Képviselőházi napló, 1896. XXXIII. kötet • 1901. február 4–február 26.

Ülésnapok - 1896-658

[p'4 (>58. országos ülés 1901. február 12-én, kedden. hogy a közös vámterület mellett ehhez az osztrákoknak is van szavuk: mennyire sikerűit ez irányban megállapodnunk az osztrákokkal. Ha nem sikerűi a jövőben mezőgazdaságunkat hatékonyabb vámvédelemben részesíteni, akkor hiába való minden törekvésünk termelésünknek fokozására és tökél etesítósóre. Gazdáink továbbra is el fognak adósodni és pusztulni fognak. (ügy van! ügy van ! hal felöl.) Itt, t. ház, annyira létkérdésről van szó, hogy kétségbe kellene esnünk, ha nem bíznánk nemzetünknek szívós­ságában, mely még sokkal nehezebb viszonyok és veszedelmek közt is fentartotta magát és ha nem bíznánk egy gondviselésben, mely ezen nemzet fölött őrködik. Hiszen hazánknak még oly részeiben is, a melyek gazdagoknak voltak híresztelve, az eladósodás újabb időbon óriási mórtékben terjed, ós e tekintetben egészen ellen­kező nézeten vagyok, mint a melyet Dógen Gusztáv t. képviselőtársam kifejtett. Mert hogy ezen adóságok nem produktív befektetések, ez kitűnik már abból, hogy az adósságok összege semmi arányban sem áll földbirtokunk érté­kével, annál kevésbbé a tényleg észlelhető be­ruházásokkal. Mert hiszen nehéz ugyan azokra nézve teljesen pozitív megbízható adatokat szerezni, mindamellett azon gyakorlati bete­kintésből, melyre nekem alkalmam van, azt a következtetést vonom le, hogy nem igen tú­loznak azok, a kik szabad forgalmú birtokain­kat már az érték 80%-ig mondják eladóso­dottaknak. Hiszen csak a jelzálog-teher kitesz 3.372 milliót, a mely összeg a be nem táblá­zott adóságokkal együtt körülbelül eléri a 4 ezer milliót. Ennek pedig kamatterhe a földön nyugvó egyéb közterhekkel együtt kitesz éven­ként többet, mint Magyarország földjének ka­taszterileg kimutatott összes tiszta jövedelme. Ez tehát már nem lehet inveszticzió; az egy­szerűen kenyói'adósság. legalább nagyon túl­nyomó részében ; itt-ott talán a könnyelműség és pazarlás adóssága. Hogy ezek a nagy adós­ságok tényleg nem produktív befektetések, leg­alább nagy részükben nem azok, az követ­keztethető abból is, mert ha produktív befek­tetések volnának, akkor ennek eredményét látni kellene fokozatos törlesztésben. Már pedig nemcsak ezt nem látjuk, de látjuk annak ellen­kezőjét, hogy tudniillik a telekkönyvileg beke­belezett adósságok 1891-—1899-ig nem keve­sebb, mint 1,801.145.000 koronával szaporod­tak, és szaporodnak folytonosan annyira, hogy még az egykoron gazdagnak mondott, úgy­nevezett Bánátban is már a, legnagyobb rit­kaságok közé tartozik egy tiszta telekkönyv. ( ügy vem! a bal old álon.) Ezért mondom, hogy a megfelelő vám­védelem nélkül a termelés fokozása közgazda­ságunkat meg nem mentheti: hogy pedig ennek pusztulása az ország pusztulását vonja maga után, könnyen beigazolható. Magyarország évenként mintegy 1000 millió korona értékű árát exportál, és körül­belül annyit hoz is be. A hivatalos statisztikai adatok szerint az 1895—1899-ig terjedő öt éves időszakban árubehozatalunk összesen 5.685-15 millió koronába került és ebből áru­kivitelünk révén csak 5.485'28 millió korona térült meg, úgy, hogy pusztán árúforgalmunk révén Magyarország ezen öt év alatt körül­belül 200 millió koronával növelte tartozását a külfölddel szemben. Ez. t. ház, teljesen abnormis jelenség, mert ha az országok fizetési és kereskedelmi mórlegeit vizsgáljuk ' ós összehasonlítjuk, azt tapasztaljuk, a mit különben a közgazdasági tudomány is tanít, hogy az adós nemzetek kereskedelmi mérlege aktiv szokott lenni, mert tartozásaiknak kamatait aráikkal törlesztik; hitelező nemzeteknek ellenben lehet passzív kereskedelmi mérlegük, mert követeléseik fejé­ben árúkat vesznek át. így látjuk, hogy pasz­sziv Angolország, Belgium, Németország keres­kedelmi mérlege, ellenben aktiv Oroszországé, sőt még a kis Szerbiáé is. Hogy Magyarország nem hitelezője, hanem óriási összegek erejéig állampapirj aival, zálogleveleivel, valamint egyéb értékeivel és pónzviszonylataival adósa a külföldnek, köztudomású dolog. Ez a hely­zet adja meg nagy fontosságát árúkivitelünk­nek és azon gazdasági berendezésnek, melyre most egyrészt Ausztriával, másrészt a vám­külfölddel szemben készülünk. Az utolsó öt évi árúkivitelünkben mezőgazdaságunk termé­kei, beleszámítva az erdőgazdaságét is, 2.831-4 millió koronával szerepelnek, tehát az egész­nek mintegy 60°,o-ával. Kivitelünk tehát túl­nyomólag mezőgazdaságunkra támaszkodik, alakulása az őstermelés értékesítésétől függ. Azért, bár igen nagy súlyt kell fektetnünk arra, hogy iparunk is fejlesztessók, mégis be­látható időn belül kereskedelmi és fizetési mérlegünk javulását elsősorban mezőgazdasági termelésünk jobb értékesítésétől kell várnunk. Bülow német birodalmi kanczellárnak egy nyilatkozata folytán felvettetett a kérdés, hogy a Németországban várható tetemes gabona­vám-emelés mellett mikóp fog a mi árukivi­telünk alakulni? E kérdés akkor bír majd nagyobb fontossággal, ha esetleg kénytelenek leszünk a külön vámterületet behozni. Mert amíg Ausztriával közös vámterületen vagyunk, addig normális termés mellett inkább csak árpakivitelünk bír jelentőséggel, melynek vám­ját pedig a németek saját söriparukra való tekintettel nem nagyon fogják emelni. Kenyér-

Next

/
Oldalképek
Tartalom