Képviselőházi napló, 1896. XXXII. kötet • 1901. január 15–február 1.

Ülésnapok - 1896-635

12 *>&>• országos Illés 1S01. valamennyijére óhajtanék kiterjeszkedni. (Halljuk! Halljuk.' a szélső baloldalon.) Czólom csupán néhány kimagasló kérdéssel foglalkozni, (Halljuk! Halljuk! a szélső baloldalon.) a melyeket én részint fontosnak, részint aktuálisoknak hiszek. Ilyennek tartom a belügyi tácza keretében elsősorban a közigazgatást, azután azokat a kérdéseket, a melyek a választási joggal állanak, kapcsolatban és azután azokat, melyek a szocziális politika nevével jelölhetők meg. A mikor a belügyi költségvetést tárgyaljuk, kétségkívül elsősorban a közigazgatás képe tárul elénk. Én azonban etet hiszem, hogy ennek a rnai közigazgatásnak képében gyönyörűséget még maga a belügyminiszter úr sem fog találni, ós pedig minden mástól eltekintve elsősorban azért, mert évtizedek sorozata alatt rendszerré csontosodott a közigazgatás kezelőiben a felsőbbektől a legalsóbbakig az a felfogás, hogy a közigazgatásnak elsősorban a pártérdekeket, és csak ezután az ország érdekeit kell szolgálni. (Igaz! Úgy van ! a szélső baloldalon.) Ezzel a tünettel, sőt nem is jól mondom, ezzel a rendszerrel találkozunk minden oly kérdés kezelésénél, úgy az általános termószetűeknél, mint egyes kis konkrét oly ügyeknél, melyek vonatkozásaikban a hatalomnak, vagy a pártérdeknek szféráját érintik. A ki arra a roppant munkára vállalkozik, hogy a közigazgatást visszaadja magamagának, visszaadja a nemzetnek, az országnak, annak az én felfogásom szerint ezt a rendszerré csontosodott abuzust kell vaskézzel megtörni, és éles késsel kimetszeni, tűzzel kiégetni késedelmet nem ismerőleg azt a sebet, melybe a mérget a Bánffy Tisza rendszer csepegtette. Azt mondani, hogy odafent a kormányszékeken tiszta, a pártérdekeken felül emelkedő felfogás uralkodik, nem elegendő. Nem elegendő, mert a nép, a nagyközönség nem azt a kezet látja ós érzi, a mely odafent működik, hanem látja azokat a basákat, a kik ott lent közöttünk működnek. Látja a főispánt ós mindazokat, a kiknek akár a nyilt kinevezés, akár választás álarczába bujtatott kinevezés rendőri hatalmat adott a kezébe, neveztessenek azok rendőrnek, csendőrnek, szolgabírónak vagy rendőrkapitánynak, természetesen mindenütt tisztelet a kivételnek. A ki a magyar közigazgatás orvoslására vállalkozik, annak késedelmet nem ismerő erólyének kell lenni arra, hogy az adminisztráczió köréből mindazt az elemet, mely oda nem illik, egyszerre irtsa és dobja ki, akár családi összeköttetés, akár protekczió, akár közéleti, akár egyházi kitüntetés véclfalai mögé álljanak is. Én úgy tudom, de úgy tudja az ország is, hogy az igen tisztelt miniszterelnök úr kitűnő gazda. Mint jó gazda, nagyon jól tudja, hogy a ki jól vet, január 15-én, kedden. jól arat. De a tiszta vetőmag elkészítésének nem az a módja, hogy a vetőmagból a konkolyt szemenként piszkáljuk ki, hiszen a míg evvel elkészül, az idő elhalad, s árja összecsap fölötte, hanem a módja az, hogy triőrözve egyszerre dobjuk ki a szemetet ós gyomot belőle. És ha a t. belügyminiszter úr az adminisztráczió szanálása tekintetében így fog eljárni, bizonyára meg fogja érni, hogy az őszinte üdvözleteknek versenyében nagyobb rekordot ér el, mint Darányi Ignácz igen tisztelt miniszter úr. Pedig ez nagy sző. És meg fogja látni azt is, hogy ezek az üdvözletek őszinteség tekintetében sem fognak hátrább állani a minisztertársához érkezett üdvözleteknél. Ha a t. belügyminiszter úr akkép jár el a közigazgatás reformálásánál, hog}" habozást nem ismerve igyekszik#az egész yonalon, nemcsak fent, de lent is a javulást behozni, be fogja látni az egész zenekar, mely ma odalent a vármegyékben nem a miniszterelnök úr, de a főispán prímjéhez kontrázik, hogy eljött az ideje annak, hogy a régi húron való játszással fel kell hagyni, be fogja látni, hogy a közigazgatás gépezetét nem a pártérdeknek, hanem a közjó érdekeinek, az egyéni ós közszabadságok jogos védelmének kell mozgásba hoznia. Olvasom a lapokból, hallom a belügyminiszter úr beszédeiből, hogy idefenn minden konkrét panasz orvoslást nyer; azonban rendszernek ez nem kielégítő. A rendszer követelménye az, hogy úgy legyen az a gépezet berendezve, oly egyénekkel, oly erőkkel legyen benépesítve, kiknek felfogásában az van meggyökerezze, hogy a köz, az egyéni jogok, a társadalmi, a közszabadsági intézmények ellen való vetés ki legyen zárva, mert lépten-nyomon panaszt tenni a magyar embernek nem természete és ez nem is egészséges állapot. A rendszernek ilyetén átalakítása az, a mit mi a, t. miniszterelnök úrtól, mint belügyminisztertől méltán vártunk és várunk, annál is inkább, mert az állapotok ilyenféle szanálásához a törvényhozásnak semmiféle nagyobbszabású kodifikacziónális művelete nem kell, csak egyszerűen gyors és erélyes kormányzati kéz. Van nekünk egy végzetes hibánk, és ez az, hogy valahányszor rámutatunk organizmusunk egy-egy régi sebére, rögtön előttünk áll a kitérő felelet, hogy >a mi bajaink száma légió*, a jószan ész pedig azt diktálja, hogy a bajokat mint egyszerre gyógyítsuk. Minthogy pedig ilyen generális kúra tömérdek sok időbe és munkába kerül, mert a községeknek, a városoknak ós a vármegyéknek adminisztrácziójáf, az önkormányzati, a közszabadsági garaneziákat, a tisztviselők szolgálati pragmatikáját