Képviselőházi napló, 1896. XXXIII. kötet • 1901. február 4–február 26.

Ülésnapok - 1896-656

65ft. országos ülés 1901. február íi én, szombaton. -jar niszte-relnök úrnak mai felszólalásában is min­denről volt szó, csak egyről nem, a mit én a. miniszterelnök úrhoz intézett sürgős inter­pelláczióm 6. pontjában akkópen fogalmaz­tam, hogy »minő garancziákat képes a kor­mán}' nyújtani, hasonló merényletek méltán perhorreszkált ismétlődése ellen«. Móltózt ássa­nak megengedni, ha mielőtt ez a dolog csak látszólag is lekerülne a napirendről —•' mert igen tisztelt pártelnököm bejelentése szerint . ez nem kerül le a napirendről, éber figyelem­mel fogja ez a párt kísérni annak mozzana­tait — pár momentumra hivom fel a t. kor­mány, különösen az igazságügyminiszter úr figyelmét, a ki ebben a, kérdésben még nem nyilatkozott. Ez pedig az, hogy mi a felelősség kér­dését már az első felszólalásnál feszegettük, mi állítottuk és állítjuk most is, hogy annak a véres esetnek elkövetésénél a szándékos tet­teseken kivűl. a gondatlanságból eredő mu­lasztások súlyával terhelt tettestársak, eset­leg bűnszerzők vannak. (Igás! Úgy van! a szélső baloldalon.) Ezekre vonatkozólag mi a. megtorlás útját- elvágni nem engedjük és ál­lunk elébe, t. ház, hogy mi is figyelemmel fogjuk kisérni azt a vizsgálatot. Nem volna méltó hozzánk, a kik annyiszor emeltünk szót a birói kar függetlensége érdekében, a kik a birói kar függetlenségében Magyarország közszabadság-ainak leghatalmasabb garancziá­ját látjuk, (Zajos helyeslés a szélső baloldalon.) ha azt mondanók, hogy mi egy pártatlan bí­róság vizsgálatában nem nyugszunk meg. Igenis, bizalommal viseltetünk a birói vizsgá­lat iránt. De megengedi nekem a. ,t. igaz­sá,gügyminiszter úr, ha rámutatok arra, a mit ő nem tett. Azzal a súlyos esettel szemben, a melyről szó van, kérnünk lehet az igen tisz­telt igazságügyminiszter úrtól ma előzetesen is azt a nyilatkozatot, a mely a vizsgálatot teljesítő közegek buzgalmát csak fokozni fogja, hogy igérje meg, jelentse ki itt a házban, a mit egy úrbéri, vagy egy csődügyben is akár­hányszor megtesz az igazságügyminiszter úr. hogy időről-időre jelentést fog bekivánni kö­zegeitől az ügy állásáról. ígérje meg, hogy az igazságügy legfőbb fórumáról kisérvén an­nak a vizsgálatnak vezetését, időközönként, a mennyire a vizsgálat érdekeinek veszélyez­tetése nélkül ez megtörténhetik, ide a házba jelentéseket ós felvilágosításokat fog beter­jeszteni. És most rátérek arra a kérdésre, hog}' miért keressük mi a, tetteseket másutt is, nem­csak azoknak a szerencsétlen brutális csend­őröknek személyében, a kiknek kezei a pus­kát elsütötték. Mi azt hiszszük és úgy va­gyunk róla meggyőződve, hogy a, karhatalom kirendelésének ténye maga nagyon erős indo­kolásra szorul. Nincs az sehol megmondva., hogy minden választáshoz katonaságot és csendőrséget kell konczentr álni. (Igaz! Ügy ránt a szélső baloldalon.) Csak ha. az előre észlelhető, minden néven nevezendő indicziumok arra vallanak, hogy itt a személybiztonság meg lesz támadva, akkor van jogosítva és köte­lezve a közhatóság arra., hogy magának asz­sziszteneziáúl karhatalmat rendeljen ki; de csak kar-hatalmat és csak asszisztenczia a czéljából. Az asszisztenczia. kirendelője fe­lelős és mi csak azért szorgalmazzuk,, köve­teljük, hogy a vizsgálat egyenesen abból a preszumpczióból induljon ki, a. mit a tények egész halmaza látszik igazolni már eddig is, hogy annak a közhatósági közeg­nek funkczionálási joga. és kötelessége nem szűnik meg azáltal, hogy valahol megjelenik a karhatalom, hanem igenis fokozódik ez a kötelezettsége az által, hogy ott karhatalom is van ; a kinek kötelessége a. közrendre • és a közbátorságra felügyelni, mikor nincs ott karhatalom, annak fokozódik kötelessége az által a tón)- által, hogy oda. a karhatalom kópében olyan elem vonult, be, a mely alkal­mas arra, hogy esetleg túllépések által a pol­gárok testi, sőt életbiztonságát veszélyeztesse. Hát, t. képviselőház, itt elhangzottak olyan jelzők Bernády főkapitányra vonatkozólag, a. melyeket nem tartok szükségesnek ismételni, inert azok egyszer elmondva, elegendők. A ón meggyőződésem az. hogy ha, ő tudatlan, ha ő arra a helyre alkalmatlan, ha neki kellő jártassága, nincs, akkor őt a büntetőtörvény­könyv 291. és 82. §-a szerinti felelősség terheli. Mert ha kellő tudás nélkül oly szakmára, vállal­kozik, oly fontos kötelesség teljesítésére, a mely­től annyi polgárnak szabadsága és biztonsága függ, akkor büntetendő gondatlanság. (Élénk helyeslés a szélső baloldalon.) Gondatlanság az is, hogy olyan választási elnököt állítottak oda, a kiről azt mondják, hogy kretin, mert hogyha. hülye, akkor a.z ilyen hülye ember kezére száz és ezer polgárnak személy- és életbiz­tonságát bizni nem. lehet. (Élénk helyeslés ' a szélső baloldalon.) És valamint perhorreszkáltam azt mindig, hogy a. főispáni kötelesség nin­csen körülírva, a mennyiben azt látom, hogy az ő jogköre mindenre kiterjed, én pedig jo­gokat kötelesség nélkül nem, ismerek, mert azt tartom, hogy minden jogkörrel egyszer­smind megfelelő kötelességek is járnak : (Elénk helyeslés a szélső baloldalon.) épúgy állítom azt is, hogy ő is mulasztást követett el azáltal, hogy a közvetlenül alája rendelt rendőrható­ságot ki nem rendelte, vagy annak vezetőjét

Next

/
Oldalképek
Tartalom