Képviselőházi napló, 1896. XXXV. kötet • 1901. április 18–május 11.
Ülésnapok - 1896-698
6í)8. országos ülés 190Í. április 27-én, szombaton. 157 lések miatt vált szükségessé ; a másik törvényjavaslat (írom. 1045) a népfelkelés felfegyverzésének részbeni biztosításáról szól. Kérem a t. képviselőházat, méltóztassék előzetes tárgyalás és jelentéstétel végett az első helyen említett törvényjavaslatot a pénzügyi bizottsághoz, a második helyen említett törvén}^'avaslatot pedig a véderő- és a pénzügyi bizottsághoz utasítani. Elnök: T. ház! A miniszterelnök úr által a honvédelmi miniszter nevében beadott, a honvédelmi ós belügyminisztériumok részére szükséges póthitel engedélyezéséről szóló törvényjavaslat ki fog nyomatni, szét fog osztatni és előzetes tárgyalás ós jelentéstétel végett a pénzügyi bizottsághoz utaltatik. Az ugyanannafí nevében benj'újtott, a népfelkelés felfegyverzésének részbeni biztosításáról szóló törvényjavaslat hasonlóképen ki fog nyomatni, szét fog osztatni és előzetes tárgyalás és jelentéstétel végett a véderő és a pénzügyi bizottsághoz utasíttatik. Áttolunk most már napirend szerint az Adria magyar királyi tengerhajózási társasággal kötött szerződés beezikkelyezéséről szóló törvényjavaslat (írom. 979, 992, 999) részletes tárgyalásának folytatására. Ki köA T etkezik? Buzáth Ferencz jegyző: Farkas József! Farkas József: T. ház! Hogy az én felszólalásom nem fog a törvényjavaslat sorsán változtatni, a-zzal teljesen tisztában vagyok, hiszen az elejétől fogva tudva volt előttem, hogy nem vagyok Spártában. Mióta képviselővé megválasztottak, nap-nap után még inkább tapasztalom, hogy nem lakom Spártában. (Felkiáltások bal felől: Az igaz !) De nem a klaszszikus idők elmultán való kesergés a ezólom, hanem- a törvényjavaslat iránti aggályomat inkább, bár egy régibi), de azért mindinkább modernné váló tudat okozza, tudniillik az antiszemitizmus. Talán hipokrizisnak látszik, hogy én mint néppárti az antiszemitizmustól félek; kijelentem, hogy én valakit azért, mert zsidó, nem szeretek kevésbbé, mint tenném különben. Azonban talán jobban össze tudom hozni, ha az életből, saját tapasztalásaimból vett példával igazolom állításomat. (Halljuk! Halljuk!) Mielőtt képviselővé megválasztottak, választókerületemben mint vidéki birtokos az adókivető bizottságnak tagja voltain. Ez rám nézve nagyon terhes volt, mert egy órányi távolságról kellett bejárnom, hogy a tárgyalásokban részt vehessek, reggeltől estig kellett ott időznöm s bármily szerény is volt igényem, három forint kevés volt, mert fuvart nem fizetnek a vidéken. De megtettem azért, mert szegény emberek mondták, hogy: nekünk megnyugvás, ha az úr is ott van. Nohát, t. ház, azok a tapasztalatok, a melyeket ott szereztem, noha mindig irtóztam a kozmopolita rajongástól, csakugyan megdöbbentők. A mikor azok az egyének megjelentek az. adófizető bizottság előtt, a kiknek ruházatáról, arczárói a nyomorúság rítt le, és nekünk a törvény értelmében meg kellett azt a, szegéixy czizmadiát adóztatunk 8 forint 59 krajczárral, holott tudtuk, hogy a városi adó azonfelül 13o°/o, úgy, hogy tehát ennek a szegény embernek húsz forintot kell fizetnie, még mielőtt családját élelmezhette volna, az csakugyan szánalommal töltött el bennünket. De ezen segíteni nem lehet. Kivált egy eset van élénk emlékezetemben. Nekünk a faluban a regálebirtok révén van egy korcsmánk: abban rendesen zsidó bérlő volt. Ennek a zsidó bérlőnek — Klein Hermannak hivták — nyolcz gyerekét kellett eltartania, volt egy tüdővészes felesége és még a feleségének az anyját is táplálnia kellett. Utóvégre elbetegesedett maga is, bekerült a városba, mert nem tudott megélni, daczára annak, hogy a, mi tőlünk tellett, egész családom segítette. A városban a zsidó hitközségnél kapott foglalkozást; jóravaló ember, szegény most is ól. Kijött hozzám többször, elbeszélgettem vele; kérdeztem, hogyan megy a sorsa., panaszkodott, hogy rosszul megy, én nem tagadom, megkínáltam pénzzel, hogy segítsem, de olyan ember volt, hogy azt felelte: »Tudom, hogy az úrnak nincsen sok pénze, nem kell nekem az úr pénze, ha tud, segítsen rajtam valami foglalkoztatással.* Nem hántálásból vagy kérkedósből mondom: adtam neki földet felébe, úgy, hogy fele a terménynek azé lett, a ki megkapálta, felét pedig beszállította. De ezt csak illusztrálásául hozom fel a dolognak. A mint az adókivető bizottságban egyszer részt vettem, hát megjelenik ott ez a Klein Herman. Tudomást szereztem felőle, hogy a zsidóságnak van egy szertartása, a mely szerint a halottaikat, mielőtt eltemetik, megmossák. Ezt a foglalkozást adták a községnél Klein Hermannak. Mondom, megjelenik ott ez a Klein Herman. Ugyan mit keres itt, hisz maga koldus? »Uram, mint alkuszt meg akarnak adóztatni.* Erre aztán azt mondtam a bizottságnak : »Uraim! Valamikor olvastam a históriában, hogy a régiek lialottaiknak szájába obuluszt tettek azért, hogy Charont, a ki a Styxen átszállította őket, megfizethessék. De úgy látszik, a magyar kincstár magának tartja fenn annak a dicsőségét, hogy még Charont is megadóztassa.« (Derültség.) Nagy nehezen
