Képviselőházi napló, 1896. XXXIII. kötet • 1901. február 4–február 26.

Ülésnapok - 1896-660

({fiO. országos ülés 1901. i tom, a társulat és az után a nevezet érdekelt­ségek figyelmét az 1885. XXXIII. törvény­czikk 74., valamint 104—108. §-ainak hatá­rozataira irányítani, a mely határozatok ré­szükre úgy a czélba vett ármentesítósi munkák tervei, valamint az ezen munkák által érdekelt árterületek meghatározása, nemkülönben, a, haszonarány alapján megállapítandó hozzájá­rulási kulcs tekintetében a kellő jogvédelmet biztosítják.* Nagyon gyengén hangzó szavak voltak ezek az érdekeltségre nézve ós csak azt az impressziót kelhetik, mint mikor a delikvenst halálra ítélik, de kegyelemből megengedik, hogy a halál nemét maga válaszsza meg. Ennek az érdekeltségnek pedig, a mely tiltakozott, a mely ellene volt/hogy e szabályozásba bevo­iiassók, teljesen igaza volt a mint azt most 13 év tapasztalatai bizonyítják, s igazolják azt, hogy a kik tiltakoztak, minden sorban igazat mondottak. Meg fogom kisérteni (Halljuk! Halljuk') az összehasonlítást a Duna. völgyében létező többi társulat és a. Vág-parti társulat viszonyai között, hogy így még inkább szembetűnjék, hogy milyen abnormis viszonyok vannak itt, ós az a kis ártér milyen óriási áldozatokat és beruházá­sokat igényelt. A Duna völgyében, a miként említettem, 28 ármentesítő társulat van. Ezeknek egyike a Vágbalparti, a melyről szólok, — kerek­számban 78.000 katasztrális hold kiterjedésű és a vódtöltések hossza 142 kilométer. Az összes dunavölgyi társulatok között csak kettő van, a melyeknek töltéshossza ennél nagyobb és ez a Rábaszabályozó társulat ós a temes­bégavölgyi társulat, de a, míg a Rába szabá­lyozó társulatnál a mentesített terület kiter­jedése 388.000 katasztrális hold, a temesbéga­völgyinélpedig 427.000 katasztrális hold, addig a Rába szabályozó társulatnak óriási területét csak 246 kilométer töltés védi, tehát csak százzal több, mint a kis vágbalparti területet. Pedig itt van a csalóközi társulat 153.000 holddal, a dömösd-pataji Duna védgát-társulat 119.000 holddal, a pestmegyei sárközi ármen­tesítő társulat 107.000 holddal, mind sokkal nagyobbak, azonban elenyószőleg csekélyebb az a kilométer hossz, a mely területüket védi. Most már, ha áttérek a belvizcsatornák tekintetében az összehasonlításra, azt találom, hogy a Vág-balparti ármentesítő társulat bel­vízcsatornái 119 kilométert tesznek ki, s az összes 28 dunai társulat között csak egyetlen egy van, a pestmegyei sárközi ármentesítő társulat, a melynél a belvizcsatornák kilométer hossza több. A belvizművek ós az átereszek, tiltok száma 25; csak egy társulat akad, a hol bmár ll-én, csütörtökön. 205 több van. A társulat által fentartott hidak száma 60, oly szám, a mely egyetlenegy más tár­sulatnál sem fordul elő. A szivattyútelepek tekintetében megjegy­zem, hogy' a Dunavölgy összes 28 társulatánál 29 szivattyútelep működik, ebből a 29 szivat­tyútelepből 3 esik erre az ármentesítő társu­. latra. Ezen 3 szivattyútelep egyikének az ára 172.000 a másiké'120.000 a'harmadiké 175.000 forint volt, összesen tehát 467.000 forint. Egyetlenegy társulatot sem találok a Duna. völgyében, a mely csak megközelítő­leg is ilyen óriási pénzt költött volna egy szivattyútelepre. De itt szembe merem állítani a tiszavölgyi társulatokat is, a. hol összesen 53 szivattyútelep működik és itt is csak egyet­len egy társulat van, a bodrogközi ármentesítő társulat, a. hol egy szivattyú többe került 175 ezer forintnál. Most már, t. ház, ha tekintem a beruhá­zásokat, a melyek a Dunavölgy társulatainál eszközöltettek, a következőket találom. A Vág balparti ármentesítő társulat összes beruhá­zásai 4,623.000 forintra vannak felvéve, azon­ban a társulat tényleges költsége, ha az igaz­gatási ós egyéb költségeket is hozzászámítom, 5,740.000 forint, a mely összeget az összes dunai társulatokhoz viszonyítva azt találom, hogy a Rába-szabályozási társulat és a temes­béga,völgyi társulat csak azok, a melyeknél a beruházás több, amannál 9,600.000 forint, ennél pedig 9,800.000 forint. De miként előbb kimutattam, épen ezek a. társulatok azok, a melyeknek horribilis, óriási területük van meg­védve, mintegy ötször, sőt hatszor akkora,, mint a vág völgyi társulaté. Végül még csak egy statisztikai össze­hasonlítást akarok a t. ház elé állítani és pediglen azt, hogy mennyi most már a, kive­tés az egyes társulatoknál. (Halijuk! Halljuk!) A vág-balparti ármentesítő társulat alsó sza­kaszánál jelenleg holdanként 4 forint 53 kraj­czár a kivetés. Ezzel szemben azt látom, hogy az összes dunai ármentesítő társalatok közül. csak kettő van a pancsova-kubini ós a Rudolfs­gnádi ármentesítő társulat, a hol öt, illetőleg hat forint az évi kivetés. Igen ám, t. ház, azonban, a kik a viszonyokkal ismerősek, nagyon jól tudják azt, hogy úgy' Pancsova, mint Rudolfsgnad vidékén egy hold föld mit ér. Vannak ott oly földek, a melyek holdan­kint ötszáz forintot érnek; de ha, átlagot szá­mítok, 300 forintot bátran vehetek. (Iga-s! ügy van! jobbfelöl.) Már most, t. ház, felmerülhet az a kór­dós, hogy vájjon a Vágbalpart vidékén nem állott-e elő esetleg értéknövekedés az által, hogy ezek a földek ármentesíttettek. Meg-

Next

/
Oldalképek
Tartalom