Képviselőházi napló, 1896. XXXII. kötet • 1901. január 15–február 1.

Ülésnapok - 1896-647

l'A~. országos ülés ÜMíl. január 29 én, kedden. 31B hog} r a, költségvetés tételei, viszonyainkhoz mérten helyesen, számszerűleg pedig pontosan vannak felsorolva. Nem czólom dicséretted halmozni el a keres­kedelemügyi miniszter urat; az ő eddigi tény­kedése ennek nagyobb bizonyítéka az ón di­cséretemnél. Nem czólom védeni sem költség­vetésének tételeit, mert őt elég erősnek isme­rem arra, hogy egymaga is képes legyen azo­kat megvédeni a netaláni helytelen támadá­sok ellenében. Az én czólom. t. képviselőház, egészen más jellegű. Mondhatnám lokális, ós csak másod-, vagy harmadsorban országos ér­dek ; de mégis mind a három. (Felkiáltások a .szélső baloldalon: Haza beszél!) Szívesen elfoga­dom. Mondom tehát, t. képviselőház, hogy elsősorban lokális, másodsorban megyei és csak harmadsorban országos érdek : (Halljak! Hulljuk'!) egy Somogymegyében ezelőtt már tíz évvel konczedált vasút ügye, tudniillik a tab-siófoki, helyesebben kaposvár-tab-sió­foki vonalnak kiépítése. Buzáth Ferencz t. képviselő úr közbeszó­lott, hogy hazabeszélek. Jól van; elfogadom ezt is, ós nem szógyenlem, t. képviselőtársam, mert én azt tartom, hogy a képviselőnek nemcsak szabad, de sőt kötelessége kerülete érdekeit védeni mindakkor, a mikor ezzel országos érdeket nem sért. (Helyeslés a jobboldalon.) 1890. január hóban — tehát már felül tíz éve — Somogymegye törvényhatósága ha­tározatilag kimondotta, hogy a megyében úgy kulturális szempontból, mint a közjólét, eme­lése érdekében négy vasúti vonalnak építése múlhatatlanul szükséges, és hogy azt úgy anyagi, mint erkölcsileg támogatni is kész. Ez a négy vonal volt elsősorban a kaposvár­siófoki, másodszor a szentgyörgy- szobbi, har­madszor a kaposvár-boglári, ós negyedszer a kaposvár-lábodi, esetleg barcsi vonal. 1901. augusztus 3-án ugyancsak a megye törvény­hatósága azt is kimondotta, hogy ezen vo­nalok lehetőleg ebben a sorrendben építtes­senek, és hogy azoknak kiépítéséhez kilomé­terenként 6000 írttal hozzájárulni is hajlandó. A mozgalom csakhamar megindtílt; az érde­keltség 15 tagú végrehajtó bizottságot vá­lasztott is, kezdte gyűjteni az egyes aláírá­sokat a törzsrészvényekhez, a külön érdekeltek külön támogatását is kikérték ós végűi a kormányhoz fordultak a konczesszió megadá­sáért. A kormány részéről annak idején ki lett mondva azonban, hogy semmi oly vonal, a mely a Déli Vasútba torkollik, nem kon­czedálható. Ennek folytán daczára- annak, hogy az előmunkálatok már megejtettek egé­szen Siófokig, 1893-ban egy újabb felvétel eszközöltetett és pedig Adándtól Enyingbe KÉPVH. KAWA 1896—1901. XXXII. KÖTET. való torkolással. Később a kormány hozzájárult ahhoz is, hogy ám tartassék meg az első traceés foglalkozzanak a tulajdonképeni siófoki vonal­résznek kiépítésével. 1896. február 12-énmegtar­tatott tehát az ádánd-siófoki bejárás is, sőt 1896. november 19-én itt a minisztériumban az építke­zési tárgyalás is. Én határozott igéretét bírtam az akkori kormánynak, hogy ezen vonalrész ki­építését, mint a megyére és nemcsak a tahi já­rásra nézve felette fontosat, szintén szükséges­nek véli és anyagilag szintén támogatni haj­landó. Jól tudom, t. képviselőház, hogy a késede­lem nem a kormányon múlt. Jól tudom, hogy a rossz pénzügyi viszonyok és a nehéz közgaz­dasági helyzetünk okozta, azt. hogy ezen fon­tos vonal kiépítése a mai napig szünetelt, ha­bár a négy vonalrész közül három már meg­oldást is nyert. Kiépíttetett ugyanis a balaton­szentgyörgy-szobbi, a kaposvár-boglári helyett a kaposvár-fonyódi, és kiépíttetett a. kaposvár­somogyvári vonal. Az általam támogatott vonal 73 kilométer hosszú és ennek eredeti költségvetése 2,600.000 forintban volt meg­állapítva, tényleg azonban szorgos utánnézós után ez összeg 2.460.000 forintban fixirozta­tott. Ezen összegnek fedezésére egyesek biz­tosítottak 103.000 forintnyi törzsrészvényt, a megye törvényhatósá,ga által 306.000 fo­rint jegyeztetett, a községek részéről 100.500 forint, postamegváltás czímén a kormány ré­széről 250.000 forint helyeztetett kilátásba, vagyis a tényleg szükséges 861.000 forint helyett 760.000 forint áll tehát rendelkezésre és i&'v nem hiánvzik több 100.000 forintnál. T. képviselőház! Ha tudnám. hogj T a ké­rés, a melylyel a ház elé lépek, igaztalan, ha nem volnék meggyőződve arról, hogy azzal, hogy ezen befektetésre a kormány külön támo­gatását kérem, egy tisztán magyar megye, tisztán magyarajkú lakossága létkérdését karo­lom lel, (Helyeslés a jobboldalon.) nem emelnék szót. De tudom azt, hogy daczára annak, hogy pónzviszonyaink jelenleg is kedvezőtle­nek, talán épen ez a legalkalmasabb idő arra, hogy ezen nyomasztó viszonyok között a nép­nek munkát adjunk, a melyből éljen és támo­gassuk a vidéket, hogy annak pangó keres­kedelme lendületet nyerjen. E megye tahi járása megye szélén feküdvén, körül van ugyan hálózva vasutakkal, de egyetlenegy sem szeli azt át, úgyhogy azon járás polgárságának, ha a központtal érintkezni akar, meg kell kerülnie, mondhatni, az egész vármegyét. T. képviselőház ! A mint birtam már öt-hat óv előtt az akkori kormány igéretót arra, hogy ez ügyet támogatásában fogja részesí­teni, úgy ma a jelenlegi kereskedelemügyi miniszter úrhoz fordulok, melegen kérve őt, 40

Next

/
Oldalképek
Tartalom