Képviselőházi napló, 1896. XXXII. kötet • 1901. január 15–február 1.
Ülésnapok - 1896-642
2>tÖ <s ^ 3- »r«ei#OB ütás lítOl, házak mellé egy osztályt állítson fel az elmebetegek számára. Felállíttatott több helyen 100—120 betegre. Biztosítván a kormány a megfelelő ápolási költségeket az illető közkórházaknak. A közkórházak természetesen kaptak rajta., gondolván, hogy hisz ezen osztály igen keveset igényel, sőt ezen jövedelemből megépíthető egy új közkórház, — a mi igen sok helyen így is történt így például Szegszárdon. —- Hogy ez mennyire nem helyes, azt méltóztatik rögtön látni azokból, a miket majd előadok. Az elmebetegek egy részét innen a központból az állami elmegyógyintézetekből, a melyek előtt kalapot emelünk, a melyek igazán büszkeségei közegészségügyi intézményünknek, — a vidékre küldik, hogy ujakat fogadjanak be. így a vidéken ilyen toldalékos tébolydák, bocsánatot kérek a triviális kifejezésért, zúg-tébolydák keletkeznek, a hol tulajdonkópeni szakszerű kezelésről nem is lehet szó; mert ezen osztályt úgy tekintik, mint mellékes toldalékát az intézetnek, melyet,a gyakorlattal elfoglalt főorvos alig képes kezelni, s így az egy-két évre oda kinevezett segódorvosra hárul, kinek teendője a többi osztályoknál is untig elég, s az ápolók garázdálkodhatnak tetszés szerint. Azért különösen figyelmeztetem a t. házat, hogy a tudománynak mai álláspontja szerint még azok körfii az elmebetegek körűi is, a kik úgynevezett letárgyalt elmebeteg, a kik az állami tébolydában mint gyógyíthatlanok vannak megjelölve ós a vidékre küldetnek ki, 1—2°/o meggyógyulhat. Tehát ha az ilyen betegbejön egy ifyen osztályba, ott valamennyien úgy lesznek kezelve, mint gyógyíthatlanok s így örökös rabságra Ítélve. Ha ez így van, azt hiszem fontos dolog, hogy más, helyes irányba tereljük az elmeügynek megoldását. Azonkívül, a mint már ki is mutattam, többe kerül az államnak is az ilyen szükségtébolydában való elhelyezés, mint az állami tébolydában. Tehát a kincstár is veszít, és azzal a pénzzel, a mit ma erre áldoznak, majdnem ötven százaléknál több beteget lehetne elhelyezni az állami tóbolydákba. Itt van például, statisztikai adatokkal igazolom, melyek mint a kongresszuson, tárgyalt adatok ismeretesek, hogy például Magyarországon elhelyezés alatt van zárt intézetekben, először is állami intézetekben 1919, nem állami intézetekben jjedig 1269 egyén. Most ha veszszük a költségeket, hogy mibe kerülnek, nézzük például a tavaly megnyílt gyulai ilyen elmebeteg-osztályt, a mely a közkórbázhoz van hozzáépítve, ebben 10.901 koronával kerül többe a kezelés, mint az ország egyik legkiválóbb elmegyógyintézetében, az Angyalföldön. És 51.991 koronajanuár 23-án, szerdán. val kerül többe, mint a 2000 ápolási nappal többet számláló nagyszebeni állami tébolyda. Ha pedig összeállítjuk, hogy vájjon az 1200 elmebetegnek, ki az állami intézetekből ilyen hiányos tébolydába kerül, ápolási költsége mibe kerül, látjuk, hogy egyiknél 1 korona 30 fillér, a másiknál 1 korona 54 fillér e költség naponként. E szerint több mint 90.000 koronával kerül többe ily intézetekben az elmebetegek ellátása, mint a mibe kerül állami tóbolydákban, a hol minden kellók meg van adva úgy az ellátás, mint a gyógykezelés szempontjából. Azt hiszem, ezek a számok beszélnek és ezért meg fogja gondolni a dolgot a t. pénzügyminiszter úr is, hogy vonakodjék-e ezután is állami tébolydákra pénzt adni, mert ezen megoldás, hogy ilyen hiányos tóbolydaosztályok állítatnak fel, csak a, kincstár kára, de még nanayobb kárára az elmeügynek történnek. Ezzel ugyanis nincs megoldva a betegek érdekének kérdése, nincs megoldva sem a gyógyulás, sem a tudományos psychiatria fejlődésének az ügye. (Halljuk! Halljuk.' a bal- és szélső baloldalon.) Azért igen kérem a t. miniszterelnök urat, hogj' ezt az irányt szüntesse meg. Tudom, hogy ezen a téren is jóindulat vezette az osztályt, a mely érezte, hogy valahogyan ed kell helyezni a szerencsétleneket. De ez nem megoldás, mert ez az elhelyezés többe is kerül, rosszabb is és oly kátyúba vezeti az elmegyógyászat ügyét, a melyből kigázolni nem lehet. Ezt a véleményt hangoztattam a psychiater-kongresszuson is, ós véleményem mindazok véleményével találkozott, a kik jelen voltak•; ők is ugyanezt hangsúlyozták és ilyen szellemben bírálták a jelzett intézkedést. Örömmel tapasztaltam, hogy a kormányzat képviselője is úgy nyilatkozott, hogy azon fog lenni, hogy ezt a tökéletes megoldást vigye keresztül, a mely csak állami intézetekben és pedig oly módon viendő keresztül,. hogy lehetőleg pavillon-szisztóma alkalmaztassák, nem pedig a börtön rendszer. Ez utóbbi szerint ha a betegek húsz perczentje dühöngő, akkor a többi 80°/o-nak is a dühöngök miatt teljes rabszolgaságban ós börtönszerü elhelyezésben kell szenvedniök. holott, ha pavillon szisztémát alkalmaznak, lehet a központban intézmény a dühöngök számára és körülötte pavillonok azoknak, a kikre nézve nem szükséges a rácsozatos, börtönszerű elhelyezés, ós a kiket még munkára is lehet fogni, a mely munkásság a gyógyulásnak előfeltétele. Hiszen az őrült az elzárkozottságában még jobban belemerül bajába, ós ez rosszabb, mint a mikor neki a szabad természetben mód nyujtatik, hogy földmíves, vagy más könnyű háziipari munkák-