Képviselőházi napló, 1896. XXXIII. kötet • 1901. február 4–február 26.

Ülésnapok - 1896-651

(iái. országos ülés 1901. február 4-én, hétfőn. 13 gátlása! Ha ezt most, midőn itt az alkalom, elmulasztjuk, önönmagunk ellen súlyosan vétkezünk ! Jövőre nézve pedig szükségesnek tartom: 1. hogy a kereskedelmi szerződések megkötósónélaz általános vámtarifa 20 aranyforintos vámja minden állammal szemben fentartassók, s vámkönnyítések határforgalom czímón engedélyeztessenek. 2. Ugyanily vám terhelje a mustot, ezefrét, asztali és borkészítésre alkalmas szőlőt. 3. S hogy borkivitelünknek Oroszország részéről az új szerződésben vámkedvezmény biztosíttassák. T. képviselőház! A nemzet a szőlőfelújítás terén nagy, fáradságos, s költséges munkát végez, a t, miniszter úr pedig ez ügynek mindenkor ós minden irányban lelkes támogatója, igazi előhaxczosa. (Igaz! Úgy van! a jobboldalon.) Csak köszönettel és elismeréssel tartozunk neki a szőlészet érdekében kifejtett nagymérvű munkásságáért, tevékenységéért. A jelen válságos helyzetben is bizalommal várjuk tőle a segítséget, mert meg vagyunk róla győződve, hogy ő érezvén bajaink súlyát, a legynagyobb jóakarattal és bölcsesóggel fogja érdekeinket továbbra is védeni. A költségvetést a részletes tárgyalás alapjául elfogadom. (Éléül- helyeslés a jobb- és baloldalon. Szónokol számosait üdvözlik.) Elnök: Az ülést öt perezre felfüggesztem. (Szünet után.) Elnök: Az ülést újból megnyitom. Lukáts Gyula jegyző: Papp Elek! Papp Elek: T. ház! (Ralijuk! Halljuk!) Mindenekelőtt konstatálni kívánom, hogy Mezőssy Béla t. barátom és képviselőtársam kijelentéseihez egészben hezzájärulok. (Helyeslés a szélső baloldalon) Csatlakozom különösen beszédének azon részéhez is, a melyben a t. földművelésügyi miniszter úr iránt őszinte ragaszkodását és bizalmát nyilvánította ezen padokról, (Zaj. Elnök csenget. Halljuk! Halljuk!) mert kétségbevonhatatlan, hogy az ő működése alatt sok olyan intézmények láttak napvilágot, a mely intézményeknek anyagi hasznát is fogjuk élvezni. De a miniszter úr főérdeme mindenesetre abban nyilvánul, hogy a magyar gazdatársadalmat buzdításaival tevékenységre ós munkásságra serkenti és a magyar gazdaközönsógnek szervezetét, tőle telhető módon, igyekszik erősebbé ós olyanná tenni, a mely hatásában jótékonyan érvényesüljön a gazdaközönség érdekében. (Úgy van! Úgy van! a szélső baloldalon.) De annak daczára, hogy a t. miniszter úr személye és működése iránt feltétlen bizalommal viseltetünk: azon szomorú körülményeknél fogva, a melyeket más oldalról napról-nap tapasztalni vagyunk kénytelenek, a mostani viszonyokkal nemcsak, hogy megelégedve nem lehetünk, hanem aggodalommal nézünk a jövő elé. Aggodalommal nézünk pedig azért, mert különösen a földmíveléssel foglalkozó gazdaosztály tanácstalanul áll olyan lejtőn, a melyen, ha tovább haladunk, bizonyára végrornlásunkra lesz. (Úgy van ! Úgy van! a szélső baloldalon..) Látjuk, hogy a magyar föld naprólnapra nagyobb és nagyobb terhekkel és adósságokkal van megróva. Ugy állunk itt, ezen bizonytalan helyzettel szemben, mi gazdák. mint az ólmos időben tehetetlenné vált túzokcsapat: vergődünk, élősködünk, napról-napra, a nélkül, hogy még csak tájékozva is volnánk az iránt, vájjon a kormányzatnak micsoda czóljai, szándékai és tervei vannak arra nézve, hogy a magyar gazdaközönség millió baján segítsen? Nem segíthetünk a helyzetünkön azért, mert Ausztriának a bilincsei között nyög egész nagy gazda,sági életünk. A szegény gazgának ma az a helyzete, hogy míg a nyerstermények időről-időre olcsóbbak, az iparczikkek mindig drágábbak és drágábbak. Abba a. helyzetbe jut tehát a gazda, hogy olcsón kell eladnia ós drágán kell vásárolnia. (Úgy vau! Úgy vau! a. szélső baloldalon.) Adósságot adósságra kell csinálni és daczára annak, hogy folytonosan adósságból kell élnünk, hitelügyünk rendezve nincsen, úgy, hogy különösen a mozgótoké feltétlenül megtagadta a szolgálatot. Mert így gondolkozik : nincsen már itt Magyarországon a gazdaközönség között mit keresni; hiszen a felszínen úszkáló kevés zsírjukat már úgy is lekanalaztuk. Ezen pénzviszonyok következtében el lehet mondani, hogy különösen a magyar középosztály, a magyar középbirtokos osztály valóságos pénzinségben szenved. Terheink folyton nőnek, kénytelenek vagyunk tehát nagyobb igényeknek a teljesítése és kielégítése végett földünket kiszivattyúzni, kizsarolni, ennek következtében azután földünk nagyobb jövedelmet nem hozhat. Eredménye, következménye az, hogy a föld munkásait az esztendőnek csak egy részében vagyunk képesek munkával ellátni, s az esztendő legnagyobb részében a, umnkáskóznek munkát adni nem vagyunk képesek, s így a jó magyar munkás ott hagyja a vidéket, s bejön a fővárosba... Itt azonban ismét csak Ínséggel és nyomorúsággal találkozik és ez az egyik legfőbb oka annak, bog}' oly nagy mérvben, olyan megdöbbentő j módon vándorolnak ki. 1899-ben 43.000 magyar munkás ment ki — a tengeren túl — Amerikába.