Képviselőházi napló, 1896. XXXIV. kötet • 1901. február 27–márczius 30.
Ülésnapok - 1896-689
68í). országos ülés 1901. m&rcziiis 2S-án, csütörtökön. 469 jesen ki vannak zárva — ós hogy ennek következtében a szabad hajózás csaknem meg fog szűnni a magyarországi hajók részéről és ezáltal a tarifaképzés is egy jótékonyan ható versenyző elemtől fog elesni. Ez igaz és ha ezek a következmények beállanának, igen természetesen be kell vallani, hogy ez baj volna. Hanem azt hiszem, ennek nem ez a szerződós az oka. A szerződésnek 31. §-át nem úgy értelmezem, hogy a szabad hajózás van ezáltal érintve a szerződés kikötéseinél fogva. Mert oly kedvezmény, melyet az állam mindenkinek nyújt a törvény erejénél fogva, az még abban esetben is, ha, az 1893 : XXII. törvény czikkben használt terminus technikus járatsegélynek mondja is, még mindig nem képez államsegélyt abban az értelemben, a melyben ezt a szót a 31. §. használja. Én szerintem e szakaszban arra kötelezi magát az állam, hogy szerződési alapon más, kivételesen segélyezett vállalatot azokra a vonalakra, a melyek az Adriának vannak biztostva, létesíteni nem fog. De nem hiszem, hogy ezen szerződés erejénél íogva, vagy annak határozmányaiból azt lehetne következtetni, hogy a magyar törvényhozás lemondott arról a jogáról, hogy a szabad hajózást törvény útján, belátása szerint bármikor szabályozhatja. Mert kedvezmény, mely a törvénynél fogva mindenkit egyaránt megillet, az nem államsegély a szerződésben használt értelemben. Már most ha az fog bekövetkezni, mert a segélyezett vonalak sűrűbbek lettek, hogy ennek következtében annak a szüksége fog beállani, hogy a szabad hajózás tekintetében az 1893 : XXII. törvényczikk megfelőleg módosíttassák és a szabad hajózás ez úton nyerjen orvoslást. Ez tehát nem szolgálhat okúi arra, hogy ezt a szerződést elvessük. A második kérdés, a melylyel foglalkozni fogok — és ezzel felszólalásomat, melyet beszédnek nevezni nem lehet, be is fogom fejezni, — vonatkozik a tarifakérdésre, a viteldíjak megállapítására. Aggodalmat keltett bizonyos érdekkörökben az, hog}^ midőn a szerződésben sok kevésbbé fontos kérdésre nézve ki van kötve az, hogy az Adria által elhatározott intézkedések végrehajtása előtt a kereskedelemügyi miniszternek jóváhagyása szükséges, épen a viteldíjak megállapítása tekintetében ez a kikötés hiányzik. A közgazdasági bizottság jelentése ezt meg is magyarázza. Kijelenti, hogy a különleges viszonyoknál fogva e tekintetben az Adria tarifaszabadságát korlátolni, miniszteri jóváhagyás bevárására utasítani, vagy pedig a tételeket hosszabb időre megkötni nem lehet. Én igazán alapos ós értékes munkálatnak tartom a közgazdasági bizottság jelentését és nem birok elegendő szakértelemmel, hogy diszkusszióba bocsátkozzam ezen jelentéssel, mégis nem tudom megérteni, hogy ha ennek a jóváhagyásnak kikötése más hasonlóan segélyezett hajózási vállalatokkal szemben lehetséges volt. ha ebben a szerződésben is legalább egy havi tartamra meg lehet kötni a közvetlen díjtételeket, tehát a díjtételt Budapest—Londonra; miért ne lehetne legalább ugyancsak egy hónapra megkötni a; fiume—londoni díjtételt is. Ezt nem tudom. De mind a mellett én a szerződés 34. §-ában a kormánynak biztosított befolyást szintén megnyugtatónak, elégségesnek tartom, megfelelő végrehajtás mellett, s ezért szólalok fel tulajdonképen ebben a kérdésijén. A 34. §. bizottságot ós kormánybiztost állapít még, mely két közeg útján lesz biztosítva, a kereskedelmi kormány befolyása a viteldíjak megállapítására. A bizottságot többségében a kormány állítja össze, ós ennélfogva engem megnyugtat az, hogy a bizottság indokolatlan viteldíjemeléseket nem fog megengedni. Csak abban a tekintetben kell garanczia, hogy a viteldíjemelések, ha azok előzőleg a kereskedelemügyi kormánynak, a miniszternek hozzájárulásával, jóváhagyásával nem találkoztak, okvetlenül a bizottság elé kerüljenek. Tény, hogy a 34. §. egymagában ezt a garancziát nem adja meg, mert csak az van mondva, hogy a nevezett kormánybiztos óvást emelhet. Már most a következő esetek lehetségesek. A szerződós ugyan nem mondja meg, hogy a tarifaemelés csal-: igazgatósági ülésben határozható el, de miután az van mondva, hogy a miniszteri biztos részt vesz az igazgatósági ülésben, és hogy ő óvást emelhet ily tarifakórdésekkel szemben, okvetlenül az következik ebből, hogy a miniszteri biztos tudta nélkül nem lehet ily viteldíjemeléseket eszközölni, ós ennélfogva azokat máskép, mint igazgatósági ülésben elhatározni nem lehet. Már most két eset lehetséges. A miniszteri biztos eljön az igazgatósági ülésbe, előre értesülve arról, hogy viteldíj-emelés van kérdésben, a mely esetben módja van, hogy előzőleg kérje ki és tudja meg a kereskedelemügyi miniszternek, a kormánynak véleményét. Ha van ily utasítása, ki van zárva az az eshetőség, — ebben az esetben, — hogy oly viteldíjemelések fognak elhatároztatni, a melyekről a miniszter előre nem tudott, melyre nézve a biztost nem utasíthatta, hogy tessék óvással élni, vagy hogy netessék óvással élni, ki van zárva, hogy a díjemelések jogerőre emelkedjenek, a nélkül, hogy a miniszter beleszólt volna. De a törvény-