Képviselőházi napló, 1901. I. kötet • 1901. október 26–deczember 18.

Ülésnapok - 1901-23

23. országos ülés 1901 deczember 5-én, csütörtökön. 327 elintézésével, vagyis nem tudta ezt megoldani, mig az el nem intéztetik, hogy tehát Magyarország ezen belügyeire is befolyást gyakorol az az átkozott állapot, a mely az 1867 : XII. t.-czikkben szentesítve ma oly súlyosan érezteti a hatását, mint talán eddig még soha, akkor a tárgyalások lassú menete meg lesz magyarázva. Ha nem, akkor méltóztassanak felvilágosítást adni, hogy ezek a tárgyalási dátumok hogyan egyeztethetők össze. A pénzügyi egyezmény hatálya lejárt, tehát az ország fontos közgazdasági kérdése és érdekeinek egész csoportja rendezetlenül maradt. A kiküldött bizottság megtette a maga lépését, nuncziummal kezdte, a nuncziumra a renunczium a magyar bizottság részéről — csak az utolsóról beszélek — elkészült 1901. február 17-én. Erre a horvátok renuncziuma, viszonválasza már 1901.márezius 28-án elkészült és konstatálták mind a két nuncziumban azt, hogy a nagy kérdések talán annyira amennyire tisztázva vannak és kilátás van arra, hogy . a szóbeli tárgyalások alapján a még látszólag fennforgó differencziákat ki fogják egyenlíteni, különösen miután a magyar regnikoláris bizottság szokott gavallériájával kijelentette, hogy holmi bagatell millióktól és holmi olyan kérdésektől el fog tekinteni, melyek miatt nem akar összeveszni, és előre megjósolja, hogy a szóbeli tárgyalások eredményre fognak vezetni. Ezeknek a szóbeli tárgyalásoknak megtartására 1901. márczius végétől az országgyűlés feloszlatásáig, a mi csak szeptemberben történt meg, tehát hat hónapon keresztül, nem volt elég ideje a regnikoláris bizottságnak? Micsoda munkaképesség van abban a bizottságban, a mely egy olyan egyezményi kérdést, a melyről az utolsó nuncziumban kifejezés van adva annak, hogy a nagy kérdésekre vonatkozó differencziák el vannak intézve és csak némely apró kérdések lesznek még tisztázandók, szóbeli tárgyalás utján nem képes^hat hónap alatt elintézni? Én nem tudom, mi történt a szóbeli tárgyalás alkalmával, nem is tudom, milyen következményük van azoknak, de nem is lehet komoly következményük, mert hiszen mind a két bizottságnak mandátuma megszűnt. Most kezdhetik elülről és épen ez az, a mi ebben a dologban a tengeri kigyó jellegét ölti magára. A regnikoláris bizottságnak eddigi összes munkája haszontalan, eredménytelen és pedig tisztán azért, mert nem akarták befejezni. (Ugy van! a szélsöbáloläalon.) Nem mondom, hogy nem tudták, mert lehetetlenségnek tartom, hogy azoknak a fenforgó differencziáknak, a melyeket a nunczium-váltásokból ismerek, a melyeknek egyengetett útját már az imént jeleztem, kiegyenlítése hat hónapon keresztül nem lett volna lehetséges, mert akkor sohasem lehetséges. (Igaz! Ugy van! a szélsöbaloldalon.) Ezzel kapcsolatban említem meg t. ház — mert remélem, hogy legközelebb hallani fogjuk a t. kormányelnök urnak előterjesztését arra nézve, hogy egy ujabb regnikoláris bizottság küldessék ki — hogy szükségesnek tartom, hogy a képviselőház ezen kérdésnél állást foglaljon és kijelentse, hogy Horvátországot soha az anyaország tei ületének boldogitására anyagilag kihasználni nem akarta, sőt nem is tűrné, ha valaki ezt kezdeményezné vagy valósítani akarná. Viszont azonban nem lehet oka és nincs is ereje az anyaországnak arra, hogy Horvátországnak u. n. testvéri szeretetét minden egyes egyezménynél drága milliókért vásárolja meg, mert csak akkor lehet, igazi szeretetről szó egy korona országai között, ha azok egymás érdekeit egyenlő mértékben méltányolják, nem pedig ugy, hogyha olyan fenyegető hangokat hallunk, a minőt egyik regnikoláris bizottsági tag különvéleményében olvasunk, a mikor azt mondja: Mectere sí nequeo superos, Acheronta movebo. Egyenesen megfenyegeti ezt az országot, olyan hangot használ, a melynek visszautasításáról nekem tudomásom nincs, de a melynek visszautasítására a t. kormánynak ezennel alkalmat nyújtok, a mikor felhívom figyelmét arra az eléggé meg nem róható hangra, a mely a renuncziumon ésaz ehhez csatolt '"különvéleményen végigvonul. (Elénk helyeslés a szélsöbáloläalon.) Ezeket elmondván, az ország érdekeit sértő ezen javaslatot azért sem fogadhatom el, mert az ideiglenes állapotot sohasem tarthatom olyannak, mint a végleg rendezett állapotokat és így a párt nevében is, melynek megbízásából szólok, ajánlom, hogy ezen javaslatot viszautasitani méltóztassék. (Élénk helyeslés a szélsöbaloldalon.) Elnök: Szólásra senki sincs feljegyezve, Madarász József: T. képviselőház! Azon helyzetben lévén, hogy egyetlen párthoz sincs szerencsém tartozni, kötelességemnek tartom kijelenteni, hogy én csak bizonyos elnevezésekre vonatkozó kijelentésekre szorítkozom először és azután mondom el véleményemet. (Halljuk! Halljuk!) Ugy hallom, hogy itt most Horvát-Szlavonországról és hozzáértve Dalmátországról beszélnek. Az 1867 előtti törvényeinkben ezek soha máskép nem tekintettek, mint Magyarországhoz kapcsolt részek, országok. 1867-ben megtette az ország bölcsesége azon nagylelkű balgatagságot, hogy pl. a később u. n. sziavon megyéket, a teljesen területéhez tartozókat is oda ajándékozta. Azt mondták, hogy ők Magyarországnak társországai. Nézzék meg önök az 1867-ben letett királyi esküt is, még akkor is csak ugy neveztetnek, hogy: Magyarország és társországai. De Magyarország minden kormányának nagy szüksége volt 1867 óta — nem mondom, a mostaninak is, mert ennek nagy többsége van úgyis — a horvát tartomány küldötteire is, hogy az 1867-iki alap le ne szavaztassák, meg ne változtattassék. Szükségük volt először megalkotni a nemzetiségi törvényt, ezt a bűnös törvényt, a mely Magyarország nemzeti létét támadta meg; másodszor