Képviselőházi napló, 1901. I. kötet • 1901. október 26–deczember 18.

Ülésnapok - 1901-21

21. országos ülés 1901 deczember 3-án, kedden, 279 mäny elveiben és irányában változás nem lesz. Midőn egy kíméletlen támadás Lónyayt távozásra kényszeritette és a Szlávy-miniszterium következett, a miniszterelnök rögtön kijelentette, hogy ugyanazon csapáson fog haladni és a midőn ezen minisztérium alatt Kerkapoly Károlynak távoznia kellett a házból — mert már akkor az ország felett a hullámok összecsaptak — mert már akkor a 153 millió kölcsön az egész országot megdöbbentette, — emlékezzünk vissza, t. képviselőház — nem is történt semmi változás. Ment minden ugy, a hogy addig ment és a mint ők akarták. És akkor, a midőn Szlávy József mégsem tudta magát tartani és Bittó István lett a miniszterelnök, már politikai programmot nem is adott a miniszterelnök, hanem egyszerűen azt mondta, hogy súlyos közgazdasági bajok szanálása lesz a feladata. Nohát, ez nem politikai programm, mert egy kormánynak sincsen a világon létjogosultsága, a mely ezeket a bajokat orvosolni nem igyekeznék. Ez a minisztérium azért volt nevezetes, t. képviselőház, mert ott már az ország csakugyan remélt és azt hitte, hogy valami rendszerváltozás lesz, mert az ellenzéknek egyik vezérférfia, Ghyczy Kálmán lett akkor a pénzügyminiszter. Igaz, hogy beköszöntő beszédében igyekezett is kritizálni elődjeit, de azért már akkor jelezni akarta, hogy ő beleillik abba a rendszerbe, a mely eddig uralkodott, mert ünnepélyesen hangsúlyozta, hogy neki elve az osztrákoknak minden jogos, törvényes és méltányos követelését teljesíteni. Pedig ne feledjük, hogy ez a méltányosság volt a megölő betűje ennek az országnak, (Igaz ! Ugy van ! a szélsőbaloldalion.) mert ennek a neve alatt igazán kizsarolták ezt a szegény országot. (Helyeslés a szélsöbaloldalon.) De hogy Ghyczy Kálmán akkori ellenzéki elveiből semmit sem vitt be a kormányba és nem is vihetett, mert akkor oda sem eresztették volna, annak egyik legszebb bizonyítéka, bogy régi fegyvertársa, Tisza Kálmán, 1874. február 3-án, egyik beszédében azt mondotta, hogy sajátságos, hogy 1867 óta a kormányok mindig változnak, mégis mindig maradnak, vagy mindig maradnak, s mégis mindig változnak. Igaz, hogy ebben a beszédében azért Tisza Kálmán mégis szükségesnek látta ebbe a folyton maradó és változó vagy folyton változó és maradó játékba magát partnernek felajánlani sietni, mert már akkor megmondotta azt, hogy annak az 1867-ik alapnak megváltoztatása nem is olyan égető kérdés és hogy Bécsben való felhasználhatóságának mintegy bizonyítékát adja, kijelenti azt, hogy a véderő leszállítását, bárhonnan jönne is az, ő mindig a leghatározottabban ellenezni fogná. Mikor megelőzte Tisza Kálmán kormányzatra jutását a Wenckheim-kabinet, ez már nem adott politikai programmot, hanem azt mondta, hogy az államháztartás rendezése a feladata. Mikor pedig Tisza Kálmán lett miniszterelnök, egyszerűen azt mondta, hogy itt tulajdonképen nincs is kabinet-válság, nincsen kormányváltozás, hanem itt csak egyszerűen a személyek változnak. Talán unalmasnak is látszik ez az előadás, (Halljuk! Halljuk!) de azért akarom itt ezt a t. ház előtt felfejteni, hogy lássa az ország, hogy akárhány kormányférfi ül ott azokon a székeken, az mindig egy és ugyanaz, hogy tűrik őket addig, a míg Bécsben felhasználhatóknak tartják és elküldik őket onnan, a mikor uj erőre van szükség a saját érdekükben. (Igaz! Ugy van! a szélsöbaloldalon.) Hiszen mikor Tisza Kálmán 1877-ben — emlékezzünk csak vissza — az akkori kiegyezési tárgyalások nyomán azzal jött haza, hogy bizony még terhesebb kiegyezést kell kötni, február 8-án, mert nagyon sokan nem helyeselték ezt, lemondott.. Ugyanennek a hónapnak a 27-én ismét visszajött és a kik akkor tapsoltak neki, mikor lemondott, ugyanazok tapsoltak neki, mikor visszajött. (Igaz! Ugy van! a szélsöbaloldalon.) Mikor a mostani miniszterelnök a boszniai kérdés után eltávozván, a kabinetet lemondásra kényszeritette és a mikor néhány nap múlva Tisza megint visszajött, épen azok tapsoltak Széll Kálmánnak, a kik tapsoltak Tisza Kálmánnak, mikor visszajött. Csak egy különbség volt. (Halljuk! Halljuk!) Az, hogy Széll Kálmán t. miniszterelnök ur azután, miután ez megtörtént, nem abból a székből, hanem egy másik székből támogatta ezt a kormányt, de épen olyan meggyőződéssel. Igazán nem csodálkozom rajta, hogy ha akkor ennek a háznak egy tekintélyes tagja tényleg elragadtatta magát és azzal a kitétellel élt, hogy: »ez az epocha olyan, a melyre rá lehet irni, hogy a hazugságoknak korszaka és a hazugságoknak rendszerei (Mozgás.) Nem akarom felsorolni, hogy mikor Tisza Kálmán megbukott a honossági törvény folytán, mikép következtek egymásután a Szapáry-, Wekerle-, Bánffy- és Széli-kormányok, hanem csak arra utalok, hogy minden egyes kormány, midőn ide állott, határozottan hangsúlyozta, hogy a régi csapáson halad. Hát legközvetlenebbről ezt a kérdést világítsuk meg ép a mostani miniszterelnök. Széll Kálmán miniszterelnök székfoglalójával összeköttetésben. (Halljuk! Halljuk!) Széll Kálmán miniszterelnök ur, a ki tagja volt a Deák-pártnak, tagja volt a Wenckheim-miniszteriumnak, tagja volt a Tisza-miniszteriumnak és természetesen, hogy mindegyiket meggyőződésből pártolta és mindeniknek a szekerét tolta, mit mondott 1899. márczius 2-án. (Olvassa): »Azon iskola hive voltam és vagyok, mely elvek felett nem ismer tranzakczókat*. Én ezt komolyan vettem, el is hittem, el is hiszem. Mit jelent ez, t. képviselőház? (Halljuk! Halljuk!) Széll Kálmán tehát azon elvekkel jött a miniszterelnöki székbe, a melyek alapján odaadással támogatta közvetlen elődjét, Bánffy miniszterelnököt. Hiszen maga a t. miniszterelnök ur ugyanezen beszédében meg is mondja, hogy miért vállalko-