Képviselőházi napló, 1896. XXXVI. kötet • 1901. május 13–julius 6.

Ülésnapok - 1896-720

720. országos ülés 1901. janius 20-án, csütörtökön. 303. numok, a körjegyzők. Én a végrehajtási rendeletben fogok gondoskodni arról, hogy ne a kézbesítő szolga magyarázza meg, a ki maga sem tudja miről van szó, hanem magán azon a büntető parancson rá legyen írva ós a ki azt kézbesíti, olyan ember legyen, hogy meg képes magyarázni azon embernek a büntető parancs jogi hatályát és következményeit. Én kózbesíttetni fogom értelmes, írni-olvasni tudó, a törvén}' magyarázására, felfejtésére hivatott orgánumok által. Nem is oly tömegesek ezen esetek, hogy a kézbesítésnél ez bajt okozhatna. Akkor aztán higyje meg Kossuth Ferencz ós Polónyi Géza képviselő úr is, hogy nem lehet arról szólni és ne legyen az kiindulási pont, hogy itt a visszaéléseknek bőséges forrása tétetik le választási ezélokra. Ha a t. képviselő urak azt mondják nekem, — és ez helyes, — hogy én ne egyéni és szubjektív felfogásokból ós inteneziókból, az enyémekből ós azokhoz alkalmazva a törvényt, induljak ki, ezzel szemben én azt mondom, hogy önök se induljanak ki a törvény megítélésénél ilyen inteneziókból. és viczisszim kérem, ne méltóztassanak par exszellánsz ellenzéki szempontból ítélni a törvényjavaslat felett. Gondolják meg a t. képviselő urak objektíve is, helyes-e ez az eljárás? Azt hiszem, nem; mert ha akad. hatóság, a mely választások alkalmával politikai czélok kiaknázására ezt a visszaélést — mert az, annak a legsiílyosabb, legklasszikusabb neme — el akarja követni és fájdalom akadhat is, hogy én akkor, mikor tudomásárajutok, az illetőnek megfogom az üstökét, a,zt a képviselő urak tudják. (Mozgás a szélső baloldalon.) Ha akad ilyen, ott van a törvény, ott van a, felettes hatóság, a mely felügyel, de nem is állok meg itten, mert azt mondhatják megint, intenczió, ezért fogok mondani valami olyant, mi gondolom, az aggályokat elereszteti. Ha fenforog az a nizus, egy közigazgatási tisztviselőnél, vagy pláne, egy miniszternél, hogy ilyen módon éljen vissza a törvénynyel, engedelmet kérek, de sokkal kevésbbé drasztikus, sokkal inkább palástolható, sokkal köm

rnyebben gyakorolható módja a visszaélésnek az. ha egyszerűen tömegesen beezitálja az embereket, tárgyal, tanúkat hallgat ki, s ezáltal ott tartja őket. Mindennel vissza lehet élni a világon. Nincs az az eszme, nincs az a műszer, nincs az a tökéletes dolog, a mivel visszaélni ne lehetne; nincs az a gép, nincs az az alkotás. Azért mindezt ne csináljuk meg, mert visszaélni nem lehet vele, mikor a visszaélés ellen az orvoslás megvan? Én szándékozom a t. háznak javaslatba hozni három dolgot; egy negyedikről még gondolkozom. Ez a negyedik, —• mindjárt ezen kezdem — az, nem lehet-e a czól veszélyeztetése nélkül talán akkor, ha szabadságvesztés-büntetésre történik az átváltoztatás, a tárgyalásstádiumát behozni? Erről gondolkozom, a részleteknél fogok nyilatkozni. De hármat proponálok. Az egyik az, mondassók ki a 18. §-ban, hogy a kézbesítő köteles a büntető parancsot a terheltnek saját kezéhez adni, nem pedig otthagyni az asztalon, azután előtte felolvasni, megmagyarázni, s különösen őt ama jogára figyelmeztetni, hogy tárgyalás megtartását kérheti, vagy felebbezóssel élhet, s mind ennek megtörténte a kézbesítési íven bizonyíttassók. Ezenkívül azt akarom proponálni, hogy a 19. §-ban necsak a 15 napi határidő legyen, hanem az mondassók, hogy a terhelt a büntető parancs kézbesítése alkalmával, vagy az azt követő naptól számított 15 nap alatt a felvilágosítás impressziója alatt megmondhassa, elfogadja-e, tárgyalást kér-e, vagy nem. Ez lényeges javítás. Ezenkívül azt akarom proponálni, hogy a 40 korona birság leszállítassék 30 koronára, megint annak jelzésére, hogy ennek a törvénynek szelleme nem a túlságos bírságolás, sőt a mérsékelt bírságolás és egyszerűen az, hogy a felesleges munkatehertől lehetőleg óvjuk és szabadítsuk meg a közigazgatást, másfelől ne terheljük a feleket azokkal az apró kis kihágásokkal, és apró-cseprő tárgyalásokkal. (Helyeslés.) Nem mondhatja senki, hogy nem ezélom, s nem törekvésem minden élét elvenni ennek a törvénvnek. s azt lehetőleg úgv megalkotni, hogy a czól veszélyeztetése nélkül az legyen csak elérve, a mit igazán akarunk, mi is, önök is, hogy tudniillik egyszerűsítsük a rendőri eljárást ezzel a szakaszszal is. Bocsánatot kérek, az intézményt egészen elejteni nem vagyok hajlandó, még pedig azért, mert ha azt elejtem, akkor úgy gondolom, a közigazgatásnak ezen ágazatában, a rendőri bíráskodás ágazatában, semmit sem egyszerűsítünk, pedig a munkahalmaz a közigazgatási külső orgánumoknál, különösen ezeknél az aprócseprő rendőri kihágásoknál oly végtelen nagy, hogy ott, engedelmet kérek, az élet követelményeit nem figyelnek meg és ezeket hanyagolnék el, ha az egyszerűsítési eljárással oda be nem hatolnánk. Áttérek már most — nem tehetem mindannyira. — egy pár fontos észrevételre, a mely tétetett a múlt napokban. (Halljuk! Halljuk!) Azt vetette szememre egyik felszólaló képviselő úr, hogy én az állami közigazgatást akarom ezzel a törvényjavaslattal becsempészni. Bocsánatot kérek, az állami közigazgatás kérdésének ehhez a javaslathoz semmi.