Képviselőházi napló, 1901. I. kötet • 1901. október 26–deczember 18.
Ülésnapok - 1901-24
34. országos ülés 1901 deczember 6-án, pénteken. 335 lános élénk helyeslés.) Tartsák fenn az összeköttetést a hazával, vallásukat és nemzetiségüket ott semmiképen se veszítsék el, abban sérelmet ne szenvedjenek, az épségben maradjon, minden érzelmeikkel együtt, a melyek őket az országhoz kapcsolják. Azután pedig, ha jónak látják, jöjjenek vissza. Mert ma már ezt a kérdést nem lehet ugy kezelni, a mint az talán kezeltetett volna a régi időben. Ma már Amerikába menni annyi, mint azelőtt volt Szolnokról feljönni Budapestre. Ezt tehát meggátolni nem lehet, de szabályozni kell nemcsak itt, de odakint is. Gondoskodni kell arról is, hogy azok az emberek az idegenben is a magyar államnak óvó és védő kezét találják meg olyan intézkedések által, a melyek őket segítik, támogatják; ilyenek a humanitárius intézmények, iskolák, egyházi, vallási, emberszereteti intézmények, munkaszerzés, jótékonyság, ispotályok stb. Ilyenekkel kell odakint fen tartani az élő kapcsolatot köztük és az anyaország között. így kell azoknak visszatérését, a kik ide tartozóknak tartják magukat — és ez a legnagyobb részük, — megkönnyíteni és szabályozni. (Általános élénk helyeslés.) Mindezeket azért hoztam fel igy inczidentaliter, hogy lássa a t. ház, hogy foglalkozom az ügygyei és szándékozom is ebben komoly intézkedést javaslatba hozni. De ennek az ügynek oly sok oldala van, hogy azt csak alapos megfontolás után lehet ide hozni; de ide fogom hozni. (Altalános élénk tetszés és helyeslés.) Elnök: Kíván valaki a kérvényi bizottság jelentéséhez szólni? (Nem!) Ha szólni senki sem kivan, a vitát bezárom. Felteszem a kérdést: Elfogadja-e a ház a kérvényi bizottság javaslatát, a mely szerint a kérvények kiadatnak a miniszterelnök utján a kormánynak ? (Elfogadjuk!) A ház a kérvényi bizottság javaslatát elfogadja. Molnár Antal jegyző (olvassa): Vas vármegye, Komárom, Trencsén, Ung, Heves. Turócz, Szeben, _ Csongrád, Udvarhely, Sopron, AbaujTorna, Árva, Borsod, Győr, Sáros, Tolna, Zemplén és Hont vármegyék kérvényei a fedezetlen gabonahatáridőüzlet betiltása tárgyában. Gr. Forgách Antal előadó: T. ház! Vas, Komárom, Trencsén, Ung, Heves, Turócz, Szeben, Csongrád, Udvarhely, Sopron, Abauj-Torna, Árva, Borsod, Győr, Sáros, Tolna, Zemplén és Hont vármegye a fedezetlen gabonahatáridőüzlet betiltása ügyében kérvényeznek; Győr vármegye azonkívül még a börze reformálását is kívánja. Ez a kérvényezés a gazdasági egyesületek kongresszusából kifolyólag indult meg. A kérvények a kérvényi bizottság javaslata szerint kiadandók volnának a pénz-, föklmivelésés kereskedelemügyi minisztereknek, Győr vármegye kérvénye pedig, miután abban a börze reformálásáról is szó van, külön még az igazságügyminiszternek is. Ernszf Sándor: T. képviselőház! Daczára annak, hogy a t. miniszterelnök ur épen most jelentette ki, hogy ne csináljunk kategóriákat a kérvényekben és ne adjunk ki egyes kérvényeket pártolókig, másokat pedig egyszerűen: a kérvényeknek ezen sorozatát mégis pártolólag kivánnám kiadatni, (Helyeslés a néppárton) mert az első sorozatot is pártolólag adta ki a t. ház. A mi illeti ezeket a kérvényeket, — . . . Elnök: Kérném a képviselő urat, méltóztassék kangosabban beszélni, mert nem értem az indítványt. Ernszt Sándor: . . , a melyek a határidőüzlet megszorítására vonatkoznak, ezek a mi programmunkat fejezik ki és azért kötelességemnek tartom ezen kérvények tárgyalásánál itt a jmrt nevében felszólalni. Azt szokás mondani, t. ház, hogy a határidőüzletnél a tőzsdén a termelő és a fogyasztó közötti viszonyt állítják belyre, mert ott már előre tudják, hogy milyenek lesznek a konjunktúrák és mire lesz majd szükség. Ámde, a mint már nagyon sokszor ki volt mutatva, ez nem teljesen igaz, hanem ez a határidőüzlet nem egyéb, mint differencziáknak kreálása és ha nincsenek differencziák, akkor ők maguk csinálják a differencziákat. Más országokban, mint Németországban és Ausztriában, a határidőüzletet már szűkebb térre szorították, sőt Ausztriában egy-két nap előtt az egész kéj)viselőház négy szavazat ellenében elfogadta volt azt a javaslatot, a mely a kormánynak javaslatát visszavéteti a kormánynyal és kívánja, hogy ebben a tárgyban szigorúbb javaslatot terjeszszen elő. Németországban már realizálták ezt a javaslatot sok tekintetben, azonban a német javaslatot még mindig ki lehet játszani. A mint méltóztatnak emlékezni, Németországban épen ebben az esztendőben a búza ára egyszerre rohamosan hanyatlott, ugy, hogy tonnánkint körülbelül 20 márka volt a differenczia a berlini és más piaczok között. Ezt ők egyszerűen annak tulajdonították és a börzelapok mind azt mondták, hogy ez azért yan, mert betiltották volt a határidőüzletet. Ámde Klapner György bebizonyította, hogy ez épenséggel nem igy áll, hogy ez nem igy van, ez nem azért történt, mert a határidőüzlet megszorittatott, hanem egészen más okok miatt hanyatlottak a berlini piaczon a búzaárak. Egy czég ugyanis, a Neumann-czég Hamburgban, kötést csinált berlini kisebb czégekkel 300.000 mm. búzára. A Neumann-czég jól tudta, hogy a berlini czégek nem lesznek arra berendezve, hogy ezt a 300.000 mm. búzát átvehessék. Augusztus és szeptember hónapban a Neumann-czég minden raktárt és minden olyan helyet, a mely kibérelhető volt Berlinben, kibérelt volt és körülbelül 100.000 mm. búzát el is helyezett a raktárakban. Midőn azután a szállítás ideje elérkezett, 17 márkájával adta volt el a búzát. Azt gondolták a berlini kereskedők, hogy ő a búzát nem fogja szállítani,