Képviselőházi napló, 1896. XXXVI. kötet • 1901. május 13–julius 6.

Ülésnapok - 1896-723

723. országos ülés 1901, jnniiís 25-én, keddell. 383 a magyar halászattal szemben. Ezt nem akarom érinteni. Ha Magyarországon valaki olyan helyen, a hol vadhús van, eladja a foglyot, kap egy párért rendesen 40 krajczárt, a nyári időszakban 45 krajczárt, de csak a fiatal foglyokért, és mégis a fővárosban-a mire eladásra kerül az a fogoly, egy fél fogoly ára 50 krajczár, egy egész fogoly ára egy forint. Ezek a fogyasztási adók és a transzport oly mértékben növelik ezen vadhúsnak a költségeit, hogy csakugyan luxus számba megy Magyarországon a fogobyhúsevés, a hol pedig hála az égnek, annyi fogoly van, hogy Csehország bizonyos részeinek kivételével sehol annyi nincsen, mint nálunk, a, mit a vadászati törvény áldásos eredményei közé kell számítani. Egy nyúlnak fogyasztási adója csak 20 krajczár és mégis ez 20., 30., 40. százalékkal emeli ezen húsnak az értékét. Ez fenn nem tartható dolog. Már most, hogy befejezzem, a főváros le akarja ugyan szállítani a húsfogyasztási adót, hogy a fővárosban is olcsóbbá tegye a vadhúst ós ezáltal lehetővé tegye a vadhúsnak élvezését a szegény nép számára is. de arra a meggyőződésre jutott, hogyha a főváros az őt megillető egész quótáját a fogyasztási adónak elengedi is, azzal sem ért el semmit, mert az állami fogyasztási adók magukban i'éve mindig olyan nagyok, hogy vadhúskereskedést fentartani Budapesten nem lehetséges, ós merterségesen tereljük azt át Ausztriába ott olcsóbbá tevén a vadhúst. Én azon Ígéretekben, a miket a pénzügyminiszter úr szokott tenni, feltétlenül megbízom. De ne méltóztassék tőlem rossz néven venni, hogy mikor én azt hallom, hogy Isten tudja mikor bekövetkezendő terminusokhoz van kötve, hogyha majd véglegesen rendeztetik az állam és a városok közötti viszony, hogy akkor fogja e kérdéseket rendezni: ez nagyon hosszú és precarius terminus. Ajánlom a t. kereskedelemügyi miniszter úrnak épúgy, mint a t. pénzügyminiszter úrnak figyelmébe, hogy a vadhús tekintetében a fogyasztási adót sürgősen méltóztassanak rendezni, mert ha egyszer a piaczot elvesztettük, azt visszahódítani százszorta nehezebb, mint megtartani. Méltóztassék meggyőződni arról, hogyan mentek tönkre a vadhús-kereskedők Budapesten egymásután úgy, hogy itt ma már nincs is vadkereskedés. Lehetetlennek, tartom azt, hogy a nagyméltóságú kormánynak tagjai érzéketlenek volnának ilyen kérdés iránt. Nem is állítom, de azt hiszem, jó helyre intézem a felhívást, ha kérdem a t. pénzügyminiszter urat, hogy egyrészt az állam és város közötti viszony rendezése szempontjából a fogyasztási adó hogyan ós mily feltételek alatt ruházható át a, fővárosra, és hogy a t. pénzügyminiszter úr ezt tárgyalás alá vehesse, arra mód nyittatik a főváros által benyújtott kérvény által, mely a kormánynál fekszik és a melvre vonatkozólag a kormány a tárgyalást megígérte és kilátásba helyezte. Ez az egyik, a mit fel akartam hozni. A másik, a mit csak röviden ismétlek, hogy a vadhús tekintetében tessék a t. pénzügyminiszter úrnak az adót leszállítani mielőbb, mert különben nemcsak a vadhús lesz nagyon drága, hanem még a vadhúspiaczot is elvesztjük. Végül a t. pénzügyminiszter úr bizonyára bir érzékkel az iránt, hogy mi az, hogyha a vámvonalon behozott vadak tekintetében egyes emberek szekatúráknak tétetnek ki. A pénzügyminiszter urnak sejtelme sincsen róla,. Épen azért, mert valóságos vexatura folyik a vámoknál az ilyen dolgok tekintetében, vesz oly nagy arányokat, a csempészet. Itt vagyunk a képviselőházban számtalanok, a kik tudjuk, hogy szívesen megfizeti az ember azért a vadhúsért járó fogyasztási adót, hogyha rögtön és egyszerűen beválthatná a bárczát; míg ellenben és különösen tél idején, hogyha az ember megérkezik a A^asrlton, kénytelen egy fél és egy teljes óráig is várakozni, míg az egy darab vadat megvámolják, ez egyenesen csak a csempészetre indítja az embereket. -Nagyon lekötelezne tehát a t. pénzügyminiszter úr, hogyha a, vadhús fogyasztási adójának leszállítása, valamint a fogyasztási adók kezelése tekintetében kilátásba helyezné azt, hogy ezt mentül hamarabb keresztül fogja vinni és így a szegényebb néposztály számára is hozzáférhetővé tenni azt, a mit a magyar föld ós az isteni gondviselés nekünk oly bőségesen adományozott. Oszszuk meg polgártársainkkal azt a meglőtt vadat, a melynek elejtésében úgyis korlátozzuk, igyekezzünk azt a vadat hozzáférhetőbbé tenni, és olcsóbbá tenni a fogyasztó közönség számára, különben elvesztjük a piaczot. Ezeket tartottam szükségesnek elmondani, kijelentvén, hogy a pénzügyminiszter úr által benyújtott módosítást, ha csak a szöveget hallottam volna, nem lennék hajlandó elfogadni. A szöveg után itólve ugyanis ugyancsak jó fmáncznak kell lennie, a ki megérti azt, a mit a miniszter úr szavai után megértettem. A módosításnak tudnillik most már a beszéd után az az értelme, hogyha emelkedik is a városoknak fogyasztási- adó bevétele ... Lukács László pénzügyminiszter: A pótadó! Polónyi Géza: . . . igenis pótadója, azért