Képviselőházi napló, 1901. I. kötet • 1901. október 26–deczember 18.

Ülésnapok - 1901-18

240 18. országos ülés 1901 november 27-én, szerdán. ködését Magyarországon. De ezt a kérdést, a melyet az 1848-iki törvényhozás a maga nagy elvi kijelentéseiben rögtönözve kimondott, elhamarkodva és a maga teljében ma már megoldani, az adott viszonyok számbevétele nélkül, rögtönözve nem lehet. Hanem hogy a kormány elvileg az 1848: XJÍ. t,-cz, álláspontján áll e tekintetben is, habár az adott viszonyok közt azt a maga teljességében végre nem hajthatta, mutatja az, hogy ez a kormány, de az előző kormányok is, állandóul ezen törvénynek részleges, fokozatos, nem teljes ugyan, de bizonyos mértékig megközelitő végrehajtását czélul tűzték maguknak. Erről a t. képviselő nr maga is tanúságot tett. De tanúságot tesznek budgetjeink, tanúságot tesznek törvényeink, — nem egy törvényünk — a melyeket most nem hozok fel. nem részletezek és nem egy kormányzati intézkedés. Ezt is épen csak azért hoztam fel, hogy kimutassam, hogy ezeket a kérdéseket mind ebben a felirati vitában felölelni nem is volna helyes, nem is volna tanácsos. így hát szorítkozom arra, a mit jeleztem mostani felszólalásomnak jellegeként és czéljául, hogy ugy fejezzem Id magamat, csak egy pár megjegyzést akarok tenni, különösen azokra, a miket a tegnapi napon Barta Ödön t. képviselő ur felhozni szives volt, mert ő volt az, a ki kihegyezett bizonyos kérdéseket. Ezekről is csak röviden szólok. (Halljuk ! Halljuk!) Barta Ödön t. képviselő ur egész beszéde, elismerem, a tárgyilagosságnak teljes karakterével és kellékeivel bir. És itt alkalmat veszek magamnak kifejezni köszönetemet és nem is használok kisebb szót: elismerésemet, azon lojális, tárgyilagos és objektív hang iránt, a melyen a túloldal a trónbeszédet és a többségnek a válaszfelirati javaslatát birálta, méltányolta és a maga részéről fejtegette. Nem habozom kijelenteni, hogy visszatekintve a múlt országgyűlésnek felirati javaslataira, nem találkoztam a túloldal részéről még javaslattal, amely tartalom tekintetében oly magvas és hangjára nézve oly lojális, sőt előkelő lenne, az igazságos és tárgyilagos fölfogásnak akkora mértékével és kritériumával birt volna, mint ez a felirati javaslat. Talán visszaesik ebből valami ide is; nem önzésből és nem öntetszelgésből mondom, hanem csak konstatálni akarom, hogy ez a trónbeszéd tartalmának, a trónbeszéd hangjának és minden egyes jDasszusának méltatását és a t. túloldal részéről — fentartva elvi álláspontjukat —- elismerő Ítéletét tartalmazza. Barta Ödön t. képviselő ur, a ki mindamellett, hogy ő is így birálta a trónbeszédet, mégis kifogásokat tesz. Azt mondja, hogy a trónbeszédből hiányzik a szocziális kérdés fejtegetése. Engedelmet kérek, legyen szabad megjegyezni, hogy a trónbeszédben nagy hiány lenne, ha az a szocziális kérdést figyelmen"kivül hagyta volna. De azt kívánni a trónbeszédtől, hogy a szocziális kérdésnek egész immensus vastus terrénumát bekalandozza és részletes fejtegetésekkel álljon elő, talán több, mint a mennyit lehet és több, mint a mennyit szabad. A trónbeszéd azonban rámutat a kérdésnek létezésére és arra, hogy ezzel a kérdéssel foglalkozni kell, mert nemcsak a betegsegélyezésről beszél, hanem — legyenek igazságosak — azt is iBQjpdja, hogy a szocziális reformokat folytatni kell és folytatni fogjuk. Mit jelent ez? Ez egyenesen azt jelenti, hogy elismeri a korona és a felelős kormány, hogy ezen a téren is tovább haladva, meg kell tenni azt, a mit ezen kérdésnek a mi viszonyaink és az adott viszonyok közt való megoldására, illetőleg ezen kérdésből folyó egyes kérdéseknek elintézésére tenni szükséges. A mint hogy ezen kormány, ha talán nem tett meg mindent — megengedem — a mit lehetett volna, hanem épen a szocziális reform terén — engedelmet kérek — legyenek a t. képviselő urak igazságosak, — megtette azt, a mit, az adott helyzetben és a rendelkezésére álló eszközökkel megtennie lehetett. Csak hivatkozom azokra a szocziális reformok miket az én tárczám keretében inicziáltam és részben megoldásra vittem (Ugy van! Ugy van! jobbról) és hivatkozom arra, hogy a velem szemben ülő földmivelésügyi miniszter ur igen jelentékeny alkotásokat hozott a t. Ház elé, a melyeket a t. Ház, ugy az enyéimet, mint az övéit, közhelyesléssel fogadott. (Ugy vem! Ugy van .'jobbról.) Én tehát azt állítom, hogy a szocziális törvényhozás terén sem volt ez a három esztendő gyümölcstelen és nem múlt el nyom nélkül, hanem történtek kezdeményezések, sőt történtek számos alkotások, a melyek közhelyesléssel találkoztak és a melyek jelentékeny és sokkal nagyobb lépésekkel vitték ezt az ügyet előbbre, mint a mennyi előtte évtizedeken keresztül történt. (Igaz! Ugy van! Élénk helyeslés a jobboldalon.) A másik, a mit a t. ^képviselő ur mond, már egy kicsit erősebb. És itt — bocsánatot kérek — egy kicsit detrabálnom kell, le kell vonnom abból az elismerésből, a melylyel a t. képviselő ur objektivitásának és igazságosságának adóztam. (Halljuk ! Halljuk !) A t. képviselő ur azt mondja, a trónbeszéd egyenes vádat emel a nemzet ellen; azt mondja, hogy minden létező bajnak, minden hiánynak, a súlyos helyzetnek, nem kormány, nem politika, nem törvényhozás, nem kormányzat az oka, hanem mindennek a nemzet az oka; megvádolja a nemzetet és ráhárít minden felelőséget. Azt mondja tudniillik t. barátom, hogy ezekben a passzusokban vád foglaltatik és felolvassa a trónbeszédet imigyen (olvassa): »Bizalmunkat helyezzük a nemzet józan felfogásába, a mely felismeri, hogy a törvény csak oltalmat nyújt és biztosítékot szerez és tudja, hogy még a legüdvösebb kormányzati és törvényhozási intézkedések is magukban csak előmozdíthatják, de meg