Képviselőházi napló, 1896. XXXIII. kötet • 1901. február 4–február 26.

Ülésnapok - 1896-667

398 667, országos ülés 1901. február 25-én, hétfőn. szolgálatot akartam megtenni, hogy eme mű­vészeti ünnepélyt teljessé tegyük és a kül­földnek ide jelentkező művészeit hazánkban fogadjuk, hogy mennyire kerültem minden sze­mélyes indokot, kimutattam a nyilvánossághoz intézett levélben, a melyben lemondottam az ügyek minden rendezéséről és átengedtem az ünnepély vezetését más egyesületnek és át­engedtem egyáltalában a magyar művészek­nek. Mi volt a válasz ? Mi volt a felelet ? (Nagy zaj és mozgás. Egy hang a jobboldalon: Ez nem tartozik ide!) Kötelességein, hogy itt a házban világosan beszéljek és világosan lásson min­denki. Kötelességem ez annál inkább, mert a mai lapokban a közönség előtt meg fog jelenni egy nyilatkozat, a franczia művészek nyilat­kozata, s ha a hírlapokból értesülni fog erről az egész ország, annál inkább kötelességünk erről itt megemlékezni, mert azt hiszem, az ország gondolkozásának, érzelmi világának, eszméinek kiinduló pontja és gyűjtőpontja mégis csak a parlament. Az, t. ház, hogy mű­vészeti dolgokkal, nagy kulturális problémákkal eddig mélyen ós behatóan nem foglalkoztunk, nem ok még arra, hogy ne foglalkozzunk most se; sőt én azt hiszem, hogy nekünk ez most fő kötelességünk, ós azért elmondom röviden erre vonatkozólag az ón álláspontomat. (Hall­juk! HalljuJ;,!) Mikor itt egy nagy művészeti ünnepély központjává akartuk tenni hazánkat ós nem magunk hivtuk, hanem úgyszólván jelentkez­tek a legnagyobb franczia művészek látoga­tásunkra, akkor, t. ház, egy bizonyos meg­hasonlás, egy bizonyos felháborodás jelent­kezett, a melyre ők azzal feleltek, hogy ezen ünnepélyben való részvételről lemondottak. Nyilt levelet intéztek épen a. Szalon-egyesület elnökéhez, melyben kijelentik, hogy (olvassa): »Á legnagyobb megdöbbenéssel értesül­tünk arról, hogy a, nagylelkű vendégszeretetet, a. melyben a franczia művészek munkái a Nemzeti Szalonban rószesíttettek, eléggé éles kritika tárgyává tették némelyek. De mi nem akarunk egyébre emlékezni, mint azokra a jó és kitűnő érzésekre, a. melyeket mindig érez­tek Magyarországban Francziaország iránt és minden iránt, a mi Francziaországból jön. Épen ezért nem akarjuk még jelenlétünkkel is szaporítani azokat a, nehézségeket, a. melye­ket a. Nemzeti Szalonban támasztottak ós mélyen meghatva attól a nagylelkű vendég­szeretettől, a melyet oly nemes szívvel nyúj­tottak nekünk, legnagyobb sajnálkozással mon* dunk le arról, hogy mi magunk menjünk el önöket szívélyesen biztosítani a mi hálánkról. Engedje meg Nagyméltóságod, hogy ismételve kifejezzem mély hálám biztosítását, egyszer­smind mély tiszteletemet. Róbert Fleury a »Socióté des Artistes fran9aises« alelnöke. Albert Dawant bizottsági tag. (Mozgás.) T. uraim! Engedjék meg, hogy e levélre csak egy pár megjegyzést tegyek. Evek óta iparkodunk kiváló gonddal előkészíteni Magyar­országban, hogy a. külföld lángelméinek és nagy művészeinek remek munkáit bemutat­hassuk. A francziák voltak azok elsősorban, és azoknak nagy művészei, a kik rokonszen­vüknek és hazánk iránt érzett meleg érdeklő­désüknek akartak kifejezést adni, mikor itt megjelentek. (Ugyvem! Úgy van! a bal- és szélső baloldalon.) A nagy franczia művészeknek nincs mit várniok tőlünk, hisz dicsőséget, vagyont mi nem adhatunk. De megtették azért, hogy, a mint saját maguk kifejezték, visszaadják ennek az országnak azt a kitüntető szíves­séget, a. melyben hazájukat a kiállítás idejében a külföldön először önállóan szereplő Magyar­ország részesítette. Nagy kitüntetés volt~ ez hazánkra nézve és a rokonszenvnek olyan megnyilatkozása, hogy az egész franczia sajtó egyetemesen foglalkozott velünk. (Úgy van! halfelöl.) Nem tudtuk elérni, uraim, még cliplo­mácziai úton is soká, hogy Magyarországról, mint önálló, erős kulturországról beszéljen a franczia nagy sajtó ós a, külföld. Most, uraim, méltóztassék elolvasni azokat a czikkeket, a melyek a Figaro-ban, a Gaulois-ban, a Temps és a Matin-ben ós a többi lapokban is meg­jelentek. Egyértelmű lelkesedéssel üdvözlik Ma­gyarországnak a kiállításával elért nagy kul­turális sikerét. Arséne Alexander a » Figaro* ­ban így szól: »Ezzel a tettével Magyarország a nagy európai nemzetek között foglal helyet; (De­rültség jobbfelöl. Mozgás bal felöl.) a franczia, rokon­szenvnek általános felindulása, a franczia mű­vészek szimpátiája kiséri ezt a dolgot figye­lemmel*. T. uraim! Ne méltóztassék kicsinyelni a franczia művészek ítéletét, mert Francziaor­szá,gban minden nemzeti erő úgyszólván kul­turális erőre, nem nyers hatalomra van fel­építve. Francziaorszagban a művészek és az irók pivoti a társadalmi életnek, a melyen felépül a társadalmi élet egész szentélye. Ok irányadók, ők nemzetük rokonszenvét irányít­hatják ós én hálás vagyok minden nemzetnek, a mely erről az ón kis nemzetemről, mag^var hazámról rokonszenvével nyilatkozik. (Elénk he­lyeslés a bal- és szélső baloldalon.) Hálás vagyok akkor, a mikor egy ofyan mély szimpátiának a megnyilatkozását látom, a mely bennünk reményeket ébreszt, hogy erős művészi tehet­ségünkkel a külföldön mi is a művészek rokon­szenvét megnyerhetjük és nemcsak bemutat-

Next

/
Oldalképek
Tartalom