabad a mi legiszlácziónk e tekintetben — megengedte ezeknek a szövetkezeteknek a létesítését. Mi történt? Rendre fel kell őket most oszlatni, meg kell semmisíteni az eljárást, szét kell őket kergetni. Molnár János: Nem baj! Helyes! (Derültség.) Széll Kálmán miniszterelnök: Azt mondják, hogy utólagosan lehet felügyelni. Kubik Béla: Az megint egészen más! Széll Kállmán miniszterelnök: Százezerekre, sőt milliókra menő kárt csináltak ezek. Ugyan ki fogja megtéríteni a székelyhídi, a váradi, a budapesti VIII., IX., X. és VII. kerületi ilyen feloszlatott egyletek által okozott kárt? Senki. Ily esetek vannak az állam életében. (Mozgás és felkiáltások a szélsöbaloldalon: Hát a kis-czélli takarékpénztár! A budapesti adóhivatal! Akkor azt is be kellene csukni. Ott is loptak!) Ne tessék hát előre ilyen egészen absztrakt elvek
