Képviselőházi napló, 1896. XXXV. kötet • 1901. április 18–május 11.
Ülésnapok - 1896-704
704. országos ülés 1901. május 7-én, kedden. 271 Az előadó úr kivan szólani, Hajdú József, a közigazgatási bizottság előadója: T. ház! Az állami gyermekmenhelyekről szóló törvényjavaslatot a főrendiház tárgyalta ós elfogadta, úgy azonban, hogy a t. ház által elfogadott szöveg szerint a 3. §-hoz egy módosítást vett fel. Ez a harmadik szakasz, t. ház, azt a felelősséget ós kötelezettséget, a melyet a kisdedóvásról alkotott 1891 : XV. törvényezikk a 3—6 éves, a törvény szerint óvodaköteles korban lévő gyermekek felügyelete ós óvodába járatása tekintetében a szülőkre ós a gyámokra nézve megállapít, kiterjeszti a menhelyek igazgatóságára és ennek útján az intézet falain kivíil elhelyezett gyermekeket gondozó szüleire is, és ily módon az óvoda-törvény rendelkezését ezzel a törvényjavaslattal összhangzásba hozza. Azonban, t. képviselőház, a lelenczek nem hat, hanem hét éves korukig tartatnak a gyermekmenhelyekben, vagyis az óvodaköteles koron túl még egy esztendeig; ez az egy esztendő tehát már az iskolaköteles korra esik. Szükséges ennélfogva, hogy az a felelősség, a mely az iskolaköteles gyermekek taníttatása tekintetében, szintén törvényen alapulván, a szülőkre és gyámokra nézve fennáll, a gyermek-menhelyek igazgatóságára és a gondozó szülékre is kifejezetten kiterjesztessék, vagyis hogy a népiskolai közoktatásról szóló 1868 : XXXVIII. törvényezikk rendelkezései épúgy, mint az óvoda-törvény rendelkezése, ezzel a törvényjavaslattal szintén kifejezetten összhangzásba hozassanak. Minthogy a főrendiház által eszközölt módosítás ennek a czélnak megfelel és a javaslat 3. §-át kétségtelenül szabatosabbá teszi, a közigazgatási bizottság azt egyhangúlag elfogadta, azzal a módosítással azonban, hogy a szöveget stiláris szempontból egy »pedig« szócskával toldotta meg. A közigazgatási bizottság nevében van szerencsém kérni a t. házat, hogy ehhez a módosításhoz ebben az alakban a maga részéről is hozzájárulni méltóztassék. (Helyeslés.) Széll Kálmán miniszterelnök: T. képviselőház ! Ezen szakasz módosításának története — a mint a t. képviselő urak méltóztatnak emlékezni rá — az, hogy a képviselőházban a törvényjavaslat részletes tárgyalása alkalmával, gondolom, Berzevicz}^ Albert t. képviselőtársunk indítványára beszúratott a kisdedóvásról szóló 1891. évi törvényre való hivatkozás. A főrendiház ezt a hivatkozást és így a szakaszt, megtoldolta az 186S. évi népoktatási törvényre való hivatkozással. Mindkét hivatkozásnak czólja az, hogy az ellenőrzés e gyermekekre nézve a mint hároméves korukig a kisdedóvásról szóló törvényben megállapított rendelkezések szerint történik, hatéves koruk után a. népoktatási törvényben megállapított rendelkezések szerint gyakoroltassék, illetőleg az ottan megszabott szülői és gondnoki ellenőrzési teendők ezekre • is kiterjesztessenek. Én mindkét módosítást tulajdonképen magától értetődőnek tartom, mert ez a gyermekmenhelyekről szóló törvény azt a két törvónyezikket semmi rendelkezésében nem abrogálta, nem is intézkedett róla. (Helyeslés.) De ha már a világosság kedvóért a képviselőház elhatározta a kisdedóvásra való törvényre való hivatkozásnak felvételét, akkor logikus, hogy a népoktatásról szóló törvényre való hivatkozás is bejöjjön. Én tehát szintén ajánlom a t. képviselőháznak a főrendiház ezen módosítását, a mely kétségtelenül világosabbá teszi a dolgot. De, t. képviselőház, a közigazgatási bizottság egy irály-módosítást is tett, a melyben talán igaza van a közigazgatási bizottságnak, talán nincs, mert vitás kérdés a magyar stilisztikában, hogy mi legyen a sorsa ennek a »pedig«. szónak. (Igaz! TJgy vau .') Én tehát nem azért, — hiszen valóban indifferens a dolog, — hanem azért,, hogy a törvényjavaslat minél előbb törvényerőre emelkedjék, és hogy én abban a helyzetben legyek, hogy ezen igazán társadalmi, politikai, közegészségügyi, ós minden tekintetben fontos nemzeti czélokat szem előtt tartó törvény minél hamarabb törvényerőre lépjen, s én abban a helyzetben legyek, hogy úgy az ország különböző részeiben, mint Budapesten hozzáfoghassak ilyen gyermekmenhelyek felállításához, (Élénk helyeslés a jobb- és baloldalon.) nagyon kérném a t. képviselőházat, méltóztassék a főrendiházi módosítást változatlanul, az irályi módosítás nélkül elfogadni, (Helyleslés jobb felöl.) hogy ez a törvény a két ház egybehangzó határozata értelmében minél hamarabb ő Felségének szentesítése alá legyen bocsátható. (Élénk helyeslés a jobb- és baloldalait.) Elnök: Kiván-e valaki a tárgyhoz szólani ? Ha senkisem kivan felszólalni, a vitát bezárom. Következik a határozathozatal. A kérdés az: hozzájárúl-e a ház a főrendiház módosításához : igen, vagy nem ? Kérem azokat, akik a főrendiház módosításához hozzájárulnak, és így a, bizottságnak stiláris módosítását nem fogadják el, szíveskedjenek felállani. (Megtörténik.) A ház a főrendiház módosítását elfogadta. Ehhez képest kijelentem, hogy a törvényjavaslatra nézve a két ház közt az egyetértés létre