Képviselőházi napló, 1896. XXXII. kötet • 1901. január 15–február 1.

Ülésnapok - 1896-650

398 .650. országos ülés 1901, február 1-én, pénteken. 1868-ban szerintem bűnösen (Igaz! Ugy vad! a sBelső baloldalon.) a magyar állam nemzeti egy­ségének ós fenségének megtagadásával, meg­törésével hozott törvény megjavítását kérel­mezi, egyszer a kormányelnökhöz, máskor majd a kereskedelemügyi vagy vallásügyi minisz­terhez utasíttatik : akkor ez ott nyugszik örökké, ós a nemzetnek kifejezett óhajtása nemcsak nem érvényesül, de még figyelembe sem jő. (Elénk helyeslés a szélső baloldalon.) És, t. ház, miért is alakítottuk át a megyei alkotmányt, a megyei rendszert 1848-ban népképviseleti rendszerré ? Úgy emlékezem, azért, mert azt hittük, hogy akkor az országgyűlésen a nemzet sérelmei orvosoltatnak majd. Mert hisz biz­tatást mindig kapott a nemzet a fejedelemtől, hogy minden jobban lesz ezután, kivált mikor annak szüksége volt valamire ; törvényeinkben is megvolt a biztatás, a valóságban azonban mindig rosszabb ós rosszabb lett a, nemzet sorsa! Én tehát oly fontosnak tartom az illető törvényhatóságoknak ezen kérvényét, — tu­dom, hogy azóta is igen sok törvényhatóság kérelmezett, és fog még kérelmezni e tekin­tetben ezentúl is, — bog}- kérem, hogy a t. ház e kérvényt a t. kormányelnök úrnak oly hozzátétellel, vagy a jegyzőkönyvben alkal­mazandó oly kifejezéssel juttassa kezéhez, hogy az egész kormánynyal együtt, az ügy fontos­ságához képest, a magyar államegység meg­teremtésének főkötelessége érzetében fontolják meg az ügyet, ós a mennyiben szükséges, mi­előbb törvényjavaslatot terjeszszenek a törvény­hozás elébe. (Elénk helyeslés a szélső baloldalon.) Nem e törvényhozás elébe kívánom azt ter­jesztetni, hanem egy majdan nemsokára vá­lasztandó, a nemzetet, remélem, helyesebben képviselő képviselőház elébe. Polczner Jenő: Az se lesz jobb! Madarász József: Mert tudom, hogy most már az idő rövid ahhoz a feladathoz képest, és magam is azt óhajtom, hogy ez a rothadt törvényhozás, ez a képviselőház mielőbb el­oszlattassék, és mielőbb új választásokra hi­vassák fel a nemzet. Javaslom tehát, hogy a kormány. — ha ez a kormány lesz akkor, — tartsa kötelességének e fontos ügyijén a magyar állam- egységét nemzeti tekintetben biztosító törvényjavaslatot terjesztem a leendő képviselő­ház elé. Azért legalább a jegyzőkönyvben használandó azon meaiegvzéssel kívánom e kérvényt átadatni a kormánynak, hogy a kor­máiryelnok úr a. kormány összes tagjaival a magvai 1 egységes nemzeti állam főtekmtetót vegye zsinórmértékűi; fontolja meg az ügyet, és a mi szükséges, azt~törvényjavaslattal ipar­kodjék megadni. (Élénk helyeslés a szélső balol­dalon) Elnök: Senkisem kivan szólani ? (SetiMseml). Ha szólni senkisem kivan, a vitát bezárom. Bátor leszek feltenni a kórdóst. A kérdés az. elfogadja-e a t. ház egyszerűen a kórvónyi bizottság javaslatát minden hozzátétel nélkül, vagy ezzel szemben hozzájárúl-e a t. ház Ma­darász József képviselő úrnak most előterjesz­tett pótindítványához P Kérem tehát a t. ház azon tagjait, a kik a kérvónyi bizottság javas­latát fogadják el, méltóztassanak felállani. (Megtörténik.) A többség elfogadja, a kérvényi bizottság javaslatát; ennek következtében a kérvények kiadatnak a miniszterelnök úrnak. Dedovics György jegyző (olvassa): To­rontálvármegye a vármegyéknél több főjegyzői állás szervezését kéri. Kőszeghy Sándor előadó: T. ház! To­rontál vármegye közönsége kérvényében elpa­naszolja, hogy a közigazgatás menetének mily hátrányára van az, hogy a vármegyék tiszt­viselői karában csak egy alispán, és annak hivatalból csak egy helyettese, egy főjegyző van. Ennek következtében szükségesnek látja a vármegye közönsége, hogy a törvényható­ságoknál több főjegyzői, illetőleg több oly állás rendszeresíttessók, a. melyeket betöltő tisztvi­selők hivatalból jogosítva legyenek az alispánt akadályoztatása esetében képviselni. A bizottság nevében indítványozom, hogy a kérvény a belügyminiszter úrnak adassék ki. Elnök : Hozzájárul a t. ház a kérvényi bizottság javaslatához? (Igen!) Akkor határozatképen kimondom, hogy a kérvény a belügyminiszter úrnak adatik ki. Dedovics György jegyző (olvassa) .• Zala vármegye a vadászatról szóló törvény módo­sítását kéri. Kőszeghy Sándor előadó: T. ház! Zala vármegye közönsége kérvényében a vadászati törvénynek oly módosítását kérelmezi, hogy a. fogolyra vonatkozó tilalmi idő augusztus 15-ig terjesztessék ki. Endrey Gyula: Nem boldog a magyar! (Derültség.) Kőszeghy 1 'Sándor előadó: A kérvény a kórvóuyi bizottság javaslata szerint a belügy­miniszter úrnak volna kiadandó. Elnök: Hozzájárul a t. ház a kórvónyi bizottság javaslatához? (Igen!) Ennek következtében határozatképen ki mondom, hogy a kórvény a úrnak adatik ki. Dedovics György jegyző (olvassa): Zilah, LíOsoncz, Makó, Mezőtúr, Jolsva, Máramaros­sziget ós Fehértemplom rendezett tanácsú vá­rosok tisztikarának kérvénye a rendezett ta­belügyminiszter

Next

/
Oldalképek
Tartalom