Képviselőházi napló, 1896. XXXIII. kötet • 1901. február 4–február 26.

Ülésnapok - 1896-658

<íf>R, országos ülés 1901. február 12-én, kedden. 179 megérdemlik, hogy ä törvényhozás maga irányukban elismerését nyilvánítsa. (Élénk helyeslés.) S most be is fejezem beszédemet egy ügygyei, mely odalenn a Délvidéken roppant sok íeljajdulásra ad okot. Első pillanatra, ha megemlítem, visszatetszéssel fog találkozni. (Halljuk! Halljuk!) Jelesül a törvényhatóságok a tűzbiztonság tekintetében szabályrendeleteket dolgoztak ki, és megtiltották a takarmánynak, illetőleg a gabonaneműeknek a községbe való behozatalát ós ottan való elcseplését. Kubik Béla: Nagyon helyesen ! Bessenyei Ferencz: Első pillanatra, azt mondja rá, az ember: helyesen. Én magamis így gondolkozom, de mikor azokat hallja az ember, a kiket ez a dolog a legközelebbről érdekel, akkor kénytelen igazat adni nekik is, annyival inkáid), mert azt látjuk, hogy Magyarországnak nem minden vármegyéjében van ez meg és nincs is egyformán végrehajtva. Míg nálunk Temes vármegyében a legnagyobb szigorral és kíméletlenséggel van végrehajtva, addig Pestmegyében azt látom, hogy 2—300 holdas gazdák behordják összes terményeiket, ős összes gabona- ós takarményneműiket, s a mikor azután az illetők Budapestre felutaznak, azt mondják: Hát itt más törvény van ezekre nézve, mint mi nálunk ? Rendesen azt hozzák fel, hogy ez azért történik, hogy a tüzesetek ritkábbak legyenek. Ok azonban azt az ellenvetést teszik erre, hogy a, tűzeseti statisztika azt mutatja, hogy a tűzesetek legeslegnagyobb százaléka onnan áll elő, hogy a gyermekeket felvigyázat nélkül otthon hagyják; hogy azok gyufához, tűzhöz juthatnak ós így áll elő a legtöbb tüzszerencsétlenség. S már most ők így gondolkoznak! Ha mi a nyomtatás idején ott vagyunk a községben, ott fel is ügyelünk gyermekeinkre és kevésbbé áll elő a tűzeset veszedelme, de hogyha mi kint vagyunk és nem marad a gyermekeknél más, mint egy tehetetlen agg ember, vagy cseléd, a ki talán nem is törődik velük, és kiüt az a tűz; nekünk onnan kívülről kell hazaszaladnunk ; nincsenek is kéznél védőeszközök, a melyekkel odahaza házunknál rendelkezésünkre állanak. Hát ez mind igaz, és ezt annyival is inkább fájlalják az illetők, mert ott Dél-Magyarországon először is a beltelkek sokkal nagyobbak, és különösen a német községekben az épületek tűzbiztosaim ak is, a mennyiben a legnagyobb részük cserépfedéllel, zsindelylyel van ellátva. De felhozzák még azt is, hogy közgazdaságilag milyen hátrányos rájuk nézve ez a tűzvédelmi rendelkezés. A falun kivűl nem lóvén hely, a hova hordják a gabonát, igyekszik mindenikük a maga területére rakni, annál inkább, mert az elhulló szalmahulla,dók mind trágya természetével bir, de már most, ha kimegy az illető, és hazahoz csak két vagy három napra, való takarmányt, vagy alomszalmát,, és jő egy zivatar, be sem takarhatja, az ott vész, ott romlik, ott pusztul el, míg odahaza, a. legnagyobb vigyázattal gondozhatja, van elég cselédsége, vagy hozzátartozója, a ki ezeket rendben tartja. És míg odakinn, főkép a legszegényebb embernél, a nyomtatáskor az elhulló szem elvész, odahaza a baromfi él meg belőle, a, mely mindenesetre szintén nagy ós fontos szerepet játszik annak a szegény embernek a háztartásában. De kimondom e tekintetben meggyőződésemet, hogy a, tűzbiztonság tekintetében és a a tűz elleni védekezés szempontjáéból igen helyes és jó volna, ha az állam venné kezébe ezt az ügyet, mert meggyőződésem szerint ez valami nagy kiadással nem járna, (Helyeslés.) sőt nagyon sokat jövedelmezhet az államnak, mert a, rendelkezésre álló közegekkel a többi adók módjára ezt is beszedhetné és az a pénz legalább itt benn maradna az országban ós nem vándorolna, ki a külföldre. (Igaz! Úgy van! balfelöl.) Meg vagyok róla győződve, hogy az igen tisztelt földmívelősügyi miniszter úr tervei között ez is benfoglaltatik, valamint helyet foglal ott igen sok oly kérdés, a melyekben ő úgy a, nagy-, mint a közép- és kisbirtokosnak segítségére kivan lenni; mert én nem osztályszempontokat tekintek, t. ház, nem is hivatkozom arra, ki volt Magyarország eddigi fentartója: ón azt hiszem, mindenik osztálv igyekezett ennek a nemzetnek ós hazának fentartásából kivenni a maga osztályrészét, de kijelenthetem azt, hogy én a legnagyobbnak — mert számra nézve legnagyobb — azt az osztályt tartom, a, melynek szomorú helyzetét itt csak halvány vonásokban ecseteltem. Ezekkel a kisemberekkel törődik a t. miniszter úr; ezeknek bajait igyekszik lehetőleg a rendelkezésére álló erőkkel enyhíteni, ós mert bizalmam van ahhoz, hogy később még nagyobb vonásokban is meg fogja tervét valósítani, ón a- költségvetést elfogadom. (Élénk helyeslés és éljenzés jobb felől.) Elnök: T. ház! Szólásra senki sincsen feljegyezve; ha tehát szólni senkisem kivan, a vitát bezárom. Mielőtt a napirendet megállapítanők, Szuhányi Ferencz képviselő úrnak adtam szót, a ki félreértett szavait akarja megmagyarázni. Szuhányi Ferencz: T. ház! Szavain] helyreigazítása czímón kérem egy pár perezre a t. ház füzeimét. Rohonczj' Gedeon képviselő úr beszédében úgy hivatkozott reám, mintha azt mondtam volna, hogy hagyjuk veszni a 23*