Képviselőházi napló, 1896. XXXII. kötet • 1901. január 15–február 1.

Ülésnapok - 1896-637

gO ftäi, or zágos ülés tíK)l. jannnr l?*én, csütortökÖú. zunk. Azon vármegyékben, a melyekből a kiván­dorlás tömeges, igyekezünk igenis gazdasági aktióval és gazdasági kérdésekben az illetők gyámolításával annak lehetőleg elejét venni. Nem tudunk oly mértékben tenni, mint kívánatos volna, de folytatjuk, vizsgáljuk, hogy lehetne többet tenni. Hiszen az Ínséges munkatörvény is, a mely nem rég hozatott ide be, az is ezt ezélozta. Én most azzal foglalkozom, hogy a kivándorlási ágensek munkáját valahogy kor­látozzam. (Élénk helyeslés.) és a kivándorlást a visszaélésektől mentesítsem, talán egy állami agenczia szervezésével, a mely azt helyes útra terelné, s a mely agenczia azután a folyto­nosságot a kivándorlókkal megtartani — a kivándorlókat az országhoz kötni és ide vissza­téríteni igyekszik. (Elénk helyeslés jobbfelöl.) Azt mondja képviselő úr, — hogy ez a kormány üldözi a keresztény szövetkezeteket; s az ő specziális bizalmatlanságának irántam ez egyik oka,—hát már a pénzügyminiszter úr is kifejtette, hogy esze ágában sincs ennek a kormánynak semmiféle szövetkezetet üldözni, hanem ez a, kormány azt gondolta — ezt mondta a, pénzügyminiszter úr a budget beszédében, hogy a mikor az állam maga, csinál egy nagy akcziót, egy központi hitelszövetkezetet te­remt és igyekszik azt propagálni, s azzal az egész orszá.got behálózni, abba minden érdek­kört bevonni, akkor elsősorban ezt, és nem egyebet kell támogatni, (Elénk helyeslés,) mert az erők szétforgácsolása, semmi téren sem ve­zet czélhoz, ezen a. téren pedig teljesen ve­szedelmes és czéltó vesztett volna, az egész akezió. (All<dáuos } élénk helf/eslés.) Erről azonban többet nem beszélek, mert tovább sietek. Azt mondja a t. képviselő úr, hogy a közigazgatás kérdéseiben kellene nekem előre nyilatkoznom, mert ha előre meg nem mon­dom, akkor hogyan fog felette határozni a jövő választásokbaji az ország? (Halljuk! Hall­juk!) Hát kérem, hogy a közigazgatási reform mily irányban és mily elvek alapján haladjon, hogy azt mily kardinális elvek alapján kell megalkotni : annyit az ország nem most tud meg, s nem ezután, fogja megtudni, de tudja már két esztendő óta. (Tt/az! Uyy vau! jobb-és balfelöl.) Mikor én ezt a helyet elfoglaltam, azt mondtam, hogy én a közigazgatás kérdését a maga. egészében, a maga szerves összefüggé­sében, községre, városra, törvényhatóságra vo­natkozólag igenis az államosítás elve alapján akarom rendezni és át alakítani, de az igazi önkormányzat esszencziális kellékeinek lehető kímélésével és megőrzésével. (Helyeslés jobbfelöl.) Az önkormányzatra ugyanis ennek az or­szágnak szüksége van. (Halljuk! Halljuk! ajdbb­és baloldalon.) Szüksége van akkor is, ha a közigazgatás államosítva lesz és kinevezett tisztviselők végzik. Nemcsak azért, mert a közszellemet ápolni kell ós ébren kell tartani, — de az adminisztráczió ellenőrzésére és a lo­kális, autonóm ügyek elvégzésére nemcsak városókban és községekben, de vármegyékben is szükség van önkormányzatra. (Halljuk! Halljuk! a jobb- és baloldalon.) Megmondtam prog­rammomban, hogy szolgálati pragmatikát kell behozni. (Zaj a szélső baloldalon. Hall Juli! Hall­juk! a jobh- és baloldalon. Elnök csenget.) Polónyi Géza: A jogokat az államnak, a terhet az önkormányzatnak! Széll Kálmán miniszterelnök: Meg­mondtam, hogy a közszabadság kérdéseit is biztosítani kell, igenis szabályozni kell a fele­lősség kérdését, szabályozni kell a fegyelmi eljá­rást. Egész serege a törényeknek szerves össze­köttetésije hozandó, az előbbenieken ezen kivűl még lesznek az árvaügyek, az államrendőrség kérdése stb., mindezek a felállított elvek alap­ján, szerves összefüggésbe hozandók a reform­munkála tok sora 1 x. De hogy ez a reform előzetesen ezen az elven túl terjedőleg részleteiben, a. megoldás mikéntjével, mielőtt ide kerül, közzé tétessék, hogy erről a sok részletről előre beszéljünk, ez filius ante patrem, ezt nem lenne helyes tenni, mert ezek a kérdések a maguk részle­tei vei még nincsenek megérlelve ós még épen nincsenek készen, az utolsó perczig folytono­san munka alatt kell, hogy legyenek ós csak akkor, ha az egész munka, vagy az egymással változatlan összefüggésben levő szövege készen lesz, akkor kell a nyilvánosság elé bocsátani és ide hozni. (Helyesles u jobb- és baloldalon.) Azt mondja, gróf Zichy János, hogy nem történt a közegészségügy terén semmi, szembe állít t. barátommal, Darányi Ignácz miniszter úrral és azt mondja, hogy a míg az állat­egészségügy terén olyan na.gy a haladás, ad­dig a közegészségügy terén abszolúte semmit sem teszünk. Ez egy kicsit erős állítás, a ki ily peremptorius ítéletet mond és a ki erre ala­pítja az ő bizalmatlansági votumát, engedel­met kérek, de bővebben, jobban nézzen a dolgok után és csak azután állapítsa meg vé­leményét. A t. képviselő úrnak nincs szemernyi igazsága sem. Ha a t. képviselő úr azt mondta volna, hogy a közegészségügy terénmég sok tenni való van, ós hogy ez a kérdés a legnagyobb gonddal kezelendő, elfogadtam volna, mert ez jogosult. De azt mondani, hogy a közegészségügy dolgában semmi sem tör­tént, akkor, a mikor egész sorozatára a té­nveknek mutathatok mint rá is fogok mutatni, (Helyeslés a jobb- és baloldalon.) enge-

Next

/
Oldalképek
Tartalom