Képviselőházi napló, 1896. XXXIII. kötet • 1901. február 4–február 26.

Ülésnapok - 1896-652

($52. országos ülés lttoi. február 5 én, kedden. 39 tessék, az igenis legfőbb gondját képezze a földmívelósügyi kormánynak. Ezt a néhány megjegyzést kívántam elmondani ós felszólalásomnak egyúttal czélja az volt, hogy kiemeljem, hogy egymagam kivételével azon az ankéten kiváló szakemberek vettek részt ós azok ott hasznos működést fejtettek ki. (Helyeslés.) Lukáts Gyula jegyző: Szalay Károly! Szalay Károly: T. ház! Midőn a földmívelő Magyarországnak földmívelósügyi tárczáját tárgyaljuk, olyan tüneteket észlelünk, vagy legalább észlelek ón, melyek ha nem is elszomorítólag, de legalább reám bénítólag hatnak. (Halljuk! Halljuk! Zaj. Elnök csenget.) T. képviselőtársunk, az előadó úr, okos ember. (Igaz!) ezenfelül szellemes ember, és még rá pap is, (Derültség.) tehát rendelkezik mindazon elméleti és gyakorlati képességekkel, a melyek neki a beszédet nagyon könnyűvé teszik. (Halljuk! Haljuk!) és ő mégis hallgat; hallgat akkor, midőn talán megérdemelte volna. a fáradságot, hogy a bizottság nevében ezt a meglehetős száraz és meglehetős holt jelentést ékes szavával felfrissítse, felélessze. Hallgat akkor, a midőn az előadó úr talán nem vétett volna kötelessége ellen, ha e tárcza költségvetésével kapcsolatosan rámutat egy fórfiú működésére, a ki. — közbevetőleg mondva, személyesen nincsen szerencsém ismerni, — húsz év óta csüggedetlenűl dolgozik az ország érdekében, és nem kiméivé fáradságot, nem kiméivé pénzt, — a mi napjainkban, a mikor olyan nagy becse van a közgazdasági működésnek, sokat jelent. — oly magas fokra emelte a selyemtenyósztóst, hogy azzal immár a világpiaczon is helvét foglalhatunk. (Úgy van! Úgy van! a szélső baloldalon.) Talán nem is kell megneveznem e férfiút, az egész ország tudja, hogy ez Bezerédj Pál. (Altalános, élénk éljenzés.) A midőn én itt nevét felemlítettem, kötelességet véltem teljesíteni, és midőn mint képviselő elismeréssel adóztam érdemeinek, azt kívánom, hogy bár ennek az országnak több fia is haladria ezen az úton, s akkor nagyon sok kérdés, a mely függőben van, kedvező megoldást nyerhetne. De legyen a t. képviselőtársam hite szerint : ő csak hallgasson (Derültség.) ós adja elő hallgatva a, tárczát. Én megengedem, hogy hallgatását visszás körülmények okozták, a melyek elől senki sem térhet ki, még én magam sem. Én tudniillik abba a visszás helyzetbe jutottam, hogy csak azért nem sorolom fel a t. miniszter úr érdemeit, mert attól tartok, hogy beszédem már a bevezetésében émelyítővé válik, és azért e részben egyszerűen csatlakozom azokhoz, a kik elismerésüknek kifejezést adtak. (Élénk helyeslés a szélső baloldalon.) Másrészt azonban a tárcza költségvetését megszavaznom még sem lehet, nem pedig azért, mert nemcsak helytelennek, de veszélyesnek tartom az országra nézve a, kormányzat általános menetét és irányát, (Helyeslés a szélső baloldalon.) nemcsak általában, de különösen a mezőgazdaság tekintetében is. Nem fog engem megczáfolni senki, ha azt mondom, hogy a mezőgazdaságnak két feladata van, a melyek közül nehéz meghatározni, hogy melyik a fontosabb. Az egyik a termelés fokozása, a másik a termés értékesítése. Mert kivéve azon sporadikus eseteket, a mikor valaki a mezőgazdaságot csupán kedvtelésből űzi, kétségtelen, hogy mindazoknál, a kik kenyérkeresetből gazdák, életkérdés az, hogy birtokuk után, befektetett tőkéjük után mennyi jövedelmet szedhetnek, (Helyeslés «. szélső baloldalon.) vájjon az a jövedelem életfentartásukra elégséges-e, igen, vagy nem. Ha így tekintem a dolgot, akkor majdnem azt merném mondani, hogy az értékesítés kérdése elsőrendű, mert a helyes és jövedelmező értékesítés a termelés fokozását is magával hozza. (Éléül' helyeslés a szélső baloldalon.) Én tehát azt kérdem a t. miniszter úrtól, hogy daczára erős akaratának, daczára nagy tehetségének, daczára jóakaratának, képes-e ebben az országban az értékesítést irányítani ? Nem, sem a. miniszter úr, sem senki a világon, (ügy vau! ügy vau! a szélső baloldalon.) Mert nem lóvén urai saját helyzetünknek, — és így a vámoknak sem, — nagyon természetes, hogy az értékesítés iránya a kezünkben nincsen. (Helyeslés a szélső baloldalon.) Én megvallom, t. ház, hogyha egyáltalában még szabad valamin csodálkozni ebben az országban, akkor csodálatom egyik tárgya az, hogy a par exellánsz agráriusok annyira: irtóznak az önálló vámterülettől. Nem tudom megérteni okoskodásukat; nem, először azért, mert hiszen a mai árakat a közös vámterület mellett is a világpiaczi árak regulázzák, azokra a mi viszonyainknak a lehető legkisebb befolyása van. Mivel bizonyítom ezt? Azzal, hogy rámutatok a mai formában szerintem sem nagyon üdvös intézménynek, a börzének a kimutatásaira, a melyek szerint az év legnagyobb részében a bécsi gabonaárak nem érik el a budapesti árakat. (Ugy vau ! Ugy van! a szélső baloldalon.) Ez azt jelenti, hogy nekünk a. gabonát Ausztriának olcsóbban kell eladnunk, mint a hogy azt magunk megvesszük. (Egy hang a szélső balololdalon : Sokszor!) Akárhányszor ; ma is, például a román búzát. Azt hiszem, hogy a példa a legnagyobb oktatás, és példából kell tanulni. Nem mondok újat, ha azt