Képviselőházi napló, 1901. I. kötet • 1901. október 26–deczember 18.

Ülésnapok - 1901-18

250 1H. országos ülés 1901 november 27-én, szerdán. fejtettem, nem fejtegetem most, (Helyeslés jobbfelül) az tiszta és világos; azt semmi körülmények közt, sem tudós professzor, sem országgyűlési kisebbség, sem többség, sem senki részéről mi nem engedjük szóba hozni. (Élénk helyeslén jobbfelöl.) Fiume nem Horvátország utján, hanem közvetlenül tartozik a magyar szent koronához, mint separatum corpus. ÍUgy van ! jobbfelöl.) Ez a tényállás. És tovább megyek. Piumének nemcsak közjogi, hanem törvényhozási állása is teljesen tisztázva van. (Ugy van! jobbfelül,) És itt, engedelmet kérek, mert ezen közjogi kérdésekben nagyon elővigyázatosnak és szabatosnak kell lenni, figyelmeztetem a válaszfelirat szerkesztőit, hogy egy kis lapszuszt követtek el, mert ők azt mondják és mintegy a szememre is vetik, némi fulánk is van benne, hogy rendezni kell Piumének törvényhozási viszonyait. Engedelmet kérek, az rendezve van; rendezve van az 1868 : IV. t.-cz., nem tudom, 16. vagy 17. §-a által, a mely azon képviselők közt, a kik helyet foglalnak a magyar törvényhozásban, világosan és határozottan felsorolja a fiumei kerületi képviselőt is. Fiurnének törvényhozási rendezése tehát semmi tekintetben sem kérdéses, az egy befejezett tény. Én ehhez tartom magamat, ehhez tartja magát a magyar törvényhozás és a magyar közfelfogás. (Elélik helyeslés a jobboldalon.) Nem is igy akart értetni, de igy magyarázható és ez a magyarázat onnét van, mert a tisztelt képviselő urak tévesen idézik az 1868:

XXX. t.-cz. 66. §-át, mely talán nem egész precziz kifejezéssel szintén beszél törvényhozási rendezésről. De hogyan kell ezt érteni? ügy, hogy azt mondja: Fiume. »a melynek mint ilyennnek külön autonómiájára és erre vonatkozó törvényhozási és kormányzati viszonyaira nézve Magyarország országgyűlése és Horvát-Szlavón és Dalmátországok országgyűlése ós Fiume városa között küldottségi tárgyalások utján közös egyetértéssel lesz megállapodás eszközlendő.« Tehát nem Fiumének törvényhozási rendezése van hátra, nem azt kell teljesíteni, hanem Fiume város autonómiájának és az erre vonatkozó törvényhozási intézkedéseknek a kérdése van a 66. §-ban értve. Ezen az alapon létre is jött a provizórium, melyet már sokszor tettem fejtegetéseim tárgyává és ezen közjogilag egészen korrekt alapon jött létre az a törvény, melylyel tavaly a fiumei pendens kérdéseket a törvényhozás előtt megoldásra vezetni igyekeztem. (Élénk helyeslés a jobboldalon.) Még egyet mond Barta Ödön t. képviselő ur, a mire kötelességem reflektálni, mert e részben kérdés tétetett részéről. A t. képviselő ur felemlíti a San-Girolamo-ügyet, azt az ügyet, a mely — mondhatom — (Halljuk ! Halljak!) a maga érdeménél és a maga belső értékénél nagyobb hullámokat vert fel. A képviselő ur kérdi, hogy miképp történhetett hát, hogy Goluchowski gróf, a külügyminiszter foglalkozott ezzel a kérdéssel és nem a magyar miniszterelnök vagy a magyar _ kormány, holott ez nem képez közös ügyet. Én, t. ház, meg fogom magyarázni, hogy ez a dolog miképpen van és ha a kérdésnek kellő magyarázatát adtam, gondolom, a t. képviselő ur is bele fog nyugodni abba, hogy ennek a kérdésnek tárgyalása, elintézése, minden egyes fejleményében az 1867. évi XII. törvényczikk 8. §-ának szigorú szemmeltartása mellett történt. Azon azután nincs mit csodálkozni, hogy gróf Goluchowski interveniált a diplomácziai jegyzékek váltásában és a diplomácziai érintkezésben, mert hiszen ez is megfelel a törvénynek, a mint azt leszek szerencsés kimutatni. A Girolamo-ügy, t. ház, ekképpen fejlődött. (Halljuk! Halljuk!) Ez az intézet a XV-ik században alapíttatott. Ennek a protekturátusát viszi ő Felsége már igen hosszú és régi időktől fogva. Megkísértetett a XVI. és XVII-ik században, majd a XVIII-ikban és újból talán a XTX. századnak közepén, a 60-as években, hogy ezt a Girolamo-intézetet a maga eredeti rendeltetésétől más alapokra helyezve, újraszervezzék. Eredeti rendeltetése az volt, hogy Rómába zarándokoló polgároknak volt hospicziuma, később ezt megszüntették és Canoniáknak stal1 urnára fordították az egész jövedelmet, Ez az intézet nagyon megkívánta azon rendetlenségeknél fogva, a melyek gazdasági és pénzügyi viszonyaiban beállottak, a rendezést és a reformálást: ez kétségtelen. Egy párszor papi kollégiumokat akartak belőle csinálni már a múlt században is és ebben a században is, de ez elmaradt. A viziták alkalmával, a melyek ott tartattak, kiderült, hogy ez intézet anyagi viszonyai már oly rosszakká váltak, hogy szekvesztrum alá kellett helyezni, bár később viszonyai megint megjavultak. Szóval, ennek az egész intézménynek a reformálása vált szükségessé. Ezen reform kérdése tárgyaltatott köztünk és Róma között, még pedig majdnem tisztán és kizárólag a magyar kormánynak adatai, anyaga és tárgyalásai alapján. A mi követünk azt a kívánságot állította fel, hogy annak az intézetnek élén egyelőre ne álljon egy szláv rektor, hanem egy római pap; továbbá hogy ne történjék ott semmi egyéb, miután ő Felsége a mi hozzájárulásunk folytán azon intézet protektora és miután az adminisztrácziőban a mi követségünk egy tagja is benn van; hogy azon statútumok, a melyek a diakovári és szerajevói érsekek által kidolgoztattak, ne vétessenek foganatba, hanem revideáltassanak a szent széknek rendkívüli ügyekre berendezett és ilyen nevezetű kongregácziója által. Ez volt a mi álláspontunk. Időközileg megjelent az a bizonyos »Gentem Croaticam« breve. Azután az történt, hogy a dalmatinusok berontottak az intézetbe; az olasz kormány beavatkozott a kérdésbe; nem tekintette az intézetet egy fun-