Képviselőházi napló, 1896. XXXIV. kötet • 1901. február 27–márczius 30.
Ülésnapok - 1896-680
680. ©rsäfágos ülés 190U márcscivs lé-én, csütörtökön. 263 mert a burkolt tärezaadósságoknak millióit az 1897. számviteli törvény daczára is, kipuhatolni nem lehet, mert álalapon, álalakban, fel nem ismerhető burkolt alakban létesíttetnek, a midőn a községekkel és városokkal kontraháltatják a kölcsönöket ós azoknak évi járulékát csak mint bért és más járulékot állítják be a költségvetésbe. Az eladósodott országnak valódi képét önök ezzel eltakarják azoknak bírálata elől, a kik hivatva volnának egyes nagyobb kiadások megszavazása előtt lelkiismeretükhöz fordulni és azt kérdezni, vájjon az ilyen módon megterhelt ország lakosságának lehet-e felemelt járulókokat egy vagy más czímen megszavazni. (Igaz! Úgy van! a szélső baloldalon,) Hogy a számokat összegezve, végre elhagyhassam, csak még arra, mutatok rá, hogy ebben a nagy költségvetésben, a mely az ezer milliót meghaladja, belügyünkre 42, földmívelésügyünkre 45, közoktatási ügyünkre 31. igazságügyünkre 36, a honvédelemre 37, közösügyi kiadásokra pedig, kerekszámban beszélve, a rendes kiadásoknál 66, a rendkívüli kiadásoknál pedig 16 milliót költunk el. (Mozgás a szélső baloldalon.) Méltóztassék, t. ház, sine ira et odio nyugodtan bírálatot mondani a felett, hogy a fejlődés utján haladunk-e ezen számokkal? Megnyugtató-e az, hogyha, a kormányszékekből azt halljuk, hogy 1867-ben ennyit sem költöttünk a kultuszügyre, annyit sem költöttünk az igazságügyre, ennyit sem költöttünk a belügyre, nem volt oly nagy a levélforgalom, nem volt annyi postajárat stb. Hiszen a világ nem áll, t. ház. De azt méltóztassék megállapítani, hogy hol lenne ez az ország, hogyha a közösügyek kötelékéből, a melyben erőszakkal fentartjäk önök, a mikor törvényadta joguk és kötelességük lett volna, ezt az országot egész hatalmukkal kiszabadították volna,. (Elénk helyeslés és tetszés a szélső baloldalon.) Hova fejlődnék ez a fejlődéskópes ország, a melynek költségvetését egynéhány esztendő alatt 370 millióról 1000 millióra lehetett felemelni, ha annak erejét nem nyelte volna el az a Moloch, a melyet önök etetnek azért, hogy önökre olykor megelégedetten moroghasson. (Élénk helyeslés és tetszés a szélső baloldalon.) T. képviselőház! Ha jól emlékezem, a t. kormányelnök úr használta egyszer azt a megjelölést, hogy két főkönyve van ennek az országnak. Az egyik főkönyv az, melyet a számok mutatnak, a másik pedig az, a melynek az adatai az ország politikai és mezőgazdasági helyzetét mutatják. Elismerem, hogy a kép egészen helyes. Igen, két főkönyve van ennek az országnak, csakhogy az egyiknek a tételéi nagyon feketék. A számcsoportok nem itt alkottatnak meg, mert itt csak elkönyveltetnek. A számcsoportok Ausztriából diktáltatnak (Igaz! ügy van! a szélső baloldalon.) és önök csak elkönyvelik azokat. A mi pedig az ország politikai és gazdasági helyzetének főkönyvét illeti (Egy hang a szélső baloldalon: Az sárga!) ez a főkönyv nagyon szomorú képet mutat, ha abból elfogulatlan, igaz mérleget akarunk levonni. (Igaz! Ügy van! a szélső baloldalon.) Az ország gazdasági mérlege: az ország minden vonalán található pauperizmus, az elszegényedés, az általános tőkeszegénység, az adóviselési képességnek folytonos hanyatlása:, (Igaz! ügy van! a szélső baloldalon.) ennek nyomában a hazafiság meglazulása, a kivándorlás, az anarchia jelenségei és minden a mi az elógületlenség nyomában fejlődik leginkább. (Igaz! Úgy van! a szélső baloldalon.) A politikai főkönyv mérlege pedig még szomorúbban áll. Az önök 30 évi uralma, után elmondhatjuk, hogy a magyar állam kifelé épúgy nem létezik, mint akármilyen leigázott tartománya valamelyik nagyhatalomnak. (Élénk helyeslés a szélső baloldalon.) Eltüntették önök nagy loyalitásukban ós nagyhatalmi ábrándjaik közepette az államnak egész presztízsét, ós kifelé nem ismernek mást, mint egy dualizmusban nyögő páriáját Ausztriának, (Igaz! Úgy van! a szélső baloldalon.) a mi kifelé semmi egyéb, mint egy osztrák tartomány, a, melynek a belügyi kormányzat és más ilyen czímen az önkormányzatát meghagyták. T. ház! Olyan tételek ezek, a melyeknek igazolására könyvtárak Írattak és a melyek az általános hit ébresztése czóljából ezekről a padokról ezerszer hangzottak el, mint elvitázhatatlan igazságok. (Úgy van! a szélső baloldalon.) Hogy milyen állami erőnk van nekünk kifelé, azt méltóztassék megkérdezni egy-egy olyan polgártól, a ki külföldön járt. Méltóztassék megkérdezni ennek a hazának akármelyik napszámos emberétől, hogy mikor elhagyta ezt az országot, a hol megélni nem lehetett, hol találta magát valahol, mint magyar polgár V Ki az, a ki védelmezi őt külföldön, ki az a ki érdekeit képviseli ós ki az, a ki helyt áll érte, ha bántódás éri nemzeti érzületében, hazafiságában és mindazon eszmények területén, a melyek nélkül tisztességes embernek, hazafinak élni nem lehet? Senki! (Igaz! Úgy van! a szélső baloldalon.) Kereskedelmi, gazdasági téren épúgy el van hagyatva, mint a, hogy nem törődik vele senki, hogy minő hitvallásnak, mely politikai ágazatnak jármába kerül, mihelyt elhagyta a hon határait, mert idebenn sem nagyon törődnek vele