Képviselőházi napló, 1896. XXXIII. kötet • 1901. február 4–február 26.
Ülésnapok - 1896-659
20Q ©59. országos ttlés 1901. február l»S-én, szerdán. megjegyezni kívánok. A másik dologra vonatkozólag, a mit a t. képviselő úr mond, hogy a bereghi ruthén akczióról egyelőre nem hallatszik semmi, azt hiszem, hogy az ilyen akozióknál nem az a fő dolog, hogy sokat beszéljünk, (Élénk helyeslés a jobboldalon.) hanem az, hogy sokat dolgozzunk. (Úgy van! Úgy van! jobbfelöl.) Úgy az állattenyésztés, valamint a szövetkezetek terén ós minden egyéb téren szorgalmasan iparkodtunk dolgozni; ez kitűnik abból a közlésből, a mely a minisztérium évi jelentésében foglaltatik; kitűnik a költségvetés indokolásából, és azon számtalan részletes adatból, a melyek nálam vannak, és a melyek a t. képviselő úrnak bármikor rendelkezésére állanak. Buzáth Ferencz: A Hasznot zsebrevágják a zsidók! (Mozgás.) Darányi Ignácz földmivelésügyi miniszter: Ki lehet mutatni, hogy mily kölcsönöket osztogattunk. Buzáth Ferencz: A zsidóknak! Darányi Ignácz földmívelésiigyi miniszter : Ki lehet mutatni, hogy a jólét fokozatosan emelkedett. Megvallom, azt tartom, hogy egy ilyen akcziót, mint a milyen a ruthén akczió is, sikerre csak úgy lehet vezetni, — pedig azt tartom, hogy a hazafiasság követelménye, hogy az sikerre vezessen, — hogy ha annak részére a rokonszenvet minden irányban meg tudjuk tartani. (Elénk helyeslés.) Egy ily akczió mögött az egész nemzet osztály- és felekezeti különbség nélkül kell. hogy álljon. Ezért az én közegeimnek az az utasításuk, és az a, kérésem van mindenkihez, a ki csak a, ruthén akczióba befoly, hogy igenis folytassuk ezt az akcziót következetesen ós kitartással, de mindenkor a szeretet jegyében. (.Elénk tetszés és helyeslés.) Elnök: Az előadó úr kivan szólani. Pap Géza előadó : Kérem a t. házat, hogy a földmivelésügyi miniszter úr által bemutatott jelentést a szarvasmarhatenyósztés országos emelésére szolgáló alap állapotáról tudomásul venni méltóztassék. Elnök: Elfogadja a t. ház a tételt ? (Igen!) Miután a tétel nem támadtatott meg, azt elfogadottnak jelentem ki. Egyúttal kimondom, hogy a t. ház a földmivelésügyi miniszternek a szarvasmarha-tenyésztés országos emelésére szolgáló alapról szóló jelentését tudomásul veszi. Lázár Árpád jegyző (olvassa): Rendkívüli kiadások. Átmeneti kiadások 16.000 korona. Elnök: Megszavaztatik. Jj'dZár Árpád jegyző (olvassa): Beruházások 3000 korona. Elnök: Megszavaztatik. Lázár Árpád jegyző (olvassa): Bevétel. Rendes bevételek 1,700.000 korona. Elnök: Megszavaztatik. Lázár Árpád jegyző (olvassa): Országos vízépítési igazgatóság, Rendes kiadások, XX. fejezet, 13. czím. Rendes bevételek, VII. fejezet, 12. czím. Kiadás. Rendes kiadások. Személyi járandóságok. 146.253 korona. Elnök: Megszavaztatik. Lázár Árpád jegyző (olvassa):,Dologi kiadások 105.032 korona. Pap Géza előadó: Kérem a t. házat, méltóztassék ezen czím egyes rovatai között a földmivelésügyi miniszter urnak az átruházási jogot megadni. Elnök: Megadja a t. ház az átruházási jogot? (Igen!) A tétel megszavaztatik és az átruházási jog a földmivelésügyi miniszter úrnak megadatik. Lázár Árpád jegyző (olvassa): Bevétel. Rendes bevételek 30.000 korona. Elnök: Megszavaztatik. Lázár Árpád jegyző (olvassa) : Folyammérnöki hivatalok. Rendes kiadások, XX. fejezet, 14. czím. Kiadás. Rendes kiadások. Személyi járandóságok 356.349 korona. Elnök: Megszavaztatik. Lázár Árpád jegyző (olvossa): Dologi kiadások 262.278 korona, Elnök: Megszavaztatik. Pap Géza előadó: Kérem a t. házat, méltóztassék ezen czím egyes rovatai között az átruházási jogot megadni a földmivelésügyi miniszter urnak. Elnök: Kérdem a t. házat, megadja-e az átruházási jogot? (Igen!) Az átruházási jog megadatik. Lázár Árpád jegyző (olvassa).- Vizi munkálatok. Rendes kiadások, XX. fejezet, 15. czím. Rendkívüli kiadások : Átmeneti kiadások, XII. fejezet. 8. czím. Beruházások, VI. fejezet, 7. czím. Rendes bevételek, VH. fejezet, 13. czím. Rendkívüli bevételek, V. fejezet, 6. czím. Kiadás. Rendes kiadások. Személyi járandóságok 123.216 korona. Mandel Pál! Mandel Pál: T. képviselőház! (Halljuk! Halljuk !) Engedelmet kérek, hogy szives figyelmét, valamint a földmívelós érdekeiről atyailag gondoskodó igen tisztelt földmivelésügyi miniszter úr szives figyelmét felhívjam a Mura folyó pusztításaira. Az 1895 :XL VIII. törvényczikk a Mura folyót is a szabályozandó folyók sorrendjébe felvette. Az említett törvény indokolásában a következőket olvashatjuk (olvassa) : .. . . »az állapotok — a Mura mentén —-