Képviselőházi napló, 1896. XXXIII. kötet • 1901. február 4–február 26.

Ülésnapok - 1896-666

356 C(M>. országos ülés 1901. február 2H-&n, szombaton. elnök ezt konstatálja és a ház tudomására hozza : azután kérdi, hogy kiván-e valaki szó­lani, és ha erre sem jelentkezik senki, az elnök nem tehet mást, mint hogy a vitát bezárja. (Helyeslés.) Tehát e részben, a míg a házszabályokat meg nem változtatjuk, az elnök másképen nem járhat el. (Helyeslés.) Kossuth Ferencz: Csak pár szót kívánok szólani azért, hogy megjegyezzem, hogy én az elnök úr eljárását egyáltalában nem kritizál­tam, mert magáin is tudom, hogy ő egészen a házszabályok értelmében járt el. De azt igenis kritizáltam, hogy a miniszter úr bevárja, míg bezárják a vitát és csak akkor szólal fel. (Helyeslés a szélső haloldalon.) Nyegre László jegyző: Sághy Gyula! Sághy Gyula: T. képviselőház! Az előbb elhangzott zárszó után rögtön szerettem volna pár szóban felelni előttem szólott t. képviselő­társamnak. Azonban a házszabályok ebben engem gátoh 7 án, én is ezen alkalmat, ezen másik tételt használom fel nem arra., hogy visszatérjek az előbbi kérdés felvilágosítására,, nem arra, hogy polémiába bocsátkozzam, ha­nem arra, hogy némileg ténybeli felvilágosí­tást adjak két irányban: egyrészt az egyetemi tanács eljárására, másrészt a jogi fakultás álláspontjára vonatkozólag. Ezért kérem pár perezre a, t. kóp\dselőház szives figyelmét. (Halljuk! Halljuk!) A t. képviselőtársam az egyetemi taná­csot inkorrekt eljárással vádolta. Hát én, ha­bár nem is vagyok tagja az egyetemi tanács­nak, de 30 éves egyetemi tanári működésem folyama alatt voltam tagja, tehát ismerem az ügymenetet, ismerem az eljárást. Az olyan kérvények, a, melyek a vallás- ós közoktatás­ügyi minisztériumhoz intéztetnek, vagy köz­vetlenül a, miniszternek adatnak be. vagy pe­dig az egyetemi hatósághoz. Ha az egj^etemi hatósághoz nyújtatnak be, akkor a tanács vagy önmaga, vagy a fakultások meghallga­tásával kötelezve is van minden nagyobb fon­tosságú ügyben véleményt mondani és saját véleményével terjeszteni fel a miniszterhez az ügyet. E részben tehát az egyetemi tanács szabály­szerűkig járt el, az egész tévedés csak az egyes karoknál fordult elő. a mennyiben azt hitték, hogy a miniszter küldte le véleményezés vé­gett és nem itt nyújtatott be. Az ifjúságnak módjában lett volna, hogy egyenesen benyújtsa a miniszterhez, vagy pedig az egyetemi ha­tóság' útján; miután ez nem egy egyszerű zárt levél, melyet az egyetemi tanács, mint valami közvetítő közeo*, a postára tesz, hanem köte­lezőleg kell hozzá szólani. E kórdósben tehát az eljáráshoz korrektség tekintetében a leg­kisebb kétely sem férhet. Ez az egyik, a mit hangsúlyozni kívántam.. De még egy másik irányban is kénytelen vagyok a t. ház szives figyelmét egy pár perezre igénybe venni, azért, mert a vissza­vont határozati javaslat, nem mondom, min­den részében, de egyik-másik indokolásában a jogi fakultás álláspontját oly színben tün­tetheti fel, mintha, az egyoldalú felekezeti irányzatba, vagy a, napi politikába óhajtott volna belebocsátkozni véleményének kifejezé­sével. Ez a jogi fakultástól minden tekintet­ben távol van. A jogi fakultás álláspontja tisztán az volt, hogy miután a magyar állam és a társadalom keresztény jelleggel bír, (He­lyeslés a baloldalon.) miután a kereszténységnek minden ágazata egyaránt tiszteli ezen jelvényt, és miután az egyetemi aulában addig, míg az megvolt és lebontva nem lett, megvolt a ke­reszt, tehát a jogfolytonosság és a történelmi tradicziók tiszteletéből kiindulva, (Élénk helyes­lés a baloldalon.) követve e tekintetben az an­gol nemzet példáját is, hozta meg az ő javas­latát, a keresztnek az új aulában is leendő alkalma,zása iránt és terjesztette fel e véle­ményét az egyetemi tanács útján a minisz­terhez. . Ezt kívántam másrészt a, jogi fakultás álláspontjának felvilágosítására megjegyezni, azért, mert nem szeretném, hogyha a, jogi fa­kultásnak bármiféle politikai tendenczia, vagy egyoldalú felekezeti irányzat tulajdoníttatnék. (Helyeslés a jobboldalon.) Olay Lajos: Elég szégyenfolt marad örökre rajtatok! (Mozgás és zaj a baloldalon.) Holló Lajos: A keresztet az egyetemen kitenni, az nagy szógyen Magyarországon! (Mozgás a szélső baloldalon. Zaj.) Olay Lajos: Nem, nem az! (Zaj.) Elnök: Kivan még valaki szólani? Buzáth Ferencz: T. képviselőház! Az egyetemi gyógyszerészeti ügy érdekében szó­lalok fel, és egy visszás állapotra kívánom az igen tisztelt kultuszminiszter úr figyelmét fel­hívni. Nevezetesen, hogy miután a gyógyszeró­szetnek külön fakultása az egyetemen nincsen, a minek az a következménye, hogy az egye­temi gyógyszerészeti hallgatók — a memiyd­ben a kurzus két évből áll — első éves koruk­ban be vannak osztva az egyetemi filozófiai karba, a második esztendőben pedig az orvosi karba, és a vizsgálatot is tényleg így teszik le. T. képviselőház! Nem azért szólalok fel, hogy a t. miniszter rírtól azt kérjem, hogy a, gyógyszerészeinek egy külön fakultást állítson fel. Nem ez a czólom, hanem azt még sem tartom semmi körülmény-ék között igazságos-

Next

/
Oldalképek
Tartalom