Képviselőházi napló, 1901. I. kötet • 1901. október 26–deczember 18.

Ülésnapok - 1901-14

lk. országos ülés 1901 november 22-én, pénteken. 149 tal egyáltalában nem érezhetjük és nem akarhatjuk magunkat találva érezni és ezzel szemben önérzettel emelhetjük fel fejünket. (Helyeslés a szélsobáloldalon.) Altalánosságban lévén azonban tartva ez a nyilatkozat, kénytelen vagyok mégis ellene óvást emelni és tiltakozni. Ezután a rövid kis megrovási kaland után engedje meg a t. ház, hogy áttérjek a felirati javaslatra. A t. többség felirati javaslatával tüzetesebben foglalkozni nincsen szándékomban; megtették ezt már előttem, mások. Én csak néhány pontra kivánok szorítkozni és egyik-másik itt elhangzott megjegyzésre kivánok észrevételt tenni. A felirati javaslatnak hangjára röviden csak az az észrevételem, hogy az megfelel a t. kormány és a t. többség általános politikai magatartásának : ópoly meghunyászkodó ez a hang, mint az ő egész politikai magatartásuk. Mintha csak nem is az alkotmányos magyar királyhoz, hanem valami keleti despotához volna intézve. A mi a t. többség felirati javaslatának tartalmát illeti, arra szintén csak nagyon röviden az a megjegyzésem és nekem is ellene a legfőbb kifogásom az, hogy a magyar államiság attribútumaira egyáltalában nincsen semmiféle tekintettel. Szinte hallom a fülembe csengeni, hogy felszólalásainkra azt fogják mondani, hogy ti nem is tudtok más nótát, csupán csak ezt az egyet: önálló magyar hadsereg, önálló magyar külügy, önálló vámterület, önálló magyar kereskedelem és önálló nemzeti bank; mindig és mindig csak közjogi kérdések. De hát én azt kérdezem ezzel szemben azoktól, a kik talán igy szólanak, hogy tulajdonképen miért is vagyunk mi itt? Talán csak azért, hogy az összbirodalom épületéhez hordjuk a téglákat, vagy talán azért, hogy rezignáljunk, vagy hogy hallgassunk és hagyjuk, hadd németesitsék el a magyar hadsereget, és Fejérváry t. miniszter ur hadd olvaszsza be azt a honvédséget a közöshadseregbe, hadd gyötörjék meg ifjainkat nyelvükért, hazafiasságukért, hadd kergessenek oly sokakat a halálba, oly brutális bánásmód által, a melyhez hasonló még Muszkaországban sincsen, hiszen arra valók az édes szülék, hogy megsirassák őket otthon! A fejünk alól hadd hordják el a párnákat a katonaság részére, elaludhatunk mi a földön is! Ne törődjünk vele, mikor azt látjuk, hogy a nemzeti képviseletnek a külügyekben semmi szava sincsen, jobban értenek ahhoz úgyis Bécsben, a Burgban! Hallgassunk és legyünk némák, a mikor azt látjuk, hogy földmiveseink, iparosaink pusztulnak, menjenek ki Amerikába, ha nem élhetnek meg itthon! Hadd hordják el millióinkat Bécsbe, legalább nem lesz rájuk gondunk, hiszen a szegény osztrákoknak is csak élni kell! T. képviselőház, azt gondolják némelyek, hogy azért vagyunk itten, hogy mikor azt látjuk, hogy mindezek történnek és a mikor a nemzetnek legvitálisabb érdekeiről van szó, a mezőgazdaság, az ipar és a kultúra támogatásáról, hát akkor vágjunk egyszerűen jó képet, a mikor azt mondják, hogy mindezekre pénz nincsen. Hát hallják meg, a kik még nem tudták eddig, hogy miért jöttünk ide és tudják meg, hogy azért vagyunk itt, hogy a nemzet legszentebb aspiráczióit örökösen hangoztassuk, a Vesta tüzét örökösen ápoljuk! Minden függetlenségi és 48-as képviselő egj'-egy tárogató tartozik lenni, hogy ezt a nagyszerű dalt, a melyet némelyek már megunt és kopott nótának neveznek, folytonosan harsogtassa. (Igaz! TJgy van! a szélsőbaloldalon.) Van nekem Békésen egy öreg polgár ismerősöm, a kitől 30 évvel ezelőtt elperelték a földjét, de az az ember még most is keresi az igazságot. Megválasztásom után a fáklyák lángja még alig-alig aludt ki, már ott volt egy talyicskára való okmánynyal, a melyet felhoztam magammal és most ott van Nessy Pál barátomnál. Ez a t. polgártársam még most is keresi a maga igazságát és nem tesz le arról, hogy azt meg is fogja találni. így van az t. képviselőház az emberrel, hogy az igazságát keresni szokta, És igy keressük mi is, mert azt akarjuk, hogy a nemzetnek feladott jogait legalább gyermekeinknek, fiainknak örökségül hagyjuk. Mondhatják nekünk, t. képviselőház, hogy ez már régi nóta. De hiszen nem tudják-e, hogy épen a régi nóták a legszebbek és ma a legdivatosabbak ? Sokan talán nem is tudják, hogy milyen szép nóta az a függetlenség és az önállóság. De mi ezt tudjuk, igen t. képviselőház, nekünk ez nagyon kedves himnuszunk és mi ezt örökösen hangoztatni is fogjuk. (TJgy van! TJgy van! a szélsobaloläalon.) Sokan nem tudják, hogy mennyire a nemzet szivéből fakad ez és mennyire a nemzet lelkéhez forr, nem tudják, hogy mennyi szent fájdalom és mennyi szent sóvárgás van ebben a nótában. Sokan nem tudják, mily nagy dolog az a függetlenség és az az önállóság. (TJgy van! TJgy van! a szélsöbaloldalon.) Olyan nagy dolog az, t. képviselőház, hogy már Aesopusnak a farkasa is azt mondotta a felhizott ebnek, hogy inkább éhezik, de szabad kivan lenni, mintsem hogy felhizzék, de örvöt hordjon a nyakán. Hogy minő nagy dolog az a függetlenség és önállóság, példája annak, hogy a kisded bur nemzet egész az utolsó emberig hajlandó magát feláldozni, mintsem függetlenségének, önállóságának a legcsekélyebb csorbáját is elszenvedje. Olyan nagy kincs ez, t. képviselőház, hogy a magyar nemzet 1848-ban mindent kész volt áldozni ezért a kincsért. Lehet, hogy önöknek, t. túloldal, már ez unalmas dolog, erről azonban mi nem tehetünk. TJgy vagyunk mi ezzel, mint a falusi rektor, a ki hallgatóinak minden vasárnap egy és ugyanazon predikácziót mondotta, a mi miatt mikor hallgatói panaszkodtak és zúgolódni kezdtek, azt