Képviselőházi napló, 1896. XXXVI. kötet • 1901. május 13–julius 6.

Ülésnapok - 1896-718

718. országos ülés líM kezőjének oly tág tere nyillik, hogy képtelen­ség, hogy oly törvényhozás legyen, a mely ily kaput nyisson az önkénynek. (Igán! Úgy van! a bal- és szélső baloldalon.) Vagy pedig, a mi bizonyára száz esetből 99-ben megtörténik, a felsőbb hatóság helyt ad azoknak az indo­koknak, a melyek alapján reám a büntetést kimérték. Ha így történik, a mint legalább emberi számítás szerint így kell történnie, miért felebbeztem ón ? Azért, hogy befáradjak a hivatalba, hogy költségeskedjem a bead­ványra? Hol itt az egyszerűsítés? Nem egy­szerűsítés ez, hanem a mostani zavaros hely­zetnek — ha zavaros ebben a tekintetben — még zavartabbá tétele. Még egy különös dolog van itt a tör­vényjavaslatban, a melyet én, igénytelen fel­fogasammal, megérteni abszolúte képtelen vagyok. Az van mondva, hogy igazolással élhet az, a ki a felebbezést elmulasztotta. Ha már az igazolás esete itt fel van véve és a törvényjavaslat az igazolás megengedését szükségesnek tartja, hogy valamely véletlen következtében valakivel igazságtalanság ne történjék, miért nincs benne a javaslatban a legszükségesebb, vagyis, hogy igazolhassa ma­gát az, a ki az idézésre való megjelenést mulasztja el ? Hiszen mit nyer ezzel a szakasz­szal az az illető, — mert ezt az illető meg­büntetettetek az érdekében levőnek kell talál­nom, — rnit nyer a szakaszszal, ha csak felebbezés ellen kap igazságot, jogot. Például nem jelent meg az idézésre. Ennek követ­keztében a fenforgott körülmények folytán, — mert hiszen megengedi a törvény, — el­marasztalják. Akkor ő felebbez. Mit fog feleb­bezósóben elmondani? Hiszen a felebbezósnek, mely a meg nem jelenés következtében hozott Ítélet ellen adatik be, nincsen értelme. Mert ha a vizsgálatra vonatkozólag ő kifogásokat tesz, akkor vagy új tárgyalást kell a felsőbb hatóságnak elrendelnie, s ez esetben ott va­gyunk, mintha igazolással élt volna, vagy nem rendel el új tárgyalást, s akkor kép­telenség, hogy a fél egyoldalú állítására a felsőbb hatóság — hitelt adva ennek az állí­tásnak — feloldja az alsó hatóság határo­zatát. * Nem tudok megnyugodni abban sem, a mit a törvényjavaslat a kézbesítésekre nézve mond. Az az intézkedés van legelőször is a törvény­javaslatban, hogy a félnek küldött idézések, vagy bármely értesítés, vagy határozat, térti vevóny nélkül küldetnek. Mi ennek a gya­korlatban a következése? Az, hogy az illető rendőri biró, vagyis hatóság nem tudja tény­leg, csak a törvény által statuált vélemény alapján hiszi, hogy az illető megidéztetett. KÉFVH. NAPLÓ. 1896—1901. XXXVI. KÖTET. •1. jxmius ÍS-án, kedden. 241 I Nem tudja, mert hozzá arról, hogy az ő ha­tározata kózbesíttetett-e, nem jő vissza semmi. A törvény azt mondja, hogy nyolcz nap múlva kézbesítettnek vélelnieztetik. Igen, de hát ha nem kézbesíttetik? Ki van ez zárva? Egyszer törtónt csak akármelyikünkön, hogy a neki küldött levelet nem kapta meg? Az a rend­őri biró, a ki Ítélkezni akar, legalább arról győződjók meg, hogy vájjon intézkedése az illetőhöz oda ért-e. Menjünk csak tovább a gyakorlatban, mi történik? Az illető nem kapja meg az idézést, a meg nem jelenésnek követ­kezményei vannak, még pedig annál súlyosab­bak, miután az igazolásnak esetét nem képezi az, ha valaki a tárgyalásról elmarad, bár tel­jesen önhibáján kivűl is. Hogy ilyen határo­zatot helyesen lehessen statuálni, azt részem­ről el nem hiszem. Én ezen hiányokat leginkább annak tulajdonítom, hogy ez a törvényjavas­lat a kellő tárgyaláson keresztül nem ment, kellő előkészítésben nem részesült, mert úgy vagyok meggyőződve, hogy ennek a javallat­nak, miután ez jogi intézkedéseket is tartal­maz, bírósági aktusokról is intézkedik, ha nem is hivatásos 1"íróság végzi azokat, hanem ha­tóság, kétségtelenül az igazságügyi bizottság előtt is meg kellett volna fordulni és meg vagyok győződve, hogy akkor nemcsak azok, a miket felhoztam, hanem egyebek is ki let­tek volna küszöbölve e törvényjavaslatból, és habár én. a mint már előbb felhoztam, az irá­nyát perhorreszkálom is, egyes intézkedéseiben meg lehetett volna nyugodnom. E miatt ha­tározati javaslatot is vagyok bátor beadni, mely nem czóloz egyebet, mint hogy ezen törvényjavaslat az igazságügyi bizottsághoz utasíttassák vissza. Fontos kérdést tái^yaz ezen törvényjavas­lat, a mennyiben a miniszter urat oly hatás­körrel ruházza fel, a mely meggyőződésem szerint alkotmányos országunkban azon alap­törvónynyel, hog} 7 ezt az országot páten­sekkel kormányozni nem lehet, ós nem sza­bad, nemcsak közjogilag, hanem egyébként is, össze nem fór, azt határozottan megsérti. Mert igaz, hogy a t. miniszter úr tegnap álláspontja támogatásául eseteket hozott fel, hogy miként intézkedett a minisztérium és hogy intézkedé­sének azon módja, mely szerint az iránt tör­vényhozási intézkedést nem várt ós nem kívánt, mennyire helyes. Teljesen igaza van a miniszter­elnök úrnak, csak egy különbség van a dolog­ban, még pedig az, — ós szerintem lényeges különbség, — hogy az egy egyszerű kezelési szabályzat, mint a milyen — a hogy bátor voltam említeni, — az, hogy ne utalványon, hanem másként küldessenek a pénzek. Az nem I eljárási szabály, az egyszerű kezelési szabály­ai

Next

/
Oldalképek
Tartalom