Képviselőházi napló, 1896. XXXIV. kötet • 1901. február 27–márczius 30.

Ülésnapok - 1896-680

268 ^®Q' »rsz»gos illés 1901. m.írczius 14-én, csütörtökön. lemre méltatni és tőle telhetőleg orvosolni. Számítok arra annál is inkább, mert meg vagyok győződve a t. kormánynak közügyeink iránti meleg érdeklődéséről és jóindulatáról. A t. képviselőház természetesnek fogja találni, ha én elsősorban foglalkozom azon kérdésekkel, melyek közelebb érintik azon vidéket, a honnét e házba küldettem. Azon általános pangás közepette, mely egy idő óta a, közéletnek majdnem minden ágában észlelhető, egy örvendetes jelenségre is kell, hogy rámutassak, és ez az, hogy a mezőgazdasági szesztermelőknek helyzete jelentékenyen javult. Ezt főleg az igen tisztelt pénzügyminiszter úr érdemének tudom be. A nem régen bemutatott és az 1899 : XX. ós 1899 : XXIV. törvényczikk módosításáról szóló törvényjavaslat is jelentékeny előnyt biztosít a magyar szesztermelőnek és pedig a törvényjavaslat indokolásában felhozott azon okból, mivel ez csak a magyar szeszt terhelő forgalmi adónak egy minimiimra, vagyis hektoliter fokonként 10 fillérre való leszállítását ezélozza és ezáltal az osztrák szesznél űzhető csempészet veszélyének kisebbítését helyezi kilátásba. A törvényjavaslatnak ezen indokolása megerősíti e házban már többször hangoztatott azon állításom helyességét, hogy tudniillik a szeszes italokat terhelő adónak a fogyasztási terület javára történt biztosításából eredő előnyt csak akkor élvezhetjük teljes mérvben, hogyha az egyes adótételek közötti különbözetet megszüntetnék. Ezen okból én nagy vívmánynak tekintettem a közgazdasági újabbi kiegyezési tárgyalások alkalmával az osztrák kormáiiynyal létesített azon megegyezést, mely szerint az osztrák-magyar birodalom mindkét államában a szeszadó szeszforgalmi adótételének mérvével felemelendő és csak a mi szeszünket terhelő forgalmi adó megszüntetendő lett volna. En sajnálatomat csak a fölött fejezhetem ki, hogy ezen megegyezés az osztrák részen fenforgott parlamentáris viszonyok miatt előbb ós teljes mérvben nem mehetett foganatba. Bizom a magyar kormányban és azért azon vélemény erőnek adok kifejezést, hogy módját fogja találni annak, hogy a szeszforgalmi adóból még fenmaradó hektoliter fokonként 10 fillérnyi csekély különbözet is akár a szeszadónak ezen különbözet erejéig történendő felemelése által, akár a nélkül rnegszűntettessék. Míg Ausztriával a közös vámterületünk fennáll, míg gazdasági önállóságunkat ki nem vívtuk, •— a mit ón is szivem mélyéből kívánok, — addig kell, hogy oda törekedjünk, hogy- a gyenge iparunknak lehetővé tegyük a versenyt a jóval kifejlettebb osztrák iparral ós kell, hogy elhárítsuk azon akadályokat, melyek a versenyt megnehezítik, sőt lehetetlenné teszik. Ilyen akadályt és pedig egyik legfőbb akadályt látok abban, hogy például a szeszes italok nálunk jóval magasabb adóval vannak megterhelve, mint Ausztriában. Nem mulaszthatom el ez alkalommal is a, t. kormánynak és a t. képviselőháznak becses figyelmét felhívni azon visszás állapotra, mely például a söriparnál fenforog és mely abból állott elő, hogy a mi sörünk hektoliterenként körülbelül 10 koronával magasabban van megadóztatva az osztrák sörnél. Ha közgazdasági érdek kívánja, hogy a szesznél az adókülönbözet megszüntettessék, akkor ugyanazon közgazdasági érdek és pedig fokozottabb mérvben követeli a sörnél is az adókülönbözet megszüntetését vagy legalább leszállítását. Miként már előbb említem, a mezőgazdasági szesztermelők helyzete javult. De tény az is, hogy a helyzet javulásából eredő előnyt csak a nagy- és középbirtokosok egy része élvezi, és hogy mezőgazdáink milliói, kivált a kisebb mezőgazdák ezen megjavult helyzetből csak annyi hasznot húznak, hogy azontúl a, szeszt drágábban kell beszerezniük. Nem helytelenítem, sőt ellenkezőleg én magam is helyesnek tartom a pénzügyi kormánynak azon intézkedéseit, melyek a mezőgazdasági szesztermelők helyzetének javulását eredményezték, mert a magyar államnak létérdeke megkívánja, hogy a hajdanában nagy szerepet játszott középbirtokosságot legalább részben mentsük meg a végpusztulástól. A mit ón nem helyeselhetek és a mivel én nem tudok megbarátkozni, az az, hogy eddig Felsőmagyarország, kivált Szepesmegye csakis árpa- ós burgonyatermeléssel foglalkozó mezőgazdasági helyzetének javítására vajmi kevés törtónt, és hogy az, a mi történt, semminemű arányban nem áll azon hátrányokkal és újabbi terhekkel, melyek az állam nagyobb szükségletei és az utolsó időben hozott törvényeink folytán a kisebb mezőgazdákra háramlottak. Tudom, hogy merész állítás az, a melyet koczkáztattam ós azért kötelességemnek tartom ezt bizonyítani is. Állításom bizonyításánál tekintettel leszek azon vidék gazdasági viszonyaira, a hol lakom, a hol működöm ós mely vidéknek gazdasági viszonyait közvetlen foglalkozásomból ismerem. Szepesmeg-yének hazafias és tótajkú mezőgazdái már hosszabb idő óta a kivándorlás-