Képviselőházi napló, 1901. I. kötet • 1901. október 26–deczember 18.

Ülésnapok - 1901-14

160 Ik. országos ülés 1901 november 22-en, pénteken. biró, négy szolgabíró. A tiz katholikus pap közül egyik ellenjelöltem volt; a másik a kormány nagyobb dicsőségére használta fel a lelkészi beavatkozást, mert támogatta ellenjelöltemet ; a harmadik katholikus pap teljesen semleges maradt. Mellettem volt tehát 7 katholikus pap, összesen 5 segédlelkész. Ellenem volt, a mint már mondottam, 2 katholikus pap, mind a 6 református pap, 2 főbíró, 4 szolgabíró, ellenem volt a főispán, a ki személyesen megjelent kerületemben, ellenem volt még vagy negyven községi előljáró és vagy tiz regále-bérlő. (Derültség a baloldalon.) Hol itt a fegyverek egyenlősége? Hol van itt a lelkészi beavatkozásnak a t. miniszterelnök ur által körülirt nagy ereje különösen akkor, a mikor a kormánypárt képviselőjének a választási harczban minden mód meg van engedve, és minden fegyver rendelkezésükre áll; a míg azt tapasztaltam, hogy az ellenzék korteseit, hogy ugy mondjam a községi jegyzőnek általa képviselt és a nép által, sajnos, el is hitt mindenhatósága mindenütt üldözve kiséri. Most, hogy a választási kampányról beszélek, itt e helyütt tartom czélszerünek azokat a vádakat is tisztázni, a melyeket egyrészt a választási kampány alatt a néppártra ráfogtak és a melyeknek visszhangját, sajnos, itt a házban is hallottam. Ezen vádak három pont körül csoportosulnak. Az első az, mintha a néppárt a magyar nemzeti állam kiépítésének és megerősítésének útjában állna; a második az, mintha mi a nemzetiségekkel egy gyékényen árulnánk; a harmadik az, hogy mi a felekezetek közt békétlenséget teremtünk. Az első vádra csak azzal vagyok bátor felelni, hogy azt az irányzatot a mi pártunkban sem közvetlenül, sem közvetve soha nem tapasztaltam és meg vagyok győződve, hogy jövőben sem fogok ihyen jelenségekkel találkozni. És mert én magyar ember vagyok szivemben, lelkemben egészen, kijelentem a t. ház előtt ünnepélyesen, hogyha az én pártomban ily törekvésnek csak jelenségével is találkoznám, az első lennék, a ki ezt a pártot itt hagynám. (Helyeslés balfelöl.) A mi az u. n. nemzetiségekkel való paktálás vádját illeti, bátor vagyok a t. ház bölcs figyelmét felhívni arra, hogy ennek a bajnak gyökerei sokkal mélyebbek és sokkal régibbek, hogysem azokat reánk lehetne fogni, mintha mi volnánk azoknak az okozói. A történelem szól az én állitásom igazsága mellett, hogy régen vesződik ezzel már édes magyar hazánk és hogy ki annak az oka, hogy ezt a rákfenét a nemzet testéből kimetszeni nem tudták: azt nem az öt év óta fennálló néppártban, (Igás! Ugy van! balfelöl) hanem azon vezető emberekben kell keresni, kik elmulasztották kötelességüket e téren teljesíteni. Nem a néppárt az oka, hanem a szabadelvüpárt, mely 34 év óta uralkodik a közéleten itt a hazában és nem volt képes a bajt orvosolni; de most, mikor a saját tehetetlenségét nem tudja eltitkolni, akkor erre a gyenge, 25 tagból álló és négy év óta fennálló pártra hárít mindent. Kubinyi György: Hát a szabadkai pánszláv újságnak ki adta a kaucziót ? Molnár János: Az a lap nem volt pánszláv! Darányi Ferencz: A harmadik vád, mely ellenünk irányul, az, hogy mi a felekezetek közt békétlenséget teremtünk. Ez azonban ép oly alaptalan, mint az előbbi két vád. Hogy Erdélyben a felekezeti villongás réges-régen megvolt (Ellenmondás jobbfelöl) és hogy később ebből a felekezeti béke származott, azt igazolja a történelem, mert a protestáns autonómia épen ezen felekezeti villongásnak kifolyása és az erdélyi katholikus status megteremtése is épen ezen felekezeti villongásnak következménye. (Igaz! Ugy van! balfelöl.) Igen helyesen megszüntették a villongást ezen intézményekkel, melyek körülbástyázták ugy az egyháznak jogait befelé, mint az állammal szemben és ezzel helyreállt a béke. A ki tehát most Erdélyben felekezeti békétlenséget akar látni, az téved, mert nem felekezetek közti békétlenség az, hanem legfölebb választási harcz kifolyása. He hogy az u. n. anyaországban — Erdélyről szólva használom e szót — igenis van felekezeti békétlenség, az egészen természetes és ezt szüli első sorban a felekezetnélküliségről szóló törvény, másodsorban pedig az a különös jelenség, hogy a katholikus autonómiát még ma sem alkotta meg a kormány. Rakovszky István: Csak ígéri! Darányi Ferencz: És addig, mig a katholikus autonómiával a katholikus közönséget meg nem nyugtatják, bizonyos békétlenség ebben a közönségben mindig élni fog. (Igaz! Ugy van! a baloldalon.) Mert hiszen, t. ház, a katholikus vallás 1848-ig történelmi múltjánál és jogainál fogva államvallás volt. A magyar állam és katholikus vallás egy volt. Tehát nem is volt szükség arra, hogy az egyháznak kérdései az államétól elválasztassanak, külön rendeztessenek. Miután azonban a 48-iki törvényhozás az igazságnak is megfelelően a bevett vallásfelekezetek közti jogegyenlőséget teremtette meg: előállott annak természetes szüksége, hogy a katholikus egyház viszonya az állammal szemben rendeztessék. (Igaz! Ugy van! a baloldalon.) Következett azután a nemzetnek hosszú elnyomása és dermesztő álma, melyben a nemzet sokáig cselekedni nem tudott; igy ezen sürgős kérdés megoldása egyelőre aludt. A mióta azonban a nemzeti ébredés bekövetkezett, azóta a katholikus közönség — tehát 40 év óta folytonosan — mozog a katholikus autonómia megalkotásáért. Hogy ez jogos kívánalom, azt minden ember e hazában elismeri és senki tagadni nem meri; mégis az azóta uralkodó kormányok ennek megvalósítását ridegen megtagadják, azért mert azt, a mi a katholikus autonómiának tartalmát képezné, kiadni vonakodnak: (Igaz! Ugy van! a baloldalon) t. i. a vagyont és a főpapok kijelö-