Képviselőházi napló, 1896. XXXIV. kötet • 1901. február 27–márczius 30.
Ülésnapok - 1896-676
196 676. országos ülés 1901. márczius 7-én, csütörtökön. A vita be lévén zárva, szó illeti meg Barta Ödön képviselő urat, mint a határozati javaslat benyújtóját.^ Barta Ödön: T. képviselőház! Bár zárszó illet meg, valószínűleg nem éltem volna v r ele, mert hiszen ebben a házban, a melyben meg a pénzügyminisztert sem hallgatja meg a saját pártja, ebben a házban igazán kár pénzügyi dologról beszólni. Ide valami skandalum kell, a mely emócziót teremt, (Mozgás. Elnök csenget.) botrányt kell behozni mesterségesen, hogy a képviselő urak annak a nyomán bejöjjenek a házba. Élek azonban a zárszó jogával kötelességszerűen, bár a t. pénzügyminiszter rír igen hízelgő módon emlékezett meg tegnapi beszédemről, összehasonlítván azt a maiakkal, és így azt is mondhatnám, (Halljuk! Halljuk!) hogy inkább azért dicsérte az ón beszédem tónusát, hogy a másokét szidhassa, de mindenesetre bóknak kell vennem a t. miniszter úrnak azt a kijelentését, hogy naivitást talált a beszédem egy részében. Én köszönettel honorálom a t. pénzügyminiszter úr hangját. Nem viszonzom sem az egyik, sem a másik irányban. Megmaradok azon az úton, a melyen elindultam, ós honorálom a t. miniszter úrnak azon kijelentéseit, a melyek engem megnjmgtattak, ós azt hiszem, mindazokat megnyugtatják, a kik velem egyformán gondolkoznak az ország közgazdasági helyzetéről, és ezek a következők: Először abban találok megnyugvást, hogy a t. miniszter úr most már határozottan és így ő reá nézve is kötelezőleg kijelentette, hogy az adóleszámolást az ország mindazon vidékeire sürgősen szándékozik elrendelni és foganatosíttatni, a melyeken a felszaporodott adóhátralék nagy mennyisége azt szükségessé teszi. Hiszem, s meg vagyok győződve, hogy az ország mindazon részeiben, az illetékes forumok és tényezők tudni fogják a kötelességeiket, és- igyekezni fognak a legközelebbi jövőben, ha még eddig nem tették, a t. miniszter urat felvilágosítani arról, hogy alig van ennek az országnak olyan vármegyéje, területe, a melyen az adóleszámolás sürgős, általános keresztülvitele elodázható volna. A t. miniszter úr úgy tüntette fel az én tegnapi beszédem azon részét, a melyben a. rezervákról megemlékeztem, mintha én titkos rezervákat kerestem, kutattam, és ezeknek a: magyarázatát kerestem volna. Igyekezett azt is feltüntetni, mintha én nem tudnám, hogy ők mit tartanak rezerváknák és »ők« alatt érti mindazokat, a kik a rezervák létezését, mint kecsegtető nagy pénzügyi momentumot állítják előtérbe. T. miniszter úr, nem akarok ismétlésekbe bocsátkozni. Azt hiszem, senkinek ebben a házban nincsen annyira biztos tudomása arról, mint a t. miniszter úrnak, hogy ón egészen tájékozva vagyok a különbségről, a melyet elém tett, tudniillik az előirányzatról ós a bevételről, tisztában vagyok a várható bevétel és az előirányzat; kérdésével, tisztában vagyok a zárszámadási eredmények kétféle alakzatával, semmi kétségem az iránt, hogy mit értenek az alatt, mikor azt mondják, hogy nem merítettük ki a rezervákat. Megint csak annyit mondok tehát, hogy mikor a t. kormány arra mutat rá, hogy neki nagy rezervái vannak, olyan rezervái, a melyek őt biztosítják minden oly eshetőségek ellen, melyek egy országos gazdasági válság idején képtelenné tennék őt arra, hogy az ország iránti kötelességét a közszükséglet terén teljesítse, akkor én jogosan állítom szembe azt a két tényt,-hogy egyrészről az ország kincstár-őre dicsekedhetik azzal, hogy neki tartalékai vannak, a melyeket ő nem mozgósított a közgazdasági élettel vívott harezában, viszont másrészről az egyes adózó tényezőknek, a melyektől ezeknek a tartalékoknak a szükséglet fedezésére be kell jönniök, nemcsak hogy nincsenek tartalékjaik, de ha voltak is, régen felemésztették őket. (Igaz! Ugy van! a szélső baloldalon.) Ezt az ellentétet állítottam a t. miniszter úr elé és ennek az ellentétnek a fenforgását nem tudta eltagadni. A naivitás kérdését a t. miniszter úr beszédemnek ama részénél vetette fel, a mikor szó volt arról, hogy én tegnap azt kérdeztem, hogy ha oby fényes az államháztartás ós oly nagy feleslegei vannak, ha pénztári készletek és rezervák állanak rendelkezésére a kormánynak, mi szükség volt arra, hogy a kormány akkor vegye fel a koronaértókű kölcsönt, a, minek mily valuta szerinti megbirálására is lesz néhány szavam, — a mikor a közgazdasági helyzet a legrosszabb volt? Azt mondja t. miniszter úr, ez oly naivul hangzik, mintha most jöttem volna faluról és nem tudtam volna, mily nagy feladatok vártak a kormányra e kölcsönnel kapcsolatosan. A t. miniszter tárnak volt alkalma meggyőződni arról, hogy nem ma jöttem faluról, mert a mikor a beruházási kölcsönt tárgyaltatta velünk a költségvetés benyújtása után, — tehát a költségvetés összeállítása után, — oly körülményekre mutattam rá a beruházási törvényjavaslatról szólva, a melyek arról tanúskodtak, hogy a költségvetés összeállításának idején minden gyennek tudta, hogy súlyos közgazdasági válság van az országban. Akkor igen alaposan megtámadtam ezt a műveletet, — tudomásom szerint legalább alaposan; bár a t. miniszter úr szerint mindenesetre alapta-
